nlc.hu
Életmód

Törölközők mosása

Elmondjuk, miért mosod rosszul a törölközőt

Állandó kérdés, hogy milyen gyakran kell törölközőket mosni? Egyáltalán hány fokon mossuk? Öblítővel vagy anélkül? Mi a helyzet az új törölközőkkel. Segítünk, mert megvan rá az esély, hogy moshattad volna jobban őket.

Percenként körülbelül 30-40 ezer elhalt hámsejtet veszítünk el, amelyek a törölköző nedves felületére kerülve kitűnő táptalajt jelentenek a baktériumok, vírusok és gombák számára. A mikroorganizmusok elszaporodása miatt nemcsak büdössé válik a törölköző, hanem fokozódhat egyes bőrbetegségek és fertőzések terjedésének kockázata is, illetve súlyosbíthatja a pattanásokat és az ekcéma kialakulását. Ezért sem mindegy, hogyan és milyen gyakran mossuk őket.

Philip Tierno, a New York University School of Medicine mikrobiológusa szerint a fürdőszoba magas hőmérséklete, a nedvesség és az oxigén miatt a törölközők a mikrobák valóságos melegágyai. És hogy mi kárt tehet pár apró mikroba? A tőlük hemzsegő törölközőtől nem tisztábbak, hanem koszosabbak leszünk, és az aknékra, fertőzésekre, sőt még a kelésekre is fel kell készülnünk.

Milyen gyakran mossuk?

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a káros mikroorganizmusok megfékezéséhez a törölközőket már 3-5 használat után érdemes kimosni, vagy amikor már kezd szaguk lenni – írja a Lifehacker. Ha a törölköző nem szárad meg két használat között, akkor szintén ajánlott kimosni. Ami a mosás hőfokát illeti, az 40 Celsius-fok legyen, ha azt akarjuk, hogy a baktériumok és vírusok elpusztuljanak.

Ne mossuk lepedőkkel!

A törölközők nehezebb, vastagabb és strapabíróbb anyagból készülnek, addig a lepedők vékony pamutból vagy pamut és poliészter keverékéből, ami azt jelenti, hogy másféle mosási és szárítási  programot igényelnek. Ráadásul a törölközők gyakran belecsavarodnak a gumis lepedőkbe, ami ronthatja a mosás hatékonyságát.

Az új törölközők mosása

Mielőtt elkezdjük használni az új törülközőnket, érdemes 24 órán keresztül hideg vízben áztatni, majd a mosási útmutatónak megfelelően kimosni. Ennek köszönhetően a pamutszálak megnyílnak és jobb lesz a törülköző felszívó képessége. Ugyanakkor a fennmaradó színfölösleg is eltűnik. Egy kevés ecetet is adhatunk a hideg vízhez, mert ezzel a törülköző jobban megtartja a festéket a pamutszálakon, így a törülköző kevésbé fog fakulni.

A törölközők helyes mosása

Fotó: Getty Images/Sandi Rutar

Szakemberek szerint az első pár alkalommal 60 fokon érdemes mosni, mert ez biztosítja, hogy a baktériumok elpusztuljanak. De mindig érdemes ellenőrizni a mosási útmutatót a törülközőn.

Ne használjunk öblítőt! Bármilyen ellentmondásosnak is hangzik, nem tesz jót az öblítő a törülközőnek, mivel bevonják a textilszálakat, megmerevíti őket, ráadásul így a nedvességfelszívó képesség is csökken.

(Nyitókép: Getty Images/John Keeble)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top