nlc.hu
Életmód

Kiküldték a műsorvezetőket, mert kiderült, hogy koronavírusosak

Élő adásban küldték ki a műsorvezetőket, mert kiderült, hogy koronavírusosak

Az amerikai ABC stúdiójából adás közben küldtek ki két műsorvezetőt, mert akkor derült ki, hogy pozitív lett a koronavírustesztjük.
Tévéstúdió

Alaposan átírta egy amerikai tévéshow forgatókönyvét a koronavírus. Az ABC csatornán a The View című műsorban már csak pillanatok voltak hátra, hogy képernyőre kerüljön Kamala Harris alelnök, amikor a négy műsorvezetőből kettőt váratlanul kiküldtek a stúdióból.

Akkor derült ki, hogy Sunny Hostin műsorvezető és Ana Navarro vendég-műsorvezető koronavírustesztje pozitív lett.

Nem sokkal később, miután váratlanul elhagyták a stúdiót, egy másik műsorvezető árulta el a távozásuk okát. Egyébként Hostin és Navarro is két oltást kapott.

Az asztalt fertőtlenítették a stúdióban, de végül az alelnököt elővigyázatosságból nem hívták be, hanem kis késéssel egy másik helyről jelentkezett be az interjúra.

Kamala Harris nem találkozott a koronavírussal fertőzött tévésekkel, és azt mondta, ez az eset is mutatja, hogy ha nem lennének beoltva, most azon kellene aggódni, hogy kórházba kerülnek vagy még súlyosabbra fordul az állapotuk. 

A két műsorvezetőn később egy gyorstesztet és egy PCR-tesztet is végeztek mindkettő negatív lett, most várják az újabb PCR-teszt eredményét.

(CNN)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/John-Mark Smith)

Koronavírus az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top