nlc.hu
Életmód

Freddie a családjáról

Fehérvári Gábor Alfréd: „Ha a feleségemet vagy a gyerekemet szidják, akkor ugrok”

Freddie elárulta, úgy érzi, hogy túlfejlett az igazságérzete.

Eddig sosem látott arcát mutatta meg Fehérvári Gábor Alfréd a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. A zenész mindig nyugodtnak és összeszedettnek mutatja magát, most mégis úgy tűnik, vannak olyan helyzetek, amikor bizony ő is robban.

Freddie elárulta, úgy érzi, hogy túlfejlett az igazságérzete.

Fotó: Palikék világa

„Ha bármi atrocitás ér, ha a környezetemet atrocitás éri, ha olyan dolgot várnak el tőlem, aminek nincs realitása vagy egyszerűen igazságtalan, akkor nem tudok felette szemet hunyni. Többek között ezért nem dolgozom már ott, ahol eddig dolgoztam. Mert egész egyszerűen sarokba szorítottak, és az igazságérzetem nem hagyta azt, hogy azt mondjam »jó, legyen úgy, ahogy akarjátok«. Az a baj az igazságérzettel, hogy nem jelenti azt, hogy egyetemesen nekem van igazam, hanem azt, hogy ez az én igazam, és egész egyszerűen nem tudom megmásítani, és inkább lemondok pénzről, de magamhoz hűnek kell lennem…” – kezdte Freddie, aki azt is elárulta, mi az, amitől „robban”.

„Engem lehet szidni, én nem bántok senkit, vissza se szólok, nem állok bele a veszekedésbe, de mondjuk, ha a feleségemet vagy ha a gyerekemet kezdenék el szidni, akkor jobbkezes vagyok, de bal kézzel fojtok. Azért, mert egész egyszerűen ezek a dolgok engem robbantanak. Engem lehet szidni, de a zenekaromat nem, főleg akkor nem, hogyha mondjuk hibáztak. Tehát nincs ilyen, én simán a védelmére kelek valakinek, aki nem képes kiállni magáért. Hála Istennek erre nincs azért olyan sok példa…” – mondta a zenész, aki több munkától is visszalépett igazságérzete miatt.

„Ez egyébként nem feltétlenül segíti az életemet. Nagyon nehéz, mert azért sok mindent ott kell hagynom, de bízom benne, hogy vezetve van az életem. Hiszek az intuíciókban, van egy spirituális vonulat, ami nagyon erős bennem. Hiszek abban, hogy jó felé terel az élet. Közben vannak mérföldkövek, amiket piszkosul nehéz megélni, mert ott van az embernek a felelősségérzete, hogy biztosítanom kell a családom számára a megélhetést, de ott van valami, amivel egészen egyszerűen nem tudok egyetérteni semmilyen úton-módon, de rám erőszakolják” – árulta el Fehérvári Gábor Alfréd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top