nlc.hu
Életmód

A Hableány roncsának őrzése

Lassan szétlopják a Hableány roncsát, mert alig őrzik

Nincsenek kamerák a Hableány roncsánál, így bármit el lehet vinni róla.
A Hableány roncsa

Továbbra is bűnjelként lefoglalva, a Népszigeten, az újpesti kikötőben áll a Hableány roncsa, ám miután az ügy bírósági szakaszba lépett, a térfigyelő kamerákat leszerelték. Így a hajóra bárki felmászhat, és arról bármit elvihet, a Hableányt ugyanis gyakorlatilag senki nem őrzi, és kordonnal sincs elkerítve – írja a Telex.

Minderről a bíróság még idén májusban szembesült, amikor szemlét tartottak a hajónál, pár nappal később pedig az egyik kormánypárti bulvárlap oldalán megjelent egy videó, amelyet a roncs belsejéről készítettek.

A mai tárgyalás első részében ezért azt próbálták tisztázni, hogy kinek a felelőssége a bűnjelként lefoglalt hajó megóvása. Tóth M. Gábor, a vádlott védője szerint a bíróságnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne rongálhassák a hajót, hiszen a bizonyításban mindennek jelentősége van.

A dunai hajóbaleset ügyét tárgyaló bíró szerint azonban a bűnjel kezelése nem az eljáró bíró hatásköre, erre van a bűnjelkezelési csoport, amely a Fővárosi Törvényszék hatásköre alá tartozik. Németh Leona szerint ő minden tőle telhetőt megtett, és amikor meglátta a videót, felvette a kapcsolatot a tárolást végző céggel, és a törvényszék elnökségének is jelezte a problémát.

A Hablány roncsának tárolása havonta 300-400 ezer forintba kerül, amit a jogerős ítélet és a vádlott bűnössége esetén a Viking Sigyn kapitányának kell majd bűnügyi költségként kifizetnie.

(Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton)

A Hableány-tragédia az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top