nlc.hu
Életmód

Részegen kötött egy emeletes buszt egy brit férfi

Részegen kötött el egy emeletes buszt, nem emlékszik semmire

Ugyan a férfinak nincsenek emlékei az éjszakáról, nem tagadta, hogy részegen ellopott egy buszt.

Még decemberben történt, hogy az 52 éves Stephen McCartan egy baráti találkozó után szeretett volna valahogy hazajutni Poole városából egy közeli faluba. A buszpályaudvarra érve fel is szállt az egyik járműre, majd elaludt. Amikor pedig egy órával később felébredt, lebotorkált az emeletes busz sofőrfülkéjéhez és beült a volán mögé, és úgy döntött, hazavezet.

Mivel McCartan szervezetében még mindig dolgozott az alkohol, amit este elfogyasztott, már akkor problémák adódtak, amikor megpróbált tolatni, nekiment a busszal egy korlátnak, illetve egy parkoló autó is áldozatul esett az éjszakai kalandnak. 

Járókelők kelnek át az úton egy busz mögött

Fotó: Pixabay

A részeg sofőrt mindez nem hatotta meg, és továbbhajtott, majd a lopott járművet még járó motorral egy játszótér mellett hagyta. McCartan nemrég a bíróság elé állt a történtek miatt, ahol elmondta, nem emlékszik arra, mi történt aznap este, de nagyon megbánta, amit tett. Védője szerint a férfi, aki poszttraumás stressz szindrómában szenved, az italozás esetéjén egy nyugtatót is bevett a szorongása ellen.

A bíróság döntésének értelmében McCartan egyelőre megúszta a börtönbüntetést, de kártérítést kell fizetnie, írja a LadBible

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top