Így folytatódnak márciusban az oltási akciónapok

S. Z. | 2022. Február 24.
Az akciónapokon kétszer-, két és félszer annyian jelentkeznek oltásra, mint máskor, ezért márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok.

A kormány és az operatív törzs döntése nyomán márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok – jelentette be az országos oltási munkacsoport vezetője.

György István, aki egyben a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára azt mondta:

csütörtökön és pénteken délután 2 és 6 óra között, szombaton pedig délelőtt 10 és délután 6 óra között regisztráció nélkül fel lehet venni a soron következő koronavírus elleni vakcinákat.

Közölte, eddig több mint 6 millió 390 ezren vették fel az első oltást, mintegy 60 százalékuk pedig már a harmadikat is megkapta. György István felhívta a figyelmet arra, hogy orvosszakmai vélemények szerint 4-6 hónap után csökken a szervezet védekezőképessége, ezért indokolt a sorban következő oltás beadatása.

A negyedik oltást elsősorban az időseknek, a krónikus betegeknek és a transzplantáltaknak ajánlják, ugyanakkor bárki megkaphatja, aki úgy érzi, hogy a megelőző vakcina után 4-6 hónappal szüksége van a védettség megerősítésére. A negyedik oltást eddig csaknem 200 ezren vették fel; beadása előtt orvosi konzultációt javasolnak.

Kotriné Bácsi Szimonetta asszisztens beolt egy férfit a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2022. február 10-én (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Az államtitkár közlése szerint november-decemberben 1,4 millió oltást adtak be a akciónapok keretében, majd később is érzékelhető volt, hogy az akciónapokon kétszer-, két és félszer annyian jelentkeznek oltásra, mint a többi napon.

Végül hangsúlyozta, a járvány ötödik hulláma ugyan már csökkenő fertőzésszámokat mutat, ennek ellenére azt javasolják, hogy a 4-6 hónapnál régebben oltottak orvosi vélemény alapján vegyék fel a soron következő vakcinát.

(MTI)

Exit mobile version