nlc.hu
Életmód

Örökség ígéretével csapott be egyházi személyeket

Éveken át élt abból, hogy egyházi személyeket csapott be

A férfi három országban, öt éven át összesen 15, különböző vallási felekezethez tartozó sértettet vert át hamis örökség ígéretével.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki nemlétező örökség ígéretével 15 – különböző vallási felekezethez tartozó – sértettnek okozott kárt éveken keresztül – derült ki a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

A vádirat szerint a férfi 2014. és 2019. november között megélhetését abból biztosította, hogy magát szlovák, osztrák közjegyzőnek, plébánosnak kiadva e-mailen vagy postai úton egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak képviselőjére hagyta.

áldozás

Képünk csupán illusztráció (Fotó: Pixabay)

A férfi cselekményét azzal leplezte, hogy hamis közokiratokat – magyar, osztrák, szlovák állami címeres, fejléces, bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött állítása alátámasztására. Ezt követően azzal az ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől különböző nagyságú pénzek átutalását kérte.

A vádlott nemcsak Magyarországon, hanem Romániában, Ukrajnában működő, különböző vallásokhoz tartozó egyházközségek képviselőit, tisztségviselőit ejtette tévedésbe. A sértetteknek 80 ezer és 25 millió forint közötti nagyságú kárt okozott, melynek összértéke meghaladja a 37 millió forintot.

A járási ügyészség a vádlottat 15 rendbeli minősített csalás bűntettével, 44 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

Az ügyészség ugyanakkor indítványt tett a vádiratában arra is, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűnösségét a váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor vele szemben a bíróság 6 év 6 hónap börtönbüntetést szabjon ki és rendeljen el közel 30 millió forint erejéig vagyonelkobzást is.

A vádemeléskor letartóztatásban levő elkövető bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Néhány héttel ezelőtt egy lelkésznőről adtunk hírt, aki ellen szintén csalás miatt emeltek vádat. Abban az esetben a vádlott rendszeres haszonszerzés céljából összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől lelkészi hivatását felhasználva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top