Hetente, nagyjából egy órára szokott találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel, és mivel a Sándor-palota és a Karmelita között van egy kapu, van, hogy a miniszterelnök jön át hozzá, de az is előfordul, hogy Novák Katalin megy át a miniszterelnökhöz. Állítása szerint ha kritikus észrevétele van, azt is lehetősége van megfogalmazni – jelentette ki a köztársasági elnök a Telexnek adott interjúban.
Az orosz-ukrán háborúról elmondta, hogy egy szuverén állam megtámadása elfogadhatatlan, és Magyarország az áldozatok mellett áll nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is. Meggyőződése, hogy Magyarországnak azokban a nemzetközi szervezetekben – Európai Unió és a NATO – van a helye, ahová jelenleg is tartozik, és el sem tud képzelni más alternatívát az ország számára. Köztársasági elnökként a következő útja Rigába vezet, majd Brazíliába utazik, ahol a brazil elnökkel is találkozni fog. Elképzelhetőnek tartja, hogy a következő öt évben maga is törvényjavaslatot nyújtson be a Parlamentnek, hiszen a jogköre megvan hozzá, de jelenleg még nincs konkrét terve ezzel kapcsolatban. Nem tud arról, hogy az abortuszszabályok szigorítását tervezné a kormány, nem is tartana időszerűnek ilyen módosítást. Minden magyar ember, így a homoszexuálisok köztársasági elnökének is vallja magát, de a Pride-ra azért nem tervez elmenni. A pedagógusok béreivel kapcsolatban elmondta, hogy örömmel látja, hogy megindultak a tárgyalások a pedagógusok és a kormány között, és a jelenleginél biztosan magasabb pedagógusbérekre lenne szükség.