A papír árának drasztikus emelkedése akár 30-50 százalékkal is megdobhatja a papír-írószer, a füzetek, a rajzlapok és a mappák árát. A drágulás azonban nemcsak ezeket érinti: drágábbak lesznek a tolltartók, az iskolatáskák és egyéb iskolai felszerelések is, bár ott az áremelkedés valamivel szerényebb, 15-30 százalékos lehet – írja az Eduline-ra hivatkozva a Telex.
Egy 2021-es felmérés még azt mutatta, hogy a szülők iskolakezdéskor általában 10-15 ezer forintot költenek, de az elsősök iskolakezdésének ára akár a 40-50 ezer forintot is elérheti. Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója szerint tavaly szeptemberhez képest majdnem duplájára nőtt a különböző papírtípusok ára, ráadásul úgy kalkulálnak, hogy a továbbiakban is jelentősen nőhet majd a papír ára. A folyamatos drágulás miatt nem tudnak fix árat tenni a katalógusokba, mert a beszállítóiknál sincsenek előre megadott árak. Napi árazás van, vagyis akkor derül ki a termék ára, amikor épp megrendelik. A drágulás a szakember szerint főként annak köszönhető, hogy egyre nagyobb az igény a cellulóz iránt, miután kivonták a forgalomból az egyszer használatos műanyagokat. További nehézség, hogy a finnországi papírgyárakban három hónapja sztrájk van, megugrottak a kínai szállítási költségek, és a háború miatt Ukrajnából is problémás a cellulóz alapanyagának beszerzése.