Válás után beperelte a mostohafiát, hogy visszakapja a rá költött pénzt

S. Z. | 2022. Június 18.
A közösségi oldalakon nagy felháborodást okozott, hogy egy férfi kártérítést követelt a mostohafiától a nevelése és a rá költött pénz miatt.

Egy kínai férfi beperelte a mostohafiát, és kártérítést követel tőle a neveléséért, miután elvált a gyerek anyjától.

A Tang nevű csungkingi férfi 2009-ben vette feleségül a Liu nevű fiú édesanyját, amikor a gyerek 10 éves volt. 2021-ben azonban a feleség beadta a válókeresetet. A válás után pár hónappal a férfi pert indított a mostohafia ellen, és 35 200 jüant (2 millió forint) követelt tőle.

A nem mindennapi jogvita nagy felháborodást váltott ki a Sina Weibo nevű kínai közösségi oldalon. A kommentelők többsége azzal vádolta Tangot, hogy bosszút állt a mostohafián, miután házassága megromlott, és soha nem törődött vele igazán úgy, ahogy egy szülőnek kellett volna.

„Azután, hogy tíz évig nevelte a gyereket, nem úgy tűnik, mintha valaha is fiaként kezelte volna. Ez annyira szomorú” – jegyezte meg egy hozzászóló.

Volt, aki szerint ennyi erővel a gyerek anyja is pénzt követelhetne a férfitől azért a lelki szenvedésért, amit minden bizonnyal elszenvedett a házasságuk alatt.

Végül a bíróság elutasította Tang beadványát, mivel úgy ítélték meg, hogy a férfi önként fizette a fiú nevelésével járó költségeket. A bíróság szerint Tang tisztában volt vele, hogy miután Liu betöltötte a 18. életévét, jogilag nem köteles fizetni a fiatal egyetemi tanulmányait, ám ő mégis úgy döntött, hogy támogatja a fiút.

Volt olyan is, amikor a szülők a vér szerinti gyereküket perelték be. Egy indiai házaspár beperelte a saját fiát, mert nem csinál nekik unokát.

(Oddity Central)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Sasun Bughdaryan)

Exit mobile version