Velünk élő történetek, ezzel a címmel nyílt meg a napokban egy kiállítás az Andrássy úton található Q Contemporary múzeumban, amely azért jött létre, hogy a közép-kelet-európai kortárs képzőművészetet népszerűsítse.
A tárlat – amely több mint hatvan címből áll – minden egyes darabja hazánk egyik legmeghatározóbb magángyűjteményéből származik, és azért kapta ezt a címet, mert a három különálló egység vezérfonalát olyan velünk élő történetek adták, amelyek nem csupán társadalmi szinten aktuálisak, de személyes és kollektív történetek elmesélésének is teret engednek olyan tárgykörökben, mint a felejtés, a tagadás, az emlékezetkultúra és az emlékezetpolitika, a környezetét belakó, alakító és felélő ember, vagy akár a női szerepek társadalmi meghatározottsága.
A magánygyűjtemény Somlói Zsolt és felesége, Spengler Katalin tulajdonában van. Ők a rendszerváltás gyermekeiként a kilencvenes években kezdtek el műgyűjtéssel foglalkozni, és ma már ott szerepelnek az elsők között a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőjének listáján, vagyis a Magyar Power 50 helyezettjei között. „Nagyon szerettünk volna egy polgári életformát felépíteni, aminek műgyűjtés fontos része, és ez egyébként is nagyon komoly kapcsolódási pont volt, egy korábbi cikkben megírták rólunk, hogy az első randevúnk is egy múzeumban volt” – mesélt a kezdetekről Spengler Katalin.
A múlt
Annak, hogy részesei lettek ennek a világnak, ahhoz nagyon sok köze van Somlói Zsolt édesapjának, Antalnak, aki nagybányai művek gyűjtésébe kezdett. Eleinte ők is ennek a mozgalomnak az alkotóitól vásároltak, de idővel rájöttek, ők szívesebben foglalkoznának kortárs alkotókkal. Az első ilyen mű 1996-ban került hozzájuk, és ez nem volt más, mint Bukta Imre Délibáb a Hortobágyon című alkotása, és ugyan 1997-től kezdődően már elkezdtek nemzetközi kiállításokra járni, 2002-ben vették meg az első nemzetközi műtárgyukat, ami egy Tony Cragg-szobor volt. Viszonylag hamar szembesültek azzal, hogy milyen erő van ebben a régióban, és hogy London, Berlin vagy Párizs előtt érdemes először a hazaiak mellett a régió meghatározó galériáitól is vásárolni, utánajárni annak, hogy kik a legfontosabb művészek, kik elérhetőek.
Spengler Katalin és Somlói Zsolt (Fotó: Q Contemporary múzeum)
„A vasfüggöny mögötti országok között a szocializmus alatt nagyon komoly kapcsolat volt, és szembesültünk azzal, hogy Nyugat-Európában mennyire nem tudják megkülönböztetni ezeket a kis közép-kelet-európai országokat. De idővel megkeresett minket a Tate, és Zsolt bekerült az Oroszországra és Kelet-Európára fókuszáló akvizíciós bizottságába, majd tagjai lettünk Pompidou Központ által létrehozott közép-európai akvizíciós bizottságnak. Ez volt egy nagy tanulási folyamat kezdete, egy lehetőség arra, hogy olyan szakemberek szemével lássunk rá az országunk művészetére, akik más világból tekintenek ránk, akik nem voltak résztvevői, túlélői annak, ami itthon történt, és nagyon érdekes, hogy ők mit látnak ebből, mi a fontos számukra” – nyilatkozta az nlc-nek Spengler Katalin.
„Mindig érdekes dolog más szemével figyelni magad, így sokkal élesebben látni, mit is jelent Budapest ebben a szcénában. Amiben felnőttünk, azt természetesnek veszünk, miközben Budapest intézményrendszere egykor olyan remek volt, hogy mindenki a csodájára járt. Viszont ha sokat utazol, akkor rájössz, hogy amire panaszkodtál, ami szerinted nem működött jól, az valójában igenis nagyon jó” – fűzte hozzá Somlói Zsolt.
A jelen
És önreflexióra a Velünk élő történetek is nagyon jó lehetőséget adott, és az, hogy egy kurátor, Zsikla Mónika válogatta ki a gyűjteményükből a kiállítandó műtárgyakat, bevallásuk szerint csodálatos élmény volt. „Nagyon jó együtt dolgozni egy olyan szakemberrel, aki más szemmel néz a gyűjteményekre, akiknek más szempontok jutnak az eszébe, aki olyan összefüggéseket lát meg, amiket mi nem. Zsikla Mónika mind a válogatásnál, mind az elrendezésnél fantasztikus munkát végzett, mindezt úgy, hogy a megnyitó után pár nappal már Velencében kell lennie, mert ő a biennálén a magyar pavilon kurátora” – nyilatkozta Spengler Katalin.
Óriási élmény volt újra felfedezni tárgyakat a gyűjteményből, azt érezni, hogy igen, nagyon jó, hogy ezeket korábban megvettük, mert ennyi idő után tetszenek, ennyi idő után megállják a helyüket
– tette hozzá férje.
Fotó: Q Contemporary Múzeum
A gyűjteményben a műtárgyak cserélődnek, de pontosan hogyan és milyen szempontok alapján választják ki, hogy milyen alkotás az, amit helyet kaphat benne? „Igyekszünk nagyon sok nonprofit múzeumi kiállítást megnézni, és ha ott egy alkotó megtetszik, elkezdjük követni a pályáját, a munkásságát. Nagyon sok olyan tétel van a gyűjteményükben, amelyiknél emlékszem, hogy a művésszel melyik város melyik kiállításán találkoztam” – mesélte nekünk Somlói Zsolt.
Persze nem csak az számít, hogy egy adott mű mennyire tetszik, mennyire ragadja meg őket, már régóta nagyon tudatosan építik gyűjteményüket. „Fontos az is, hogy releváns problémákról, kérdésekről szóljon az alkotás. Sok figyelmet szentelünk a szakmai központoknak, intézményeknek, ahol nem kereskedelmi szempontok alapján gondolkodnak, ahol a független szakemberek, kurátorok monitorozzák folyamatosan a művészeti világot, a látják, milyen tendenciák kristályosodnak ki, kik a legizgalmasabb művészek. Persze semmi sem fekete és fehér, a galériák, ahol az emberek vásárolnak, amik menedzselik a művészeket – szintén remek munkát végeznek, és gyakran együtt dolgoznak a múzeumokkal” – tette hozzá Spengler Katalin.
Jelenleg a gyűjtemény közel 700 darabból áll, és ebből majdnem hetven tételt lehet megtekinteni. A válogatásnál fontos szempont volt, hogy ne szerepeljenek olyan művek, amiket a korábbi tárlatukon már kiállítottak, illetve amiket kölcsönadtak más intézményeknek, múzeumoknak, és persze az is, hogy olyan darabok kerüljenek a közönség elé, amelyek jól reprezentálják az egész gyűjteményt.
Fotó: Q Contemporary Múzeum
A tárlatot a kurátor három részre osztotta, az első emeleten található meg a Poétikus áthallások című szekció, ami a kollektív történelmi, politikai és kulturális örökségek mellett Európa és a régió közösen elszenvedett traumáira és történelmi elbeszéléseinek kettős, vagyis hamis és/vagy igaz mivoltára reflektál. Ezek között a művek között bőven akadnak olyan alkotások, amik aláhúzzák azt a megfigyelést, hogy sokszor a humor, az irónia, az abszurd segít feldolgozni a múltbéli történéseket, vegyük csak egy lengyel alkotó, Zbigniew Libera egyik leghíresebb munkáját, aki Lego-készletekből épített miniatűr német koncentrációs tábort. És valószínűleg sokak emlékezetében marad meg Erwin Wurm Nagy dobozember című 18 méteres szobrának prototípusa, ami szintén helyet kapott az egyik teremben.
A második emeleten két szekció található, először a Környezetek, amiket belakunk műveit nézhetjük végig. A tudósokat hosszú ideje foglalkoztatja, ember és környezetének viszonya, hogy az egyre csökkentő természetes közegek és az épített mesterséges terek hogyan hatnak egymásra. Itt kapott helyet a kevés absztrakt művek egyike, mégpedig Bak Imrétől a Dombok, amit Nádler István Vence című szintén geometrikus tájképével állítottak párba. Ezek a Természet alszekció részei, de érdekes és elgondolkodtató művek találhatóak a Víz, az Üresség és a Környezeti krízis címeket viselő részlegeken is. Szívbe markoló hatással lehet ránk annak, hogy nem is kell embernek szerepelni az alkotásokon, hogy lássuk, jelenlétünk milyen óriási hatással van a környezetünkre.
A harmadik nagyobb szekció a Női szerepek, amely – talán ezt nem is nehéz kitalálni – a női identitást, a női szerepeket, a női léttel kapcsolatos sztereotípiákat és a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásokat járja körbe. Ezt a fontos témát pedig nemcsak női alkotók művein keresztül mutatják be, férfiak által készített alkotások is helyet kaptak. A műveken megjelennek a dolgozó nők, a nők, akik édesanyává váltak és persze lennének még bőven szerepek, amiken keresztül meg lehetne mutatni, mit jelent nőnek lenni. Külön érdekessége az itt felsorakoztatott alkotásoknak, hogy van, amikor őket egy külső szemlélő mutatja be, és van, amikor magát az alkotót láthatjuk viszont a kész műben.
A jövő
Ugyan a kiállításon nemcsak a korszakok, médiumok, stílusok keveredtek, hanem az is, hogy honnan származnak az alkotók, nyilván sokakat főként az a kérdés foglalkoztat, hogy mi a magyar kortárs művésze helyzete jelenleg a világban. Somlói Zsolt szerint ugyan van még hova fejlődni, de az elmúlt 10 évben nagyon nagyot léptünk előre. Jól példázza ezt például az, hogy a Pompidou Központ egyik kiállításán három magyar művész munkája is szerepelt, és erre korábban nem volt példa, vagy az, hogy Mauer Dórának egy éven keresztül lehet megtekinteni az önálló tárlatát több jelentős intézményben – többek között a londoni Tate Modern-ben, majd a zürichi Haus Konstruktivban is.
Ahhoz képest, hogy honnan indultunk, nagyon komoly előrelépés történt, nagyon sok olyan fiatal művész van, akinek már van nemzetközi beágyazottsága, reputációja, és most azon kell dolgozni, hogy bekerüljenek az igazán nagy nevek közzé
A kiállítás 2022. szeptember 17-ig tekinthető meg a Q Contemporaryban. (Budapest, 1062, Andrássy út 110., Nyitva tartás: kedd – szombat, 12 – 18 óra között)
