nlc.hu
Életmód

Lefuttaták a maratont hatéves fiúkkal

Össztűz alá került egy pár, miután hatéves fiúkkal lefuttatták a maratont

A gyermek a huszadik mérföld után már három percenként le akart ülni és sírt.

Nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna bejegyzésével egy család, amely fitt életviteléről rendszeresen oszt meg tartalmakat a közösségi médiában. Követőik ugyanis úgy érezték, a Kami és Ben Crawford átlépett egy határt azzal, hogy hatéves gyerekükkel lefuttatták a 42,195 kilométeres maratont – számolt be az esetről az Oddity Central. Az indulatok azután szabadultak el online, hogy a pár Instagram oldalán posztolt képeket a Cincinnatiban megrendezett Flying Pig maratonról. A fotókon látható, hogy velük együtt fut a mindössze hatéves fiúk, Rainer, aki, állításuk szerint, nyolc óra és 35 perc alatt teljesítette a távot. Az, hogy ilyen korban ilyen teljesítményre kényszerítették a kisfiút, sokak szerint nem más, mint gyerekkínzás.  

futók

Képünk csupán illusztráció (Fotó: Pixabay)

Sokan megszólaltak az üggyel kapcsolatban. Köztük élsportolók és egészségügyi szakemberek is. A kétszeres olimpikon és hosszútávfutó Kara Goucher a Twitteren azt írta, egy hatéves nem képes felfogni, hogy fizikailag mivel jár egy maraton lefutása és nem érti azt sem, hogy abba lehet, és adott esetben abba is kell hagyni a futást. Orvosi háttérrel rendelkező hozzászólók arra hívták fel a figyelmet, hogy komoly egészségügyi veszélyekkel jár ilyen fiatalon ekkora megterhelésnek kitenni a szervezet, mivel egyszerűen nincsen még annyira kifejlődve, hogy el tudja viselni. De nem csak a szülőket, a verseny szervezőit is sokan kritizálták amiért megengedték, hogy a gyerek részt vegyen a versenyen annak ellenére, hogy a versenykiírásban az alsó korhatárként a 18-at jelölték meg. 

A szervezők beismerték, tudták arról, hogy Rainer ennél fiatalabb és megígérték, hogy jövőre szigorúan be fogják tartatni a saját szabályaikat.

Kami és Ben Crawford ugyanakkor nem ismeri be, hogy hibázott volna. Azzal védekeznek, hogy a fiúk maga ragaszkodott ahhoz, hogy futhasson a versenyen, és nem látták jelét annak, hogy kifáradt, vagy dehidratálódott volna. Követőik közül azonban sokan rámutattak arra, hogy ennek ellentmond több a versenyről készült posztjuk. Ezek közül az egyikben például maguk számoltak be arról, hogy Rainer a huszadik mérföld után már három percenként le akart ülni, sírt és azzal tudták rábírni, folytassa a versenyt, hogy megígértek neki, vesznek neki csipszet. A család Instagram oldalának tartalma alapján egyébként a történtek után a gyermekjóléti szolgálat felkereste őket. Állításuk szerint az őket ért támadások, és nem a futás az, ami Rainert megviseli.

Az, hogy egy ilyen táv nem hogy egy gyerek, de még a felnőtt szervezet számára is nagyon megterhelő, többek közt az is bizonyítja, hogy 2019-ben a prágai maraton résztvevői 70 százalékánál találtak szív- és veseproblémát a célba érkezés után cseh kutatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top