nlc.hu
Életmód

Több gyerek kerül pszichiátriára a járvány óta

Sokkal több gyerek kerül pszichiátriára a járvány kezdete óta

A fordulópontot 2020 ősze jelentette a szakember szerint, amikor a hosszú, otthon, a biztonságos környezetben töltött hónapok után a gyerekek visszakerültek a közösségbe, amit a fejlődési rendellenességgel bíró gyerekek közül sokan nem tudtak feldolgozni.

Akár a 18 éves kor alatti lakosság 20 százaléka is bírhat valamilyen fejlődési rendellenességgel Tárnok Zsanett, a Vadaskert Kórház és Szakambulancia, az ország legnagyobb gyermekpszichiátriai intézményének klinikai szakpszichológusa szerint. A szakember elmondta, hogy nem lett több a fejlődési rendellenesség a gyerekek között mint régen, egyszerűen csak többet tudunk ezekről a betegségekről, így gyorsabban és hatékonyabban diagnosztizáljuk őket – jelent meg a 444 interjújában.

Gyerekek

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Példaként erre azt hozta fel, hogy míg tizenöt éve, a Tourette-ambulancia felállításakor elsősorban 10 évnél idősebb gyerekek érkeztek hozzájuk, ma már szinte csak 10 év alatti gyermekekkel foglalkoznak.

Az intézményben számítottak rá, hogy a koronavírus miatti leállás és bezárkózás komoly hatással lesz a fejlődési rendellenességgel bíró gyermekek pszichéjére is. 2020 tavasza és nyara még csendes volt, ám a visszatérés az offline térbe sok gyereknek felért egy sokkhatással.

Azok számára viszont, akik valamilyen fejlődési zavarban érintettek, rendkívül nehéz élethelyzetek alakultak ki. Az ő ingerszegényebb, sok szempontból biztonságosabb otthoni környezetükből sokkal nehezebb volt visszatérni a társas kapcsolatok világába. Az autizmus esetében az ingerfeldolgozás különösen nehézkes tud lenni, és ingerlékennyé teheti a gyereket. A figyelemzavaros gyerekek rosszul viselik, ha a tanár rájuk szól, a szorongó és szociális nehézségekkel élők számára is ez extra stresszhelyzetet teremtett.

A szakember szerint intő jel lehet, ha a gyerek nagyon nem akar menni iskolába, akár szabályosan küzd ellene. Ha testi panaszai – hasfájás, hányinger, rosszullét – vannak, azokat sok esetben nem megjátsszák, hanem pszichoszomatikus panaszaik vannak, amiket komolyan kell venni. Ki kell deríteni, mi áll a szorongása hátterében. A tanárokkal való kommunikáció elengedhetetlen a helyes diagnózis felállításához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top