nlc.hu
Életmód

Drámát tanít Xantus Barbara

Xantus Barbara tanár lett, de új hivatásában is a színészet dominál

Xantus Barbara még tavaly májusban döntött úgy, hogy szabadúszóként keresi a kenyerét, így hívta meg nagymarosi házának teraszára színésztársait beszélgetős színházi estre.

A pandémia mindenkit megviselt és sokaknak munkahelyet kellett váltaniuk. Xantus Barbara is más pályát választott a járvány hatására: míg korábban maszkot is árult, később leszerződött egy iskolába is, ahol figyelemzavaros és autista gyerekeknek tanít drámát.

Nagyon hasonló dolgokat mozgat meg bennem, mint a színészet és megszerettem a gyerekeket is. De ha valaki azt hinné, hogy csak a rendezői ambícióimat élem ki így, az nagyon téved. Azok sosem voltak

– mondta el a Borsnak.

Xantus Barbara tanár lett, de új hivatásában is a színészet dominál

Xantus Barbara hozzátette azt is, hogy imád gyerekekkel foglalkozni. A fiatalok is szeretik a közös munkát és nyitnak a színésznő felé, így az oktatás is sokkal könnyebbé válik. Kiemelte, hogy nem tartja magát tipikus tanárnak, azt azonban rendkívül fontosnak tartja, hogy segítsen a fiatalokon, akik így könnyebben boldogulhatnak az életben is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top