nlc.hu
Életmód
Lady Gaga teljesen levetkőzött a Vogueban

Lady Gaga teljesen levetkőzött a Vogue kedvéért

Lady Gaga legújabb filmje, A Gucci-ház apropóján adott nagyinterjút a brit Vogue magazinnak, amihez egy elég merész fotózás is hozzátartozott, aminek kedvéért az énekesnő nem vett fel túl sok ruhát.

Lady Gaga már a brit Vogue címlapján is rendkívül szexi a kis fekete, mélyen dekoltált ruhájában, és a különleges frizurájával, de ez semmi ehhez képest, ami a magazin belső oldalain várja az olvasókat. A színész/énekes a belső fekete-fehér fotókhoz egyáltalán nem vett fel semmit, és ebből kaphatunk egy kis ízelítőt a Daily Star cikkében.

Lady Gaga a brit Vogue-on

Lady Gaga a brit Vogue címlapján

Persze nemcsak az érdekes, ahogyan Lady Gaga kinéz, hanem az is, amit mond. A Gucci-ház című Ridley Scott-filmben az olaszországi felső körök ismert alakját, az elítélt bűnöző Patrizia Reggianit (aki bérgyilkost fogadott, hogy végezzen az exférjével) formálja meg, és ehhez életében először a method acting módszerét vette elő, vagyis teljesen eggyé vált a karakterével. Állítása szerint az átváltozás érdekében másfél évig élt úgy, mintha ő lenne Reggiani, és ebből kilenc hónapig a nő akcentusával beszélt kamerák előtt és kamerán kívül is. A forgatás egy pontján ez pszichológiai nehézségeket okozott nála, ugyanis a saját élete teljesen összemosódott Reggianiéval. A mélypont az volt, amikor egyszer kiment sétálni az utcára Olaszországban, és úgy érezte magát, mintha egy film díszletei között lenne. A 35 éves művész alakítására mindenki nagyon kíváncsi, de már most is érte őt támadás, méghozzá maga Patrizia Reggiani részéről, aki sérelmezte, hogy Lady Gaga nem kereste meg őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top