Hétfőn a sajtó képviselői előtt bemutatták a háromszoros olimpiai bajnok úszóról, Hosszú Katinkáról szóló életrajzi dokumentumfilmet. A Katinka című, közel 100 perces alkotásban a nézők exkluzív archív felvételeken keresztül is megismerhetik a klasszis versenyző életútját, amelynek csúcspontjaként a 2016-os riói olimpián három arany- és egy ezüstérmet nyert.
Kicsit furcsa volt magamat ennyi időn keresztül látni, de ebben a filmben minden benne van, amit szerettem volna
– fogalmazott a vetítést követően Hosszú Katinka.
A filmben az egyik leghangsúlyosabb szerepet az az időszak kapta, amikor a világklasszis úszó Katinkából Iron Ladyvé változott, miután a 2012-es londoni olimpiát követően megkezdte a közös munkát későbbi, ma már ex-férjével, Shane Tusuppal. A film bemutatja, hogy kettejük kapcsolatának sikere mekkora áldozattal járt Hosszú Katinka részéről, aki ebben az időszakban – a 2017-es budapesti világbajnoksággal bezárólag – toronymagasan a világ legsikeresebb női úszója volt.
„Feláldoztam magam ezekért az eredményekért” – hangzik el a filmben a 33 éves Hosszú Katinkától, hozzátéve, hogy új párjával, Gelencsér Mátéval megtalálta az igazi boldogságot, és családalapításra készülnek.
„Nem nő vagyok, hanem sportoló” – ezt ugyancsak a filmben hallani Hosszútól, leírva ezzel Tusuppal kapcsolatukat. Hosszú a vetítést követő pódiumbeszélgetésen elmondta, utólag úgy érzi, így is megérte, hiszen az elért eredmények ott vannak a mérlegen. Shane Tusup a filmben csak archív felvételeken jelenik meg, ezzel kapcsolatban Hosszú megjegyezte, korábbi párját többször is felkérték a szereplésre, ő azonban elutasította ennek lehetőségét.
Ha van olyan szülő, aki nem szeretné, hogy a gyereke élsportoló legyen, az elviszi a filmre, de az is, aki azt szeretné, hogy az legyen. Ez a film az érem mindkét oldalát megmutatja
– tette hozzá Hosszú Katinka.
A Pálinkás Norbert által rendezett film csütörtöktől látható a magyar mozikban.
(MTI/nlc)