Sokáig a régiónkban Prága volt a nemzetközi filmgyártás központja. Mikor volt az a pillanat, amikor sikerült megelőznünk őket?
Nagyjából három évvel ezelőtt, amikor harminc százalékra emelkedett nálunk a filmes adókedvezmény mértéke. A magyar filmiparban létezik az úgynevezett adóvisszatérítés rendszere: minden produkció, amit a Nemzeti Filmiroda regisztrál, a költségvetése alapján és a számlái jóváhagyását követően minden elköltött forint harminc százalékát visszakaphatja, és ez óriási vonzerőnek számít. Úgy tudom, hogy a térségben rajtunk kívül csak Romániában ilyen mértékű a visszatérítés, máshol alacsonyabb ennél, viszont a románok esetében sok produkciónál rosszak a tapasztalatok, akár egy-két évig is elhúzódhat a tényleges visszafizetés, miközben nálunk ez gördülékenyen megy.
Miben voltak korábban annyira jók a csehek? Csak a nagyobb adókedvezménnyel verhettük meg őket, vagy más is kellett ahhoz, hogy ez sikerülhessen?
Prágában a Barandov stúdió évtizedek óta vezető színvonalú és méretű bázisa a nemzetközi filmgyártásnak, ráadásul a cseh film reputációja Európában mindig is meghatározó volt. Ahhoz, hogy kellő figyelmet kapjunk a piacon, két dologra van szükség: arra, hogy az adott ország alkotóinak filmjei nemzetközileg is jól szerepeljenek, és a filmipar teljesítőképessége is magas legyen. Vagyis ehhez kellenek a magyar filmek fesztiválsikerei ugyanúgy, mint a sok jól képzett szakember és a jól felszerelt filmstúdiók. Magyarország az utóbbi időben a kiemelkedő fesztiválsikerek miatt is nagyot lépett előre, számított a nagy mértékű adóvisszatérítés, és a nemzetközi szervizmunkák volumene is elért egy olyan szintet – az elmúlt öt évben megötszöröződött –, hogy kialakult egy olyan szakembergárda és egy olyan infrastruktúra is, ami már nagyon vonzó a nemzetközi piacon. Éves szinten mintegy 200 milliárd forintos üzletágról beszélünk idehaza. Néhány év alatt olyan kapacitásbővülésen és technológiai fejlődésen mentünk keresztül, ami Budapest vonzerejével kiegészülve már túlzás nélkül állítható, hogy vezető szereplők lettünk nemcsak a térségben, hanem egész Európában, sőt egyes iparági vélemények szerint ma London után Európában Budapest a második legfontosabb filmgyártási központ.
Salamon András (Fotó: Wéber Mónika)
Volt némi félelem a szakmában azzal kapcsolatban, hogy Andy Vajna halála megakaszthatja ezt a sikerfolyamatot, ám mégsem így történt.
Andy Vajna személye fontos tényező volt abban, hogy sikerült harminc százalékra emelni a filmes adóvisszatérítés mértékét. Ő volt az első a filmiparból, aki valóban komoly kormányzati beágyazottsággal bírt. Vajna leginkább erre tudott hatással lenni, arra már sokkal kevésbé, hogy egy adott külföldi film producerei végül Magyarország mellett döntöttek-e. Tény, hogy sokan nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottak a személyének, és emiatt féltek is attól, hogy a halála után majd megáll a fejlődés, de ez aztán nem következett be, mert addigra már ment tovább magától a korábban kiépített rendszer. Andy Vajna előtt is forogtak már itt nagy nemzetközi produkciók, és a halálával ez a folyamat nem állt meg.
Azért a régebben itt forgó nagy produkciók nem mindig vitték tovább hazánk jó hírét. Híres sztorivá vált, hogy Alan Parker annyira elégedetlen volt nálunk az Evita forgatásán, hogy ő inkább panaszkodott Magyarországra, és nem a jó hírünket vitte.
Ezt a konkrét sztorit nem hallottam, de könnyen elképzelhető, hogy így volt. Ez alapvetően a szakemberképzéssel, a szakember-utánpótlással függhetett össze. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy húsz évvel ezelőtt egy nagy hollywoodi produkció kisebb-nagyobb csalódásokat élt át, ha magyar stábbal dolgozott, mert azok a sztenderdek, azok az elvárások, az a technikai környezet és a munkatársak képzettsége, az angol nyelvtudása nem mindig állt azon a szinten, amihez Amerikában hozzászoktak. A filmipar logisztikája tíz-húsz éve nálunk nagyságrendekkel volt elmaradva az elvárt szinttől. Hosszú évtizedeken át a magyar film még a II. világháború előtti német filmipari kultúrából táplálkozott, akkoriban a filmezés nyelve még a német volt felénk. Onnan jöttek a mesterek, akiktől a szakembereink tanulhattak, és onnan jött a technológia is. Az akkor megszerzett tudással a magyar filmipar hosszú évtizedekig jól elvolt, ám egy idő után már nem tudta követni a világ filmgyártásának aktuális színvonalát, ráadásul a filmezés nemzetközi nyelve világszerte az angol lett. Aztán lassan elkezdtek jönni a külföldi szervizmunkák, a magyar filmes szakemberek pedig rengeteget tanultak belőlük. A szkriptestől a világosítóig, a focus pullertől a produkciós asszisztensig, a producerektől a gyártásig, a statisztáktól és színészektől a casting ügynökségekig mindenki rengeteget profitált ezekből, és a magyar filmipar újraépítette önmagát. Ez azonban hosszú időbe, sok-sok évbe telt, és csak az elmúlt öt évben lettek e fejlődés eredményei igazán látványosak.
Miért telt ilyen hosszú időbe?
Részben biztosan azért, mert a magyar filmes oktatásban korábban sosem volt szempont a szakemberképzés. Bár nagyon magas színvonalú volt az alkotói képzésünk, melléjük nem képeztünk szakembereket. Nem alakult ki ehhez a megfelelő rendszer. A magyar film évtizedeken át húzta úgy, hogy a mesterségbeli tudást staféta jelleggel egymásnak adták át az emberek a munkafolyamatok közben, és nagyon sokáig úgy tűnt, ez fenntartható lesz. Ám ha egy évben tíz nagy költségvetésű nemzetközi produkció érkezik hozzánk, akkor gyorsan kiderül, hogy nincs elég jól képzett szakember, és a régi módszerrel nem is lesz. Ráadásul az is csak az utóbbi öt-tíz évben valósult meg, hogy kiváló minőségű rentálcégek jelentek meg a piacon, melyek biztosítani tudják azokat a korszerű eszközöket a forgatásokhoz, melyekre a nemzetközi stáboknak szükségük van, ki tudják szolgálni őket.
Elmondaná, melyek azok a középszintű filmipari szakmák, melyekből jelenleg nagyobb létszámú szakembergárdára lenne szükség?
Vannak a technikai szakmák, melyek a kamera körül történnek: kameraasszisztens, segédoperatőr, focus puller, a kamera mozgatásával foglalkozó szakemberek, valamint a film hangjával foglalkozó szakemberek, mint például a mikrofonos. De a filmipar egyik legfontosabb területe a könyvelés is, és itt most nem a gazdasági könyvelésre gondolok, hanem az a fajta szkriptes munka, ami egy forgatás során majdhogynem a legfontosabb. Ott van még a teljes asszisztensi skála a gyártási asszisztenstől kezdve a produkciós asszisztensen át a rendezői asszisztensig. Ezekből mind-mind óriási hiány volt. A világosító képzés is rendkívül fontos. A világosítókat szokás egyfajta betanított, fizikai munkásokként kezelni, de a hollywoodi struktúrában egyáltalán nem így tekintenek rájuk. Egy amerikai fővilágosító csapata magasan képzett emberekből áll, akik értik a filmgyártás logikáját, gyorsan és szervezetten dolgoznak és magas szinten ismerik a legkifinomultabb, legkorszerűbb eszközöket, ezeket biztonságosan kezelni, adott esetben programozni is tudják. Amikor megjelenik nálunk egy gigaköltségvetésű hollywoodi csúcsprodukció, és kell hozzá ötven vagy száz világosító, őket nem lehet összevadászni a Moszkva téren. Iskolarendszerű, magas színvonalú képzésre van szükség. És persze vannak még olyan szakmák, amiket nagyon nehéz tanítani, mint mondjuk a drónoperatőr, a casting asszisztens vagy a díszletépítész.
Láng Imola látványtervező, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Rév Marcell operatőr, Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Louis Garrel francia színész, a francia Léa Seydoux, a női főszereplő, a holland Gijs Naber, a férfi főszereplő és Mécs Mónika producer Enyedi Ildikó új filmjének, A feleségem története című alkotásnak (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Ön a Lumiere filmiskola vezetője. Ezen kívül még hány filmes iskolában lehet hasonló képzésekkel találkozni?
Olyan iskola, ahol filmes szakmák képzése történik, három-négy van Budapesten. Ezen kívül vannak azok a filmes egyetemek, mint az SZFE, az ELTE vagy a Metropolitan, melyek alkotói képzésekkel foglalkoznak, vagyis nagyrészt rendezőket, operatőröket, producereket, forgatókönyvírókat képeznek, és a hagyományaiknak megfelelően nem vesznek részt a szakképzésben. Ez nem jelenti azt, hogy ezekről az egyetemekről nem kerülnek ki kiváló szakemberek. Magam is tanítottam ezeken az egyetemeken, és számos tanítványommal találkozom nemzetközi filmekben segédoperatőrként, szkriptesként vagy más területen. A filmgyártásban az egyik legjobb dolog, hogy egy alapképzettséggel, tehetséggel, átfogó szakmai ismeretekkel és jó angol nyelvtudással az ember nagyon sok területen helytállhat, ugyanis nagyon nagy a munkaerőpiaci mobilitás. Ha valaki ügyes, szorgalmas és látszik rajta, hogy szenvedélye a film, akkor viszonylag gyorsan nyílnak meg a karrierlehetőségek előtte.
A filmes szakmunkák területén előre lehet lépni? Lehet valakiből vágóasszisztensből vágó, vagy világosítóból operatőr?
Két példát említett, és míg a vágóasszisztensek és a vágók között nagyon jellemző ez a fajta előrelépés, a világosítókból szinte soha nem lesznek operatőrök, viszont a focus pullerekből vagy a segédoperatőrökből már könnyebben, és rendezőasszisztensekből is lehetnek később rendezők. Bár a világosítást szokás a szakma legegyszerűbb területének tekinteni, nálunk a Lumiere-ben van olyan világosító diákunk, aki már most operatőr-hallgató egy egyetemen és olyan is van, aki fotóművészként tanít egy másik egyetemen, és ez mind azzal függ össze, hogy ez a szakma egy kiemelten jól fizetett területe a filmgyártásnak. Ez egy olyan foglalkozás, ahol már a belépő szinten 30-40 ezer forintos a napidíj. A nemzetközi filmek szervizmunkái alapvetően nem a magyar rendezőkre, operatőrökre, zeneszerzőkre vagy épp forgatókönyvírókra számítanak, hanem a filmipar szakmunkásaira, ugyanakkor látszik, hogy egyre több kreatív pozícióban is be tudunk már kapcsolódni. Előfordul, hogy látványtervezőt, jelmeztervezőt vagy ruhakivitelezőt már nem hoznak magukkal, hanem magyar szakembert bíznak meg, de hasonló a helyzet az utómunkastábokkal is. Régen csak idejött a film, megvolt az előkészítés, lement a forgatás, összepakoltak, majd hazamentek megcsinálni az utómunkát. Ma már egyre több film utómunkája is hazánkban zajlik, gondolok itt ez alatt a vágásra, hangkeverésre, fényelésre vagy akár a speciális effektusokra. A filmkészítés kreatív részében is egyre nagyobb arányban veszünk részt.
Ha a filmipar szakmunkái ennyire jól fizetnek, miért alakult ki mégis szakemberhiány? A „filmszakmában dolgozom” szerintem még ma is elég menőn hangzik, nem nagyon értem, hogy mi lehet a jelenség mögött.
A válasz ott lehet, hogy nagyon sok ember elképzelésében még úgy él a filmszakma, hogy az valami megközelíthetetlen, zárt, csak kevesek számára elérhető világ, ahová biztos protekcióval és még ki tudja mivel lehet csak bekerülni. Ezzel szemben a nyers valóság az, hogy ez az amúgy tényleg nagyon vonzó és tényleg nagyon klassz világ ma Magyarországon egy jelentős szakember- és kapacitáshiánnyal küzd. Egy hatalmas piac nyílt meg előttünk, és ha nem tudjuk növelni a szakembereink számát és az infrastruktúrát, akkor a növekedés is lelassulhat. Már tudni olyan magyar cégekről, melyek a szolgáltatás színvonalának megtartása érdekében kénytelenek nemet mondani komoly nemzetközi felkérésekre, mert le vannak kötve a kapacitásaik a következő két évre. Ez azért rossz, mert egyébként ezek a produkciók hatalmas bevételt hoznak az országnak és fontos tanulási lehetőséget biztosítanak a szakembereknek. Kár lenne, ha ez a dinamika nem tudna tovább folytatódni. Egy jelentősebb állami szerepvállalással a helyzet azonban megoldható lenne, ugyanis mind a stúdióépítés, mind a filmes oktatás ezen a szinten, ilyen volumenben kizárólag üzleti alapon már nagyon nehezen tud talpon maradni.
Lucas Bravo színész és Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Mrs. Harris goes to Paris című angol-magyar koprodukciós mozifilm forgatásán (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Ha mondjuk, úgy döntök, hogy segédoperatőr szeretnék lenni, akkor kell felvételiznem egy ilyen képzésre, vagy csak kifizetem a tandíjat, és már bent is vagyok?
Az olyan gyakorlati szakoknál, mint a segédoperatőr, a világosító vagy a produkciós asszisztens, felvételi beszélgetéseket tartunk. Ettől nem kell félni, ugyanis egy dologra fókuszálunk: derüljön ki számunkra, hogy a jelentkező sikeres és eredményes tudna-e lenni a film világában. Azokat próbáljuk kiszűrni, akiknek a képességei, az adottságai, az aktuális tudásszintje vagy a személyiségjegyei miatt ez a munka nem való. Szerencsére kevés ilyen van, őket megpróbáljuk lebeszélni. Aki eljut odáig, hogy átnézi a honlapunkat, megnézi a képzéseket, átnézi, hogy milyen színvonalú tanárok tanítanak nálunk, általában már tudja, miért ezt az utat választotta.
Milyen tanárok tanítanak önöknél?
A szakma krémje. Olyan mesterek és művészek, akik évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek. Rendezőasszisztenseket tanít nálunk például Kolos István, aki az elmúlt évek legmeghatározóbb magyar filmjeinek – Saul fia, Testről és lélekről, A feleségem története – volt a rendezőasszisztense. A vágókat tanítja többek között Szalai Károly, aki már Oscarra-jelölt filmet is vágott. Operatőröket tanít Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr, Medvigy Gábor, aki Tarr Béla filmjeinek az operatőre volt, vagy Herbai Máté, aki a legmagasabb nemzetközi szakmai díj birtokosa. De a szkriptes vagy világosító tanáraink is hihetetlen tapasztalattal bírnak.
Eddig jobbára világosítókról, asszisztensekről vagy épp focus pullerekről beszélgettünk, de most említett például vágókat és operatőröket is…
Mi két szakmai szinten oktatunk: tanítjuk a filmszakmai szinteket, amikről eddig beszélgettünk, illetve éppen most folynak a felvételi vizsgák az új évfolyamunkon a koordinált filmes- és filmszínész képzésen. Itt már alkotókat, leendő művészeket képezünk. Anger Zsolt és Kerekes Vica vezetik a filmszínész képzést, Miklauzic Bence és Kostyál Márk tanítja a rendezőket, Rajna Gábor és Sipos Gábor – két Oscar-díjas producer tanárunk –, illetve Petrányi Viktória, aki többek között Mundruczó Kornél filmjeinek producere, tanítja a producereket, de említhetem a forgatókönyvíró szakot, ahol szintén a szakma mesterei; dramaturgok, filmterv-fejlesztési szakemberek, tapasztalt írók, rendezők tanítanak. Ezeken a szakokon már komolyabbak a felvételi elvárások, így maga a felvételi is komplexebb.
Meddig tart egy képzés?
Nagyon rövid, nagyon gyakorlatias, projekt-szemléletű képzésekben gondolkodunk. Minden szakra jellemző a 160 és 220 óra közötti terjedelem, amiket esténként és hétvégén tartunk éppen azért, hogy azok is részt vehessenek rajta, akik munka mellett tanulnának.
Tandíj?
Igen, tandíj van, de csak azt szolgálja, hogy az intézmény fenntartható legyen. Építettünk egy színvonalas műtermet, és az iskolában is minden technológia rendelkezésre áll, hogy jó körülmények között folyjék a képzés. A legfontosabb, hogy a nagy rentál- és gyártócégekkel kiépített kapcsolataink lehetővé teszik, hogy a gyakorlati órákat olyan környezetben lehessen megszervezni, ami azonos azzal, amivel egy forgatás során később találkozni fognak. Persze a gyakorlat mellett van elméleti képzésünk is általános filmszakmai ismeretekkel.
Ha valaki elvégzi a képzést, onnan már egyenes az út a filmszakmába? Vagy ez azért nem ennyire egyszerű?
Hamarosan elindul a Lumiere Workflow elnevezésű oldalunk, ami szerintem nagyot fog szólni a hazai filmiparban. Ez egy mindenki számára ingyenesen elérhető és átlátható adatbázis lesz, amiben a nálunk végzett pályakezdő szakemberek találhatók. Őket akarjuk azonnal bekapcsolni a filmes világ vérkeringésébe. A legtöbb esetben azonban az történik, hogy a tanáraink – akik maguk is gyakorló filmesek, és állandóan újabb asszisztenseket keresnek – gyakran már az iskolapadból elviszik magukkal az általuk tehetségesnek tartott diákokat. Néhány találkozás után már kiderül számukra, hogy kinek csillog a tehetség és a lelkesedés a szemében annyira, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy gyakorlatilag azonnal a mély vízbe lehessen dobni. Nagyon fontos még az NFI-s gyakorlati rendszer, ami azért jött létre, hogy az első lépéseket segítsék a szakmában, és ne attól függjön valaki elhelyezkedése, hogy ismer-e valakit, és ezen a filmesgyakornok.hu sokat segít. Persze ettől még a szakmában egy jó szó vagy egy ajánlás továbbra is fontos.
Kulka János színész és Staub Viktória színésznő Fazakas Péter rendező A játszma című filmjének forgatásán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Az csak egy illúzió, hogy az ember első munkája rögtön egy Dűne kaliberű hollywoodi produkció legyen? Gondolom, előtte végig kell járni a ranglétrát, reklámfilmekkel, kisfilmekkel, magyar filmekkel…
Nagyon érdekes, mert jellemzően pont fordítva történik, mint ahogy gondolod. A legnagyobb felvevőpiacot pont a Dűnéhez hasonló, óriási produkciók jelentik. Ők vannak a legjobban kiszolgáltatva annak, hogy tudnak-e elég szakembert szerződtetni. A tanulási folyamat nem úgy működik, hogy elkezdünk egy magyar filmben dolgozni, aztán eljutunk egy nemzetközi produkcióba, hanem fordítva. A jellemző az, hogy egy pályakezdő a hollywoodi filmek belépő szintjén megtanulja az alapokat, elkezd fejlődni és egy idő után alkalmassá válik arra, hogy egy sokkal kisebb stábbal, de sokkal nagyobb felelősséggel, több személyes hozzáadott értékkel segítse egy magyar film létrejöttét. Egy magyar film mind költségvetésében, mind a forgatási napok számában, mind a stáb méretében egy látszólag sokkal könnyebb feladat, de éppen emiatt nagyobb felelősséget raknak az adott szakember vállára és sokkal több kreativitást igényelnek. Aki a nemzetközi filmekben bizonyított, azelőtt két út áll: vagy annyira bedolgozza magát a szakmába, hogy sokszor már külföldre is viszik őt magukkal a nemzetközi stábok, és már olyan produkciókban is dolgozhat, amik nem kötődnek Magyarországhoz, vagy inkább elindul a magyar filmek felé, ahol közvetlenebb, személyesebb, barátibb viszonyba kerülhet a filmalkotással.
A filmszakma vonzerejét sokak számára az adja, hogy ezen keresztül lehet a nagy nemzetközi sztárokhoz közelebb kerülni. Igaz ez, vagy csak egy illúzió?
Hallunk mindenféléről. Ryan Gosling például híresen közvetlen volt a magyar stábtagokkal, szelfizgetett és még bulizni is elment velük. De ott van ellenpéldának Michael Jackson, aki annak idején klipet forgatott nálunk, és az volt a policy, hogy még a szemkontaktust is kerülni kellett vele. Szerencsére inkább az előbbi a jellemző: Harrison Fordtól Adrien Brodyig, Angelina Jolie-tól Brad Pittig sok sztárról hallottuk, mennyire kedvesek és jó fejek voltak a munkatársaikkal.
Ez a mostani filmipari erősödésünk kipukkadhat valamikor?
A tendenciák és a kilátások is nagyon biztatóak, de tény, hogy vannak bizonyos tényezők, amik ezt a növekedést megállíthatják. A legfontosabb, hogy ennek a harmincszázalékos adókedvezménynek meg kell maradnia. Növekedhet, de nem szabad csökkennie. Emellett muszáj stabilizálni és fenntarthatóvá tenni a szakemberképzést. A Lumiere-ben és a többi filmiskolában is teljesen elfogadható szinten állapítják meg ugyan a tandíjat, de ez sok fiatal számára még így is megterhelő lehet. Persze tudni kell, hogy a legjobb döntés, ha az ember a saját képzésébe fektet be, de azoknak is kellene segíteni, akiknek nincs miből finanszírozni a tanulmányaikat. Emiatt lenne itt szükség fokozottabb állami szerepvállalásra. Ugyanez vonatkozik a stúdióépítésekre is. Ha nem lesz elég szakemberünk vagy kevés lesz az elérhető, magas színvonalú műtermünk, akkor a producerek is elkezdenek más országokban gondolkodni. Most nagyon jó a magyar filmipar aurája, de ez egy nagyon sérülékeny állapot, vigyázni kell rá.
