nlc.hu
Életmód

Bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta

Újabb magyar siker Tokióban: bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta

Hatalmasat küzdött Kovács Sarolta a női öttusázók pénteki versenyében a tokiói olimpián.

A 2016-ban egyéniben világbajnok Kovács Sarolta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, harmadikként kezdte meg a kombinált számot, melyben rögtön az első lövészetnél hibátlanul célzott, így megelőzte a dél-koreai Kim Sze Hit, ráadásul eltüntette 11 másodperces hátrányát a rajtnál éllovas orosz Juliana Batasovával szemben. Az élcsoporthoz viszont felzárkózott a remekül futó Kate French, aki 800 méter megtétele után már elsőként érkezett a második lövészethez szorosan a nyomában a székesfehérvári öttusázóval.

Kovács Sarolta

Kovács Sarolta a női öttusázók egyéni versenyének eredményhirdetésén
(Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Másodjára már némi pontatlanság is csúszott Kovács lövészetébe, de így is a brit riválisa után hagyta el a lőállást, hátránya mindössze három másodperc volt. Az újabb 800 méteren ez nyolcra nőtt, ráadásul a szintén remekül futó litván Laura Asadauskaite hátulról egyre jobban közelített az élcsoporthoz. Kovács aztán megint nagyszerűen célzott – ezúttal hat lövés kellett az öt találathoz –, így French mögött továbbra is második volt.
A negyedik lövészet sem hozott változást, French behozhatatlan előnnyel vágott neki az utolsó körnek, Kovácsnak pedig nem volt elég előnye, hogy maga mögött tartsa a Londonban győztes Asadauskaitét, de a harmadik pozícióját könnyedén őrizte meg.

A harmincéves székesfehérvári öttusázó, aki tavasszal térdműtéten esett át, harmadik olimpiáján szerepelt: Londonban 33., Rio de Janeiróban 16. volt.

Még több tokiói siker 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top