Amikor a barátnőm először hívott fel zokogva, hogy szerinte a kamasz gyereke öngyilkos akar lenni, vágásokat látott az alkarján, hirtelen azt sem tudtam, hogyan reagáljak a hírre. A sok, felületes vágás a kamasz karján tényleg öngyilkos szándékot jelent? Úgy tűnik, nem, a kamasz is tagadta, hogy meg akarná ölni magát, majd később a gyerek pszichológusa is megnyugtatta a szülőket, hogy az önsértésből, falcolásból nem következik rögtön az öngyilkossági késztetés, általában más húzódik meg a jelenség mögött.
Mi az önsértés?
Fehér Tibor Dániel klinikai szakpszichológus segített meghatározni az önvagdosás fogalmát: „A falcolás a testszövet nem szuicid célú közvetlen megsértése, épp ezért úgy is hívjuk, hogy nem öngyilkossági szándékkal történő önsértés. Ide tartozik a sérülést okozó vakarás, égetés, ütés és a falcolás is. Lehet mögötte öngyilkossági késztetéseknek való ellenállás, önbüntetés, élménykeresés, vagy épp egy disszociációs epizódnak való ellentartás. Utóbbi azt jelenti, amikor – például trauma hatására – a serdülő tudatossága, érzelmi állapota, viselkedése, észlelése stb… szétesik vagy ezeknek a folytonossága fellazul, megszakad.”
Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője megfogalmazása alapján az önsértés, falcolás mögött olyan belső feszültség áll, amivel nem tud mit kezdeni a gyerek. „Általánosságban elmondható, hogy feszültséglevezetési eszköz az önsértés, nagyon gyakran annak az elviselhetetlen fájdalomnak, haragnak, szomorúságnak, ürességérzetnek a következménye, amit nem tud egy tizenéves máshogy kifejezni, vagy a feszültségét levezetni – mondta el a pszichológus. – Tulajdonképpen ez egy megküzdési stratégia, csak rossz fajta, mert veszélyes és valójában nem visz közelebb a gyökérproblémák megoldásához. Ezek a gyökérproblémák pedig, amik a feszültséget okozzák, nagyon széles skálán változhatnak.”
Szülői elhanyagolás, bántalmazás, szexuális abúzus, kortárs bullying, iskolai kudarcok, illetve ezek mindenféle kombinációja is lehet a mögött, hogy olyan sok lesz a negatív érzés, amivel nem tud segítség nélkül mit kezdeni egy serdülő gyerek.
A Serdülőkori nem-szuicidális önsértés: aktuális kérdések című magyar tanulmányban pedig így írnak a kutatók az önsértésről, hogy jobban értsük, mi zajlik ilyenkor: „A jellemzően serdülőkorban induló, nem-szuicidális önsértés (non-suicidal self injury: NSSI) nemzetközileg sokat kutatott, hazánkban azonban alig vizsgált jelenség, amely széles körben érinti a klinikai és nem-klinikai serdülőpopulációt. (…) [Menninger] Pszichoanalitikus megközelítésű értelmezésében az öncsonkítás gyakran kasztrációt reprezentál, és egyidejűleg elégít ki erotikus és agresszív vágyakat, valamint a személy önbüntetésre való igényét. Később már egyfajta öngyógyítási kísérletként írta le az öncsonkítást, melynek során az öngyilkossági késztetés a test egy részére korlátozódik (»lokalizált öndestrukció«), hogy elkerülhetővé váljon az egész testet érintő öngyilkosság.”
Terjed a kamaszok között a falcolás
Egy gimnáziumban dolgozó gyógypedagógus mesélt arról (kérte, hogy nevét ne írjuk le), hogy milyen változást tapasztalt a kamaszoknál az önsértés témakörében az utóbbi pár évben: „Elkeserítő és tehetetlenül nézzük a kollégáimmal, hogy a mostani 15-16 évesek körében mennyire sokan bántják, vagdossák magukat. Évről-évre változik ez, úgy látom, hogy nőtt a számuk még azokhoz képest is, akik csak két-három évvel idősebbek náluk.” Ahogy a gyógypedagógus fogalmaz, lát benne egyfajta trendet is, mintha most „menővé” vált volna az önvagdosás. Pár évvel ezelőtt még legalábbis jobban szégyellték a vágásaikat az önsértő gyerekek a suliban, ma már gyakori, hogy nem takargatják, hanem inkább mutatják egymásnak a sebeket. Ez persze jelenthet jót is abból a szempontból, hogy végre nem tabutéma a falcolás és nyíltan beszélhetnek róla az érintettek megbélyegzés nélkül, ám a szakember szerint, ha divattá válik, akkor komolyabb károkat is okozhatnak maguknak a fiatalok, ha versengeni kezdenek az önvagdosás terén. A gyógypedagógus megfogalmazta azt is, hogy minden középiskolában érdemes lenne megfelelő szakemberek bevonásával edukációs alkalmakat szervezni az önsértésről, mert úgy tapasztalja, hogy egyre több kamaszt érint.
Fotó: BSIP/Universal Images Group via Getty Images
Reményiné Csekeő Borbála szerint az is benne lehet a vagdosás terjedésében, hogy ha a gyerekek nem kapnak segítséget a felnőttektől, akkor segítséget keresnek a kortársaiknál. „Ez egy kezeletlen pszichés betegség vagy egy gyermekvédelmi probléma esetében nem biztos, hogy jól sül el. Mert nem biztos, hogy olyan mintát, megoldást lát a szintén szenvedő osztálytársától, ami egészséges és konstruktív. Lehet, hogy ez arra elég, hogy az önsértő magatartásban nem lesznek egyedül, de nem ez lenne a cél, hogy ebben találjanak társat” – mondta el a szakember.
A Serdülőkori nem-szuicidális önsértés: aktuális kérdések tanulmányban is felhívják a kutatók a figyelmet, hogy a kortársak és a kultúránk milyen nagy hatással vannak az önsértés terjedésére: „Az önsértés ábrázolása a jelen kor kultúrájának is része. Az elmúlt évtizedekben több híresség vallott pszichés problémáival összefüggő önsértéséről, illetve megnövekedett az önsértés tematikájával foglalkozó filmek, dalok, internetes tartalmak száma.
Mindennek azért van kiemelt jelentősége, mert az önsértés több elmélet szerint társas tanulás útján (is) terjed.
Egy 2008-as kutatás szerint például a megkérdezett serdülők 29,0 százaléka többek között barátoktól, 15,1 százaléka televízióból vagy filmekből, 11,8 százaléka pedig olvasmányélményeiből vette az ötletet az önsértés kipróbálására.”
A tinilányoknál gyakoribb az önvagdosás
Egy tanulmány szerint minden négy kamaszlányból egy vagdossa magát, míg ez az arány a fiúknál minden tízből egy volt. A kutatásban résztvevő több mint 60 ezer 14-18 év közötti kamasz válaszaiból kiderült, hogy a lányok 24 százaléka és a fiúk 11 százaléka vagdossa magát rendszeresen, illetve, hogy az önsértők csoportján belül 65 százalék a lány és 35 százalék a fiú. Vannak olyan kockázati tényezők azonban, melyekben nem találtak a nemek között különbséget: iskolai bántalmazás vagy LMBTQ-val kapcsolatos zaklatás esetén a fiúk és lányok ugyanolyan arányban reagáltak önsértéssel. A tanulmány készítői kifejezték aggodalmukat, hogy az önsértés, mint feszültségoldó eszköz az utóbbi években egyre gyorsabban terjed a fiatalok között, ezért is készítették ezt a célzott kutatást, hogy felhívják a figyelmet, hogy nem izolált esetekről, hanem társadalmi problémáról van szó.
Miért bántják magukat a kamaszok?
Fehér Tibor Dániel szerint a falcolás, önsértés „önmagában egy elkeseredett próbálkozás az érzelem- és indulatszabályozásra, amiről a serdülők, fiatal felnőttek negyede szokott beszámolni. Tehát nem feltétlen olyan elterjedt, mint sokan gondolják, de azért minden esetben foglalkozni kell vele.” A szakember hozzátette, hogy a tinik önvagdosásának megértéséhez érdemes a gyerekek fejlődési útját megvizsgálni. Kisgyermekkorban indul el az a fejlődési folyamat, hogy a gyermek ráébred, hogy nem feltétlen a szülőnek kell őt boldoggá tenni, és a saját testéért neki kell felelősséget vállalni, ha pedig ebben elakadás van, akkor eljuthat akár az önsértésig is.
„Alapesetben egy idő után a kisgyermek »megbocsájtja« a szülőnek, hogy az nem támogatta a kisgyermekkori fantáziáit: nem elégített ki bizonyos vágyakat (például apa nem vett feleségül, anya nem hagyta ott apát értem). A pubertás nagy fejlődési feladatot rak a serdülők nyakába mind az identitás, a szexualitás, mind az önképpel kapcsolatban – mondta el Fehér Tibor Dániel. – Gyakorlatilag egy szexuálisan érett testet kell »bedolgozni« az önképünkbe. Megállíthatatlan testi változások zajlanak, melyek önsértő viselkedésnek tudják kitenni a serdülőket. Az önsértés így lehet egy fejlődési elakadás, amikor is nem tud adekvátan reagálni erre a fejlődési szakaszra, aminek része az identitás formálódása vagy az intimitás is. Sokan ekkor elutasítják ezt a szexuális testet, és megpróbálják megtámadni, mert azt élik meg, hogy ez valamiféle szégyen forrása. Vagy épp szorongásé, fájdalomé.”
A szakember magyarázata alapján, amikor a kamasznál nem alakul ki, hogy felelősséget vállal a saját testéért, akkor fordulhat az önsértéshez. A felelősségvállalás azonban nemcsak a gyereken múlik, hanem a szülőkön is, Fehér Tibor Dániel egy hétköznapi példával segíti, hogy jobban megértsük a folyamatot: „Ugyanez feltételezhető ott, amikor a gyerek például elkezd dohányozni, és a szülő nem fejezi ki, hogy ez nem helyes, hanem megveszi neki a cigit, hogy maradjon pénze a büfében.
A testről való gondoskodás, az azért való felelősségvállalás így ottmarad a szülőnél.
Ott tudunk visszakanyarodni az önsértéshez, hogy ahol ez a folyamat elakadt, nem tudott lezajlani, ott ez a fel nem oldott feszültség agresszióvá duzzad, és utat keres magának. Idézőjelben mondom: »önmagán át tud hatni a szülőre«. Ez nem feltétlen öngyilkossági kísérlet, de öndestrukció, és pont azért tud működni, mert a teste – megint idézőjelben – »nem az övé«, hanem a szülőé, és így az ő dolga lesz a »helyreállítás«. A test tulajdonjoga, ha megvan, akkor feleslegesen nem kockáztatom, hanem vállalom a felelősséget érte.”
„Világéletemben fogékony voltam az önpusztításra”
Egy 17 éves kamaszlány sokáig égette, vagdosta önmagát, de szerencsére mára már sikerült leállnia az önsértéssel. Elárulta, milyen érzések kísérték a falcolást, illetve azt is, hogyan tudott kimászni belőle. Ahogy mesélt, az járt a fejemben, hogy mennyire fogalmunk sincs legtöbbször szülőként, hogy mi jár a kamaszok fejében. Ezen most segíthet egy kicsit a kamaszlány vallomása az önsértésről.
„Világéletemben fogékony voltam az önpusztításra. Mindig is nagyon könnyen fogott el a szorongás és kezdtem el marcangolni belülről magam. Ez amúgy szerintem sokkal rosszabb, mint maga az önbántás. Erre nem tudsz rámutatni vagy keretek közé szorítani. Ez nem feltétlen mindig arról szólt, hogy nem szerettem, aki-ami vagyok, inkább valami elviselhetetlen nyomasztás, hogy kívülálló vagyok. Én vagyok az a puzzle-darab, ami egy másik kirakósból keveredett a dobozba, vagy egy ismerős arc, akinek integetsz az utcán és csak később jössz rá, hogy ez egy vadidegen volt.
Amikor először elkezdtem magam fizikai értelemben bántani, az akkor volt, amikor a szüleim váltak és kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint a gyereknevelés.
Ez még akkor teljesen a figyelemről szólt, sebesre vakartam a térdeim, a könyököm, a combom és utána segítséget kértem a szüleimtől a sebek ápolásában. Egy idő után viszont rájöttem, hogy van ebben valami sokkal jobb, mint a figyelem. Amikor bánthattam magam, valami olyan felszabadultságot, olyan eufóriát éreztem, ami jobb bármilyen drognál. Egy éven belül már nem a körmömmel bántottam magam, mert nagyon pepecs folyamat azzal sebet okozni. Akkoriban lettem erős dohányos, ezért kézenfekvő volt, hogy öngyújtókat, gyufát vagy sokszor magát a cigit használjam. Emlékszem, kilencedikben alig vártam, hogy mehessek haza és égethessem a bőröm. Az égetésnek viszont van két hatalmas hátránya: eszméletlen csúnya heget hagy maga után és nagyon könnyen begyullad a seb. Ezért álltam át viszonylag könnyen az ollókra, amik úgy okoztak sebet, hogy nem maradt heg. És azzal, hogy átálltam a vagdosásra, borítékolható volt, hogy nem állok meg az ollónál, jöttek a különböző borotvapengék és kések is.
A mélypont, amikor úgy éreztem, hogy ezt abba kell hagyni és változásra van szükségem, az volt, amikor már az életemmel játszottam. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire nem vagyok jól.
Hogy miért kellett eddig eljutni, nem tudom, és hálát adok az égnek, hogy akkor és ott valami megváltozott bennem. Ez lassan egy éve történt. Nem mondom azt, hogy teljesen leálltam utána, de 2022-ben már biztosan nem bántottam magam. Hatalmas szerencsém van, hogy van egy olyan közeg körülöttem, ahol tudok erről beszélni, de még sincs normalizálva vagy idealizálva az önpusztítás. Gyenge ember vagyok, hogy ezt tettem magammal? Nem hinném. Önzőnek már annál inkább tartom magam. Rengeteg embert ijesztettem meg vagy borítottam ki azzal, hogy ezt csináltam. De ez is a részem, amit el kell fogadnom és ezzel együtt épülni. Ez is ugyanúgy a személyiségemhez tartozik, mint a kedvességem, a humorom és még megannyi más szuper tulajdonságom. Azt a valamit, amit a bántással adtam ki magamból, most főleg az írásban és a képzőművészetben vezetem le. Nem ugyanaz, nem olyan hatékony, de mindenképpen jobb megoldás, ha a végeredményről van szó.”
Önsértés vs. öngyilkossági szándék
Reményiné Csekeő Borbála megnyugtatja a szülőket abban, hogy nincs mindig halálvágy és öngyilkossági szándék az önsértés mögött, ám közben mindenképp foglalkozni kell vele, mert rizikófaktort jelent annak a küszöbnek az átlépése, hogy „magam ellen fordulok, bántom magamat”, így lehet egy közös halmaz az önsértés és az öngyilkossági szándék között. „Komoly jelzésnek kell venni, ha egy gyerek nem talál más utat a feszültség levezetésére, csak azt, hogy bántja magát – tette hozzá a pszichológus. – Annak ellenére, hogy a legtöbb gyerek szégyelli, rejtegeti, takargatja, ezzel kapcsolatban a kamaszok valós vágya és érzései nagyon ambivalensek. Egyrészt szégyellni-, rejtegetnivaló dolog, ugyanakkor meg vágyják azt is, hogy ha másképp nem, akkor talán így észreveszik majd a környezetükben lévő felnőttek, hogy nekik mennyire rossz.”
Fotó: Getty Images
A Kék Vonal szakmai vezetője egyetértett abban a gyógypedagógus megszólalóval, hogy jelenleg rosszabb mentális állapotban vannak a tizenévesek, mint három évvel ezelőtt: „Elég egyértelműen kimondható, lehet látni a Kék Vonal lelkisegélyszolgálat statisztikáiból is, hogy akár a diagnosztizált, akár a kezeletlen, csak sejthető gyermekpszichiátriai kórképek, a lehangoltság, a szorongás, az önsértés, és sajnos nagyon egyértelműen a szuicid gondolatok és késztetések is emelkednek a gyerekeknél. A gyermekpszichiátriai osztályokról, ambulanciákról is az a visszajelzés érkezik, hogy rosszabb állapotban vannak a gyerekek, mint három évvel ezelőtt.”
Mit tehet a szülő, ha vagdossa magát a kamasz?
Anthony D. Smith pszichológus professzor szerint általában abban tévednek nagyot a szülők, amikor kiderül a gyerekről, hogy falcol, hogy vagy rögtön az öngyilkossági szándékhoz ugranak, vagy elbagatellizálják, és azt feltételezik, hogy ez csak figyelemfelkeltés, manipuláció a kamasz részéről. A szakember szerint természetesen lehet az is a gyerek falcolása mögött, hogy a szülők vagy a kortársak figyelmét fel akarja kelteni az önsértéssel, de mégsem lehet ennyire leegyszerűsíteni ezt a problémát. Ha ugyanis úgy tekintünk a gyerek önsértésére, hogy csak manipulálni akar, akkor elutasítással reagálunk a mentális nehézségeire. Amikor a pszichológus a kamasz pácienseit megkérdezi az önsértésről, általában azt a választ kapja, hogy nem tudják, miért vagdosták magukat, vagy csak annyit mondanak, hogy stresszesek voltak. A szakember ezért lebeszéli a szülőket a miértek kérdezéséről, és azt javasolja, hogy inkább ezzel a kérdéssel közelítsenek az önsértő kamaszok felé:
Ha ezek a vágások/égések/harapások beszélni tudnának, mit mesélnének?
Ez a hozzáállás általában jobban megnyitja a kommunikációs csatornákat a kamaszokkal, mint ha azt érzik, hogy felelősségre vonjuk vagy leszidjuk az önsértésért őket.
Fehér Tibor Dániel azt tanácsolja a szülőknek, hogy keressenek segítséget, ha önsértő magatartást tapasztalnak a kamasznál: „A megoldás mindenképp szakszerű ellátás keresése. Gyermekpszichiáter és gyermek klinikai szakpszichológus tud »jobb« megküzdési módot találni az önsértésnél. Nem ciki, nem gáz, mert lehet, hogy valaki egyszer kipróbálta és ennyi volt, de lehet valamilyen gyermekklinikai kórkép jelzése is. Ezért a szülő azzal tud a legjobban segíteni, ha utánajár szakemberrel. Hiszen gyakran nem is egyedül jár a falcolás, hanem hangulatzavar, szorongászavar, vagy személyiségszerveződési problémák mellett is találkozhatunk vele.”
Reményiné Csekeő Borbála is szakember bevonását tartja szükségesnek önsértés esetén, de azt is hozzáteszi, hogy ez itthon nem olyan egyszerű a gyakorlatban, hiszen több hónapos várólistával is szembesülhetnek a családok mind az állami, mind pedig a magán pszichiátereknél, ezért enyhébb esetekben első körben a jobban elérhető iskolapszichológust vagy a családsegítő központot ajánlja. „Ha viszont van szuicid veszély, öngyilkossági gondolatokat mond ki a gyerek, vagy búcsúlevelet ír, ha vannak az önsértésen kívül egyéb jelzések is, például elfordul a korábbi tevékenységeitől, zavart az étkezése, az alvása, meredeken zuhan a teljesítménye, akkor mindenféleképpen kell a gyermekpszichiáter – tette hozzá a pszichológus.
Emellett azért az is nagyon fontos, hogy maga a szülő mit tud tenni a szülő-gyerek kapcsolat javítása érdekében.
Hogyan tud a saját kommunikációján változtatni, hogyan tud eljutni odáig, hogy az a tizenéves az anyjának, apjának elmondja, találjon szavakat arra, hogy mi bántja ennyire, mire keres ilyen tévutakon megoldást? Mert sok olyan helyzet van, amikor inkább a szülőnek van szüksége szakember segítségére ahhoz, hogy megfelelő módon tudja ezt a szituációt kezelni és jó mederbe terelni.”
Kérj segítséget!
116 111 Lelkisegély-vonal 24 éves korig
116 000 Segélyvonal Eltűnt és Bántalmazott Gyermekekért hozzátartozóknak, szakembereknek
Chat és levelezés: www.kekvonal.hu
