nlc.hu
Aktuális

Covid-halálozás Magyarországon és a világon

Újra Magyarország van az első helyen a Covid-halálozásban

A hivatalos közlések szerint Magyarországon a járvány kezdete óta közel 35 ezer ember hunyt el.
Koronavírusos beteg az intenzíven

Worldometers gyűjtőoldal szerint az egymillió lakosra számított, újonnan jelentett (tehát nem az eddigi összes) koronavírussal összefüggő halálozásban Magyarország vezet, és minket Grúzia, Örményország, Ukrajna és Litvánia követ a sorban, írja a Telex, és megosztott egy grafikont is. Ez azt mutatja, az uniós országok között november 29-én került Magyarország az első helyre a halálozásban a hétnapos mozgóátlag alapján.

A Telex kiemeli, ugyan az egyes országok különböző statisztikai módszerei miatt nem mindig vethetők össze pontosan a halálozási statisztikák, de más, sokkal pontosabb módszertan alapján is bebizonyosodott már, hogy Magyarország a Covid-halálozást tekintve az európai országok között a legrosszabb harmadban található. 

A kedden közölt adatok szerint Magyarországon a járvány kezdete óta összesen 1 114 260 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és 34 713 ember hunyt el.

(Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top