nlc.hu
Életmód
Szándékosan rongálta meg páciensei fogait egy orvos

Börtönbüntetés vár a fogorvosra, aki szándékosan rongálta meg a páciensei fogait

Több kezelés, több pénz, gondolta Scott Chamolli, akinek lehet, hogy börtönbe kell majd vonulnia, ha a bíróság bűnösnek találja.

Akár húsz évet is rács mögött tölthet az a wisconsini fogorvos, aki szándékosan megrongálta páciensei fogát, hogy visszatérjenek hozzá további kezelésekre, és még több pénzt hagyjanak nála. A 61 éves Scott Chamolli állítólag milliókat keresett azzal, hogy megfúrta vagy más módon rongálta meg a mit sem sejtő páciensek fogait, akik nem tudva, hogy orvosuk szándékosan ártott nekik, hozzá tértek vissza.

„Ezen páciensek közül jó páran nagyon kiszolgáltatott helyzetben, voltak, akik bántalmazó kapcsolatban éltek, voltak, akik nemrég özvegyültek meg vagy korábban daganatos betegségben szenvedtek és úgy kellett összekuporgatniuk a pénzt, amit kiszámlázott azokért a beavatkozásokért, amikre eredetileg nem is volt szükség” – mondta Julie Stewart ügyész.

Fiatal nő a fogorvosi székben

Fotó: Pexels

Arra, hogy mit is művel a férfi, csak 2019-ben derült fény, amikor úgy döntött, hogy eladja a rendelőjét. az új tulajdonosoknak ugyanis a dokumentumok átvizsgálása közben feltűnt, hogy a fogorvos az előző három évben szokatlanul sok beavatkozást végzett. Egy biztosítótársaság vezetője szerint, míg egy átlagos wisconsini fogorvosnál 100 páciensre kevesebb mint hat koronafelhelyezés jutott, addig Chamolinál harminckét ilyen kezelés jutott ugyanennyi emberre.

Az orvos korábbi asszisztense azt mondta, azután ugrott meg jelentősen a kezelések száma, miután az orvos marketingszakértőkkel konzultált, ők pedig azt javasolták neki, hogy ha nagyobb nyereséget szeretne, akkor végezzen több beavatkozást. Baily Bayer hozzátette, hogy új volt a szakmában, de mégis furcsának találta, hogy a vádlott röntgenfelvételeket készített a fogfúrások után. Mit kiderült, Chamoli a megrongált fogakról készült felvételeket „előtte” fotóként használta fel, hogy elküldje a biztosítótársaságoknak, és igazolja a beavatkozások szükségességét. 

Scott Charmoli akár 20 év börtönbüntetéssel is számolhat, de valószínűleg ennél jóval enyhébb büntetést kap. Az ítélethirdetés június 17-én várható.

(via Oddity Central)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top