Általános tévhit az, hogy mindenben tévedhetetlennek és tökéletesnek kell lennünk. Sok esetben pont azzal ártunk saját magunknak a legtöbbet, ha képtelenek vagyunk felelősséget vállalni, ha valamiben nem volt igazunk.
Hitelesség és tisztelet
Victor Lipman pszichológus, az üzleti világban bestseller The Type B Manager: Leading Successfully in a Type A World című könyv szerzője szerint elég csak megnéznünk a hatalmon lévő politikusokat, hogy lássuk, miért olyan nagy probléma az, ha nem ismerjük be a tévedéseinket. A szakember közös pontként azt látja a legnagyobb hatalmat szorongató emberekben, hogy általában nem vállalnak azért felelősséget, ha nem volt igazuk és hibáztak valamiben, még akkor sem, ha teljesen egyértelmű, hogy korrekcióra lenne szükség a tetteik alapján. Márpedig ez az egyik legrosszabb dolog, amit egy vezető tehet – nemcsak üzleti és politikai, hanem bármilyen emberi kapcsolati szinten is. Egészen egyszerű indokból: a kölcsönös tisztelet és hitelesség alapja lenne az, hogy felelősséget vállalunk a hibáinkért is.
A pszichológus a saját példáján keresztül érzékeltette, mennyire fontos lenne belátni, ha nincs igazunk: „Jól emlékszem a fiatalkoromban megtanult leckére arról, hogy nem ismertem be a tévedéseimet. Kezdő reklámértékesítő voltam és a főnököm megkért, hogy hívjak fel egy bizonyos potenciális ügyfelet. A sikertelen, demoralizáló hívásokba belefáradva halogattam ezt a telefont, ám a főnök néhány nappal később megkérdezte, hogyan ment a hívás. Mindenféle gyenge kifogást felhoztam neki, hogy miért nem tettem meg (túl elfoglalt voltam, nem volt időm, egy másik környéken telefonáltam, az ütött-kopott autóm gondot okozott), és mindegyikre határozottan válaszolt, miközben egyre agresszívebbé vált, amiért figyelmen kívül hagytam az utasítását. Rendkívül rossz szájízű beszélgetés volt. Végül, miután alaposan leszidott, egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta: »Hadd adjak egy tanácsot. Ha csak vállalod a felelősséget, és beismered, hogy elcseszted, nem is mondanák semmit. Mégis mit mondhatnék? Elcseszted! Igen, nos, ezt már mondtad. De ha nem ismered be a hibádat, akkor tovább fogom ütni a fejed, és nagyon kellemetlen helyzetbe hozlak. Szóval csak vállald a felelősséget és én azonnal visszavonulok.« Ez telitalálat volt. A mi kis beszélgetésünk 45 évvel ezelőtt volt, és olyan tisztán emlékszem rá, mintha tegnap lett volna.”
A hiba nem egyenlő a kudarccal (Kép: Getty Images)
A hiba nem kudarc
Miért olyan fontos, hogy elismerjük, ha hibáztunk? Mert ezzel tudjuk a hitelességünket erősíteni, ami pedig tiszteletet fog kiváltani a környezetünkből. Bár a pszichológus az üzleti életről írta a könyvét, a meglátásai a gyereknevelésben vagy a szerelemben pont úgy igazak és jól alkalmazhatók, mint egy cég vagy egy ország vezetőjeként. Ha felvállaljuk, hogy tévedtünk valamiben, akkor azt őszinteségnek értékelik mások, növeli a bizalmat felénk és ezen keresztül tisztelet ébred az emberekben.
Ugyanis alapvető, közös érdekünk ezekben az emberi kapcsolatainkban az, hogy sikeresek legyünk, és mindenki azt szeretné, ha a közös céljainkat könnyedén elérnénk. Ha viszont elismerjük, hogy nem minden úgy alakult, ahogy elképzeltük és felelősséget vállalunk a saját szerepünkért, amivel a dolgok alakulásához hozzájárultunk, akkor empátia lesz az emberek válasza, értékelni fogják, hogy nem mismásolunk, nem rejtegetjük az igazságot, hanem a megoldásra törekszünk. Érthető, hogy senki sem akar hibázni, hiszen jól megtanultuk már gyerekkorunkban, hogy a hiba egyenlő a kudarccal és ebben a teljesítményorientált világban nem lehet kudarcot vallani. Ám ez a hozzáállás csak hátráltatni fog az életben, ha nem engedjük el a hibáktól való irracionális félelmet. Inkább azt kell kitűzni célnak a szakember szerint, hogy megbízható személyként legyünk jelen a környezetünk életében, olyan emberként, akire számíthatnak, tisztelnek, akiről tudják, hogy őszinte – mindehhez pedig elengedhetetlen, hogy ha hibázunk, tévedünk, azért vállaljuk a felelősséget.
