Zacher Gábor szerint vannak még kapacitások az egészségügyben, nincsenek telt házak az intenzív osztályokon és a Covid-osztályokon. Szerint most nem akkora terhelés, mint a harmadik hullám csúcsán volt, és reméli, nem is lesz olyan. Erről a Klubrádióban beszélt a hatvani kórház főorvosa.
Mint mondta, az ágykihasználtság náluk 60 százalék körüli. Ugyanakkor az invazívan lélegeztetett betegek nagyobb százalékát elveszítik. A harmadik hullám csúcsán azt lehetett hallani, hogy lélegeztetőgépre tett betegek 85-90 százaléka sajnos nem éli túl, amire Zacher úgy reagált: most egy picivel jobb a helyzet, de „nem mondhatunk olyan eredményeket, hogy ez itt 40-50 százalékos” .
A főorvos beszámolt arról, hogy a betegek körülbelül 75 százaléka nem vett fel semmilyen oltást. Vannak kétszer oltottak, 10-15 százalék, de ők a másodikat többnyire 6 hónappal ezelőtt kapták, így már nem nagyon számítanak védettnek. Ezek az arányok nagyjából megegyeznek azokkal a számokkal, amelyeket pénteken az orvosi kamara közölt.
Annak kapcsán, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban megint nagyon magas a koronavírussal összefüggő halálozás, Zacher Gábor azt mondta: ehhez figyelembe kell venni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb.
(Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)
További hírek a járványról:
- Nem kérted még a harmadik oltást? Téged is megkeresnek majd ezzel a levéllel
- Romániában is megjelent az omikron variáns