nlc.hu
Életmód

Karácsonyi halárak

Jóval drágább lesz a halászlé idén karácsonykor

Nem lesz ezer forint alatt a ponty kilója.
halászlé

Megkezdődött az őszi lehalászás a somogyi tavakon. Az aszályos időjárás miatt az érzékenyebb halfajokból (keszegből és süllőből) kevesebb van, de a pontyállomány bőséges és a karácsonyi ünnepekre minden fogyasztót ki tudnak szolgálni – számolt be a sonline.hu.

A megnövekedett takarmányárak, a magas üzemanyag- és bérköltségek miatt azonban drágulni fog a hal idén karácsonyra. “A ponty növényi takarmányt fogyaszt, elsősorban búzát, kukoricát eszik és a megnőtt költségek a halak árában is meg fognak jelenni. Idén karácsonykor ezer forint alatt nem lesz a ponty kilója” – mondta el Németh István, a Tógazda Halászati Zrt. vezérigazgatója.

A ponty egyébként a karácsonyi ünnepek örök slágere, de egyre többen esznek harcsát is. Ami a tengeri halakat illeti, főleg a lazacot veszik.

Jelenleg 6,7 kilogramm az egy főre jutó éves halfogyasztás idehaza, míg az unióban átlagosan 24–25 kilogramm.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése