nlc.hu
Életmód

Kihantolná 26 éve meghalt kislánya sírhelyét

Kihantolná 26 éve meghalt kislányát Erzsébet

Az idős nőt nem hagyja nyugodni a kétség, hogy nem a kislányát temették el 26 évvel ezelőtt, ezért felnyittatná a sírt.

A 64 éves Erzsébet kihantoltatná a 26 évvel ezelőtt elhunyt újszülött csecsemőjét, mert nincs meggyőződve arról, hogy valóban az ő gyerekét temették el egy Somogy megyei sírkertben – írja a Blikk.

Az asszony háromgyerekes anyaként elvált 1994-ben, majd jelenlegi párjától még két gyermeke született. A második baba, Patrícia azonban koraszülöttként jött világra.

Amikor mellém tették, még felsírt, minden rendben volt vele. Annyit hallottam, hogy az orvosok tanácstalanul kérdezik egymástól, most mihez kezdjenek, majd elaltattak

– emlékezett vissza Erzsébet, aki ezután soha többé nem láthatta a gyermekét, mert még a temetésen sem engedték neki, hogy megnézze.

Sírhelyek egy temetőben

Kihantolná 26 éve meghalt kislányát Erzsébet. A kép illusztráció (Fotó: Pexels/Mike)

A nő 10 évvel később beszélt a nővérrel, aki szülésnél segédkezett. Ő azt mondta, hogy a kicsit még megetette, lerakta a helyére, kiment telefonálni, de mire visszament, már nem volt ott. Erzsébet ekkor kikérte a boncolási jegyzőkönyvet, amely szerint a kislány 500 grammal, tüdőelégtelenséggel jött a világra, a szülés alatti oxigénhiányos állapota miatt vesztette életét.

Az asszonyt azonban nem hagyja nyugodni a kétség, hogy nem is az ő gyereke volt a koporsóban. Ezt egy DNS-vizsgálat kideríthetné, már ha egyáltalán volt valaki a koporsóban. Mint mondja, abban az időben lehetett hallani, hogy eladtak vagy eltüntettek gyerekeket. Az exhumálást azonban csak indokolt esetben engedélyezik, így bizonytalan, teljesülhet-e a nő kérésére.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Mike)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top