nlc.hu
Életmód
Ábel Anita búcsúzik Csűrös Karolától

Ábel Anita megható posztban búcsúzik Csűrös Karolától: „Karcsi! Most már Ádámmal vagy”

Ábel Anita gyerekkora óta nagyon jó viszonyt ápolt a művésznővel.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, Csűrös Karola november 24-én meghalt. A körülmények egyelőre tisztázatlanok, a Borsnak az ápolónője árulta el, hogy ő találta meg reggel, ekkor már sajnos nem lehetett segíteni rajta, álmában hunyt el. 

A Szomszédok Etusaként ismerte meg az ország, sokan a mai napig ezzel a szereppel azonosították, pedig ezen a karakteren kívül is rengeteg szerepben megmutatta magát, kiváló színésznő volt. Több sztár is elbúcsúzott tőle nyilvánosan, ma pedig a barátnője, Pásztor Erzsi is nyilatkozott. „Mellbe vágott a halálának híre, ugyanakkor tudom, hogy ez volt az élet rendje, mert már nem akart élni. Két éve feküdt, nem volt hajlandó felkelni az ágyból. Úgy csinált, mintha minden rendben lenne, pedig közel sem így volt. Nem volt jól” – mondta.

A Szomszédok című teleregényben ismerkedtek meg Ábel Anitával, aki akkor még gyerekként szerepelt a sorozatban, de felnőtt korára is megmaradt a barátságuk. A Life TV műsorvezetője csak késő este reagált a halálhírre, megható posztban emlékezett meg a művésznőről.

„Egész nap cikáztak a fejemben a gondolatok… egy újságírótól tudtam meg a hírt… ma offline voltam, nem hallgattam, és nem néztem semmit… aztán hívtak 600-an… mondj valamit-kérték-pár szót… de mit?? Mit lehet ilyenkor mondani… hogy sajnálom, megrázott… nem mondtam, csak elakadt a szavam… most értem haza, és szedtem össze a gondolataim… Közös fotó helyett megannyi emlék…
Az »ország Etusa« voltál…nekem soha!!! Nekem Karcsi, akivel egyszer hazafelé úgy nevettünk a kocsiban a hátsó ülésen, hogy Ádám nem győzte hangosítani az operát, hogy ne halljon minket, aki a 18-ik születésnapomon váratlanul betoppant, és egész este velem bulizott, akinek fergeteges humorát és határtalan kedvességét csak azok ismerték igazán, akik közel álltak hozzá. Ha pedig színésznőként a színpadra lépett, egyszerűen ragyogott, és én ezt is láthattam… Karcsi, most már Ádámmal vagy…. És ha Apámmal találkozol, öleld meg helyettem is, és dumáljatok egy jót, amit itt a földi létben úgy szerettetek… nem búcsúzom” – írta a posztban Ábel Anita.

Fotó: MTI

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Nyerj