A Domino’s pizzériába mentem felvenni a rendelésem a Super Bowl előtt. Rögtön közölték, hogy három órát is várni kell a pizzákra, de tudtam, hogy nem lesz gáz, én már rég megrendeltem a sajátomat. Mindenki hullafáradt, leharcolt volt. Az egyik lány megkérte az üzletvezetőt, hogy hadd tartson szünetet, az nemet mondott, szegény lánynak szabályosan összetört a szíve. Hátra ment a telefonokra válaszolni, hogy ne is kelljen beszélnie senkivel. Aztán egy munkatársának mégis elpanaszolta, hogy órák óta nem tarthatott szünetet, azt mondta, mintha szabályosan azt akarnák, hogy felmondjon. Az üzletvezető ezt meghallotta és kiosztotta: „tudtad, mire vállalkozol, nincs nekem időm erre, ha menni akarsz, menj”. A lány erre ledobta a köpenyét, annyit mondott, „köszi, srácok”, és egyszerűen lelépett. Csodálatos volt az egész, lelkesítő. „Ez az, mutasd meg nekik!” – gondoltam… Aztán rájöttem, hogy a szerencsétlen üzletvezető sem volt szüneten egész nap, és kábé két dollárral keres többet óránként, mint a dolgozói. A végén már mindkettőt sajnáltam.
Több száz ehhez hasonló sztori sorakozik a Reddit fórumrendszer Antiwork című aloldalán a rettenetes munkakörülmények elszenvedőitől és szemtanúitól. Nem csak szövegek, képek is, munkaszerződésekről, amelyben a női dolgozóknak nyilatkozniuk kell arról, rendszeres-e a menstruációjuk, és hogy van-e a családjukban depressziós beteg, és álláshirdetésekről, ahol például kizáró ok, ha a jelentkezők mentális zavarokra szednek gyógyszert. (Mindez egyébként egy konyhai kisegítő munkáról szól.) Felbukkannak dolgozók, akik még orvoshoz sem jutnak el, magukat kell kezelniük, gyakran még a saját sebeiket is maguk látják el, és megszólalt egy egészségbiztosítási cég ügyfélszolgálatosa, akinek megtiltották, hogy valódi segítséget nyújtson a bajba jutott ügyfeleknek. Találunk még a csoportban vicces mémeket, inspiráló vagy éppen dühítő idézeteket a kapitalizmus végnapjairól és arról, hogy kell kiszállni a mókuskerékből. A lényeg azonban az, hogy ez az egész az utóbbi években kész kis alulról szerveződő mozgalommá alakult, ma pedig már milliók próbálkoznak a munkamentes élettel – pontosabban azzal, hogy az élet ne csak a munkáról szóljon. Létezik ez, vagy ez is csak egy újabb internetes őrület?
Bármekkora őrültségnek is hangzik, nehéz tagadni, hogy baj van. Nem csak a gazdasággal, hanem a (munka)morállal: azoknak, akik az elmúlt években többé-kevésbé hatékonyan berendezkedtek a heti öt napos, napi nyolc (ami, mint tudjuk, inkább 9-10) órás munkavégzésre, most lett elegük végképp. A tavalyi év második felében havonta több millió amerikai hagyta ott a stabil állását, augusztusban például 4,3 millió. Nem kirúgták őket és nem munkahelyet váltottak: egyszerűen
otthagyták a teljes munkaerőpiacot, B-terv és újabb lehetőségek nélkül is.
Ennyi embert már pótolni is nagyon nehéz, hiszen valahonnan máshonnan kell átcsábítani őket, így azonban máshol keletkezik munkaerőhiány – és be is indult az ördögi kör. A „munkaelhagyók” annyian lettek, hogy – akárcsak minden nagyobb válságnak – külön nevet is adtak a jelenségnek: Great Resignation, azaz a Nagy Felmondás. Úgy tűnik, egyelőre főleg Amerikát érinti mindez, de egyrészt bármikor átterjedhet az óceánon túlra, másrészt már ez is elég ahhoz, hogy az egész világon éreztesse a hatását. Csak a Reddit-fórumnak majdnem 900 ezer posztolója van, ők magukat „idler”-ként azonosítják (csúnyán és leegyszerűsítve: semmittevők), és még mottójuk is van:
Munkanélküliséget mindenkinek, ne csak a gazdagoknak!
Ezt persze mindenki másképp képzeli, de a közös filozófiai alapállás valami olyasmi, hogy nem szabad, hogy a munka irányítsa az életünket, és hogy nem azért születtünk erre a világra, hogy évtizedekig robotoljunk. Az olvasóinkat, akik erre a kommentdobozt keresik, hogy sűrű ezekamaifiatalokozások közepette hozzászóljanak a témához, emlékeztetnénk, hogy a társadalmi olló még sosem volt ilyen tág, és fiatalok tízmilliói kapcsolódnak be évente a munkaerőpiacba eleve reménytelenül eladósodva (hála például az amerikai diákhitel-rendszernek), olyan munkahelyeken, ahol egyre többet kell dolgozniuk egyre kevesebb pénzért, és nemhogy saját lakásra, de még egy tisztességes albérletre sincs esélyük.
Elegük lett a fiataloknak a mókuskerékből (Képünk illusztráció – Fotó: Sean Proctor/Bloomberg via Getty Images)
A Reddit-fórum nem most, de még csak nem is a pandémia kezdetén indult, hanem 2013-ban, de az elmúlt hónapokban kezdett igazán felpörögni. Egyébként csodálatos hely (mintha nem is az interneten járnánk): panaszáradat és a rendszer pocskondiázása helyett inkább segítő közösséggé formálódott, ahol egymásnak adnak jogi, gyakorlati, életvezetési és pszichológiai tippeket az érintettek, akik úgy érzik, kizsákmányolják őket. Az is egyértelmű, hogy senki nem gondolja komolyan, hogy meg lehet úszni az életet munka nélkül, ez nem is cél, ahogy az sem, hogy segélyekből éljenek. Inkább szeretnék újragondolni az emberiség viszonyát a munkához, és átállni egy a mostaninál egészségesebb rendszerre.
Még pozitív példák is akadnak: egyre többen döntik meg a tabut, mely szerint egy héten öt munkanap van. Az 1900-as évek elején bebetonozott szabályt először Izland „szegte meg”, a próbamenet pedig látványos sikerrel zárult. Az alkalmazottak pont annyi fizetést kaptak négy napért, mint előtte ötért, a teljesítményük pedig nem, hogy nem esett vissza: még kitartóbban és elszántabban is dolgoztak, mint korábban, azaz bőven kompenzálták a kieső napot, és legrosszabb esetben is pont ugyanannyit tettek le az asztalra. Most éppen Spanyolország, illetve az új-zélandi Unilever is ilyesmivel próbálkozik, és a dolgozók túlhajtásáról híres videójáték-stúdiók is elkezdték bevezetni a négynapos hetet, és egyelőre még a legszigorúbb menedzserek sem panaszkodnak.
Ez persze csak a megoldás egy része lenne; a mozgalom célja, hogy lerombolja a főleg közép- és felsővezetők által hangoztatott mentalitást, miszerint
az ember értékét az elvégzett munka mennyisége adja, dicséretes és követendő, ha valaki a munkájának él, és akár a kapcsolatait és egészségét is kockára tegye a vállalat sikeréért.
Mindezt persze annyi pénzért, amennyiből éppen túlél.
A pandémia pedig, most már tudjuk, csak rontott a helyzeten. Eleinte úgy tűnt, a home office és a hibrid munkavégzés inkább előny, mint hátrány, a dolgozók szabadabbak, kreatívabban oszthatják be a saját idejüket, inkább projektekben, mint munkaórákban gondolkodnak, és a vállalatokat is rugalmas hozzáállásra készteti az új helyzet. Azóta azonban eltelt két év, és a munkavállalók fáradtabbak, mint valaha. Az alapvető munkákat végzők – egészségyügyi dolgozók, pedagógusok, az infrastruktúra fenntartói – túlterheltek, a fejlett világ dolgozó rétegében népbetegség a depresszió, a mentális zavarok, a kiégés. Az pedig, ahogy a nagy cégek a világjárvány alatt a kékgalléros munkásokkal bántak, nem csak arra világított rá, hogy az osztályharc él és virul, de arra is, hogy a vezetőség azt csinál a kiszolgáltatott, alacsony beosztású munkaerővel, amit akar: a szemükben ők értéktelenek, pótolhatóak. Nem csoda, hogy százmilliók teszik fel maguknak (és lassan egymásnak is) a kérdést mindennap, hogy ennek mégis mi értelme.
A munkaellenes mozgalom főbb céljai errefelé egy kicsit talán túlságosan is emlékeztetnek a szocialista utópiára, de a maguk módján igenis van bennük logika. Például:
- céges hierarchia helyett a dolgozóknak önszerveződő módon kell egymás közt kiosztani a feladatokat;
- mindig csak annyit kellene dolgozni, amennyi a cég működéséhez szükséges;
- a munka sosem szólhat arról, hogy valaki, aki nem az adott munkát végzi, indokolatlanul meggazdagodjon belőle;
- támogatni kell a szakszervezeteket, hangoztatni a sztrájkhoz való jogot és lebuktatni a mérgező környezetet teremtő munkahelyeket, amelyek kultúrája a fenyegetésre, bullyingra épül.
A mozgalom egyébként (szerencsére) nem Marx és Engels gondolataihoz, hanem frissebb irányzatokhoz nyúl ihletforrásért, például Bob Black anarchista filozófus A munka eltörlése (The Abolition of Work) című 1985-ös esszéjéhez – ő egyébként sokkal inkább az ókori görögöket tekintette elődjének, mint a kommunistákat, még Platón ötleteit is viszont látjuk a szövegeiben. A cím egyébként kissé hatásvadász: Black anarchista létére nem akarta eltörölni a munkát, csak annyit mondott, hogy annak nem a gazdagokat kell szolgálnia, és nem hagyhatjuk, hogy az embernek ne jusson ideje a családjára, a hobbijára és pihenésre.
Naiv, butuska elképzelés? Lehet, de emlékezzünk, hogy a mozgalom főhadiszállásaként működő Reddit-fórumnak lassan 900 ezer tagja van – úgy, hogy 2020 márciusában 100 ezer volt. Még az is lehet tehát, hogy valódi forradalom lesz ebből.
Forrás: The Guardian; Forbes; BBC
