nlc.hu
Életmód

Egy torontói nő élethű babákat készít

Ez a nő olyan élethű babákat készít, hogy első blikkre te is igazinak hinnéd azokat

Az emberek nem hiszik el, hogy nem valódiak.
élethű, baba

A kanadai Torontóban élő 27 éves Vincenzina Care hétéves korában fedezte fel a babák iránti szenvedélyét, miután édesanyja megajándékozta eggyel. A baba azonban eltört, így végül a kislány elhatározta, hogy maga próbál készíteni egy sajátot. A többi már történelem: azóta csodájára járnak az általa készített babáknak, amelyek hihetetlenül élethűek.

Vincenzina a játékok elkészítéséhez polimer agyagot használ, és kézzel formázza meg azokat a saját babakorában készült képek, valamint barátoktól és családtagoktól származó fotók alapján. Egy-egy bébi elkészítése akár három évig is eltarthat, de vannak miniatűr verziók is, amelyek néhány hónap alatt készülnek el. 

A babái nemcsak azért különlegesek, mert élethűek, hanem azért is, mert nem kizárólag egészséges és tökéletes csecsemőket formáznak meg.

„Elkezdtem különböző egészségi állapotú babákat készíteni, mert úgy gondoltam, fontos, hogy mindenféle embert ábrázoljak” – mondta Vincenzina a Metrónak, és szerinte minden megszületett gyermek érdemes a szeretetre, bárhogyan jön is a világra és bármennyi időt is tölt itt.

A hitelesség kedvéért akár hónapokig is tanulmányoz egy-egy állapotot, deformitást, arcbéli különbözőséget, vagy akár mimikát. „Készítettem Down-szindrómás, törpe és koponya-arc duplikációval rendelkező babákat” – magyarázta a fiatal nő, aki azt is elmesélte, hogy a világjárvány idején elvesztette a munkáját, de képes volt a hobbiját főállássá alakítani. Emellett részmunkaidőben gyerekekkel foglalkozik, művészetet tanít, és az adminisztrációs feladatokat lát el. A babák készítésének folyamatát megnyugtatónak, gyerekkorában pedig még  terápiásnak is találta.

Ha még több képet nézegetnél a babákról, katt ide.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top