nlc.hu
Életmód

Interjú a 2018-as thaiföldi mentőakció búvárjaival

Akik nem félnek rémálmokba merülni: interjú a 2018-as thaiföldi mentőakció búvárjaival

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, sikerül-e életben kihozni a thaiföldi barlangban rekedt gyerekeket és fociedzőjüket 2018-ban. A példátlan mentőakcióról dokumentumfilmet készített a National Geographic, mi pedig Connor Roe és Josh Bratchley barlangi búvárokat kérdeztük a mentés fizikai és lelki kihívásairól.

Óriási balszerencséje után hatalmas szerencséje volt annak a tizenkét focista gyerekből és edzőjükből álló csoportnak, amely egy thaiföldi barlangban rekedt 2018-ban. A Tham Luang-barlang egy hatalmas esőzés miatt pillanatok alatt csapdába zárta a focicsapatot, ami után az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, sikerül-e életben kihozni a bajba került gyerekeket. Az évszázad mentőakciójáról nemrég dokumentumfilmet készített a National Geographic, mely bemutatja, milyen hatalmas nemzetközi összefogás tette lehetővé, hogy ne tragédiával végződjön a történet. A Disney+ on elérhető The Rescue (A Mentőakció) középpontjában a világ legjobbjai között számon tartott nemzetközi barlangi búvárok visszaemlékezései állnak, akik életük kockáztatásával mentették ki a gyerekeket. A mentők közül ketten, Connor Roe és Josh Bratchley az nlc-nek arról beszéltek, hogyan tudták megőrizni nyugalmukat a sötét, hideg vízzel teli szűk járatokban.

Hol voltatok, amikor szóltak nektek, hogy Thaiföldre kéne utazni?

Connor Roe: Kezdem én, mert attól tartok, Josh története túlragyogja az enyémet. Én az Egyesült Királyságban voltam, és voltak a szakmai körökön belül már susmorgások arról, hogy esetleg minket is felkérnek majd arra, hogy vegyünk részt a mentésben. A napot azzal töltöttem, hogy egy barátommal rohangáltunk ide-oda, hogy beszerezzünk olyan felszereléseket, amiket majd a helyszínre küldünk. Körülbelül délután négykor jött a hívás, amikor London közelében egy merülési központban voltam. Azt kérték, hogy utazzak Thaiföldre egy másnap 9-kor induló járattal. Összekaptam magam, és elindultam gyorsan haza, mert onnan még három órára volt az otthonom. De mondom, ez semmi Josh történetéhez képest.

Josh Bratchley: Olaszországban voltam a Dolomitokban hegyet mászni. A telefonomon követtem, hogy mi történik Thaiföldön, és beszélgettem informálisan más búvárokkal. Egyértelművé vált, hogy valószínűleg további búvárokra lesz majd a mentéshez szükség. Éppen az egyik hegyen voltam fent, és pont erről beszélgettem valakivel, amikor felhívtak és megkérdezték, rajta tudnék-e lenni egy Heathrow-ból másnap induló járaton. Mondtam, hogy igen, de akkor le kell tennem a telefont, mert előbb még le kell másznom a hegyről. Amikor leértem, mondtam a többieknek, hogy mi a helyzet, és egyből elvittek a legközelebbi repülőtérre. Nem volt nálam semmilyen táska. Csak a ruhám volt rajtam, meg egy hitelkártya és az útlevelem volt nálam. Olaszországból elrepültem az Egyesült Királyságba, ahol a South East Cave Rescue Organisation kollégái elfuvaroztak Észak-Walesig, ugyanis ott lakom. Az út hat órába telt. Hazaérve sietve bepakoltam, és újabb hat órán keresztül autóztam vissza a Heathrow repülőtérre. Ezúttal már a North Wales Cave Rescue csapata vállalta a fuvart. Szóval két barlangi mentőcsapat is segített abban, hogy eljussak a repülőtértől az otthonomig és vissza, ráadásul mialatt a repülőtér felé tartottam, egy Ali nevű srác a South and Mid Cave Rescue teamtől azon dolgozott, hogy merülési maszkokat juttasson el hozzám. Ő konkrétan rendőri kísérettel jött végig az autópályán Londonig. Szegény kis autójával 100 mérföld/órás sebességgel száguldott, de sikerült neki még felszállás előtt átadni a felszereléseket. Szóval, hatalmas kört tettünk meg, de végül odaértem.

A Mentőakció plakátja

Fotó: National Geographic

A dokumentumfilmben nagyon sok spirituális elem jelenik meg elsősorban a thai emberekkel, a thai kultúrával összefüggésben. Volt a mentés közben olyan pillanat, amikor ti is azt éreztétek, olyasminek vagytok a tanúi, amit nehéz logikával megmagyarázni?

Connor Roe: Én egy agnosztikus ember vagyok, vagyis úgy gondolom, hogy a valóság végső dolgait, Istent vagy istenségek létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy léteznek-e vagy sem. Mindig arra törekszem, amikor egy másik országban járok, hogy képbe kerüljek a helyiek vallásával, hiedelmeivel és ezekhez megfelelő érzékenységgel viszonyuljak. A barlangi mentések mindig embert próbálóak. A magam részéről nem nagyon szeretem őket, hiszen az, hogy mentési akcióra van szükség, azt jelenti, valakinek nagyon rossz napja van. A kihívásokkal apró lépésenként kell megküzdeni, el kell fogadni, hogy lesz, ami lesz, és majd minden feladattal megküzdünk, ha odaérünk.

A filmben elhangzott, hogy ti vagytok a világon a legjobb barlangi búvárok, ezért is volt pont rátok szükség a focicsapat kimenekítéséhez. Ez a jelző mekkora nyomást helyezett rátok?

Josh Bratchley: Amikor valami ilyesmire igent mondasz, tudatában vagy annak, hogy milyen sokan fogják figyelni a cselekedeteidet. A thaiföldi fiúk esetére az egész világ figyelt, és a repülőút alatt sok minden ment keresztül az agyamon.

Végiggondoltam a legrosszabb eshetőséget. Felkészítettem magam lelkileg arra, hogy mi lesz, ha ez a forgatókönyv valósul meg, aztán pedig arra gondoltam, hogy ha mi bármit tudunk javítani a helyzeten, a végeredmény ennél csak jobb lehet. Azt kellett tehát célként kitűzni, hogy a csapat annyi tagját hozzuk ki élve, amennyit csak tudunk.

Ezért megteszünk mindent, ami lehetséges, és azután lesz, ami lesz. Az aggályokat átmenetileg félre kell tenni ilyenkor, mert akadályoznak abban, hogy haladni tudj a dolgokkal. Egyébként az, hogy valóban milyen hatalmas figyelem kísérte az akciót, csak azután tudatosult bennem, hogy már túl voltunk az egészen.

2018-as thaiföldi mentőakció búvárjai

Joshua Bratchley és Connor Roe a Brit Birodalom Rendjének kitüntetésével, a Buckingham Palotában, 2019-ben (Fotó: Victoria Jones – WPA Pool/Getty Images)

Hogyan tudtátok megőrizni a higgadtságotokat egy ekkora téttel járó helyzetben? Mi volt a mentésben a legrosszabb?

Josh Bratchley: Lehet, hogy ez nehezen elképzelhető, de mi hobbiból csinálunk barlangi merüléseket. Számunkra ez egy szórakoztató dolog. Valamennyien tagjai vagyunk barlangi mentőcsapatoknak. Úgyhogy mi eleve azzal töltjük a hétvégéinket, sőt még az ünnepeket is, hogy rossz látási körülmények közt, kötél segítségével, szűk helyeken merülünk. Az, hogy az ilyen környezetben otthonosan mozgunk, fontos egy ilyen mentési helyzetben. Az ember tisztában van azzal, hogy nagyon sok tanult képességgel rendelkezik, amire támaszkodhat, ha bármilyen akadályba ütközne. Ennélfogva számunkra higgadtnak maradni a thaiföldi mentés alatt nem volt olyan nehéz, mint valakinek, aki nincsen hozzászokva az ilyen környezethez.

Connor Roe: Egyetértek. Alapvetően a rengeteg előzetes edzés és gyakorlás teszi lehetővé, hogy higgadt maradjon az ember egy ilyen környezetben. Magát a merülést talán kevésbé tapasztalt, kevésbé edzett búvárok is meg tudták volna csinálni, de a merülésen túli feladatokban nem tudtak volna megfelelő szinten részt venni. Mi pont az olyan helyzeteket gyakoroljuk rendszeresen, ahol halmozott feladatokat kell elvégezni, ez teszi lehetővé, hogy egy éles helyzetbe bedobva is képesek legyünk menet közben mérlegelni és döntéseket hozni.

Könnyebb lett volna véghezvinni a mentőakciót, ha a bent rekedt csapat felnőttekből áll?

Josh Bratchley: Ez egy nagyon jó kérdés. Nem tudom. Az biztos, hogy fizikailag könnyebb volt a gyerekeket kihozni a barlangból, nagyon kicsi volt ugyanis addigra a súlyuk.

Felnőtteket jóval nagyobb erőfeszítéssel tudtunk volna magunkra rögzíteni. A metodológiát illetően, vagyis hogy leszedáltuk a csapat tagjait, mielőtt kiúsztunk velük a barlangjáratból, valószínűleg nem lett volna különbség felnőttek esetén sem. A felnőttek ugyanis ugyanúgy képesek pánikba esni, mint a gyerekek.

Ezt bizonyította azoknak a munkásoknak az esete is, akiket John Volanthennek és Rick Stantonnak kellett még a mentési akció első időszakában kihozniuk egy, a kijárathoz közelebb eső üregből, ami időközben víz alá került. Az is kérdés, hogy vajon milyen állapotban találtunk volna rá a felnőttekre. Azt tudom elmondani, hogy a gyerekek, akik követték az edzőjük utasításait, nagyon higgadtak voltak. Lehet, hogy a felnőttek inkább mentek volna a saját kútfőjük után és könnyebben pánikba esnek. Szóval, nem tudom. De az biztos, hogy nagyon nagy szerencse volt, hogy a gyerekek ennyire nyugodtak tudtak maradni az adott helyzetben, mert könnyű volt őket kezelni.

2018-as thaiföldi mentőakció búvárjai

A barlangban rekedt gyerekekről készült képet mutatja a sajtónak az egyik hozzátartozó (Fotó: by Linh Pham/Getty Images)

A mentési akcióban több ezren vettek végül részt, de ki lehet jelenteni, hogy a siker kulcsa az volt, hogy végül a ti terveteket követték a szakemberek?

Josh Bratchley: Le kell szögezni, hogy a gyerekeknek nagy pechjük volt az időjárással. Én felkerestem a barlangrendszert 2019-ben, és akkor két hónappal később kezdett el áradni, mint egy évvel korábban. A terv kivitelezésével kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy nagyon aprólékosan ki volt dolgozva. Mindent, amit lehetett, előre végiggondoltunk, és mindent megtettünk azért, hogy mérsékeljük a lehetséges károkat. Minden eleme egy külön feladatot látott el, és hatékony volt. Azt hiszem, ez volt a siker titka.

Voltak olyan pillanatok a mentés közben, amikor azt éreztétek, kész, nem fog sikerülni, nem tudjátok kihozni a gyerekeket?

Josh Bratchley: Több olyan tényező volt, amire nem tudtunk hatni. Ezek közül az egyik a csapat üregében levő oxigénszint, a másik pedig az időjárás volt. Mindkettőt monitoroztuk. Ha a monszun korábban jött volna, jelentősen beszűkítette volna a lehetőségeinket, és ez az utolsó napon valóban veszélyes helyzetet teremtett. Connor és én ott voltunk az úgynevezett ötös üregben, és néztünk a falon egy jelölést és ahhoz képest a vízszintet. Azt gondoltuk, ha a víz magasabbra ér, mint a kő pereme, el kell gondolkodnunk azon, hogy egyből kijövünk. Ez nyilván nem olyan döntés, amit könnyű szívvel hoz meg az ember, de a saját jólétünket is szem előtt kellett tartanunk. Szerencsére végül erre nem került sor, ami szorosan összefügg azokkal a víz kiszivattyúzására és elvezetésére tett erőfeszítésekkel, amelyek a hegy külső részén folytak. De a mentés alatt igyekeztünk ki is zárni a gondolatainkból a kételyeket, mert ha engeded, hogy azok eluralkodjanak rajtad, kevésbé tudsz hatékony lenni.

Azt mondtátok, hogy a mentési akció közben nem engedtétek, hogy a gondolataitok sötét helyre kalandozzanak, de mi volt utána? Valamilyen formában később kijött a stressz?

Josh Bratchley: Mivel úgy jöttünk el a helyszínről, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt és sikeres volt az akció, nem volt semmilyen lelkiismeret-furdalás vagy megbánás bennünk. A mentőakció után közvetlenül büszkeséget és eufóriát éreztem, a következő hónapokban pedig apránként tudatosult bennünk a siker. Hálás voltam, hogy ennek az egésznek a része lehettem, hogy egy apró csavar voltam egy hatalmas gépezetben, ami működött, ami kihozta a gyerekeket. Ha nem így lett volna, ha esetleg meghal egy gyerek, vagy – ne adj’ isten – az összes, nehéz megmondani, hogyan dolgoztuk volna fel a történteket. De szerencsére nem ez történt.

2018-as thaiföldi mentőakció búvárjai

Fotó: Linh Pham/Getty Images

A mentés után fenntartottátok a kapcsolatot a gyerekekkel vagy egymással?

Connor Roe: Az Egyesült Királyságban létezik az Anglia Büszkesége nevű díj, amit évente odaítélnek, és melyre korábban mindannyiunkat jelöltek. Az átadó keretében volt lehetőségünk újra találkozni és beszélni a fiúkkal és a szüleikkel. Nagyon klassz volt kicsit jobban megismerni őket, mert a mentés alatt a csevegés nem igazán volt prioritás. Szóval, nagyon érdekes volt megtudni, hogy vannak és milyen az életük. 

Az egymással való kapcsolattartásnál az volt a legfontosabb, hogy Josh, én és még sokan a búvárok közül sok-sok éve ismerjük már egymást. Sokat merültünk együtt az Egyesült Királyságban. Ez a már létező kapcsolat segített abban, hogy Thaiföldön nagyon gyorsan kialakult a csapattagok közt a bizalom. Mivel ismertük egymást, tudtuk, hogy hogyan fog a másik dolgozni, és ez is hozzájárult a sikerhez.

Nem kellett azon gondolkodnunk, hogy ez vagy az a tag vajon jól végzi-e el majd a rábízott munkát. Tudtuk, hogy úgy lesz.

Josh Bratchley: Igen, ismertük már előzőleg egymást, és ez ideális helyzetet teremtett ehhez a mentéshez. A siker fontos része volt, mert egyből azzal foglalkozhattunk a helyszínen, amire kiképeztek minket, amit már évek óta együtt gyakoroltunk.

A filmben többször hangzott el, hogy a barlangi merülés számotokra csak hobbi, csak mellékállás. A történtek után sem volt mód rá, vagy nem is szerettétek volna, hogy ezzel foglalkozzatok teljes időben?

Connor Roe: Mi azért merülünk, hogy felfedezzünk barlangokat. Számunkra ez szórakozás. Ez a hobbink. Vannak, akik ágytakarókat készítenek, mi valamiért barlangokban szeretünk mászkálni. Sajnos nem igazán van a piacon igény a barlangok felfedezésére teljes munkaidőben. Amire van lehetőség, az az, hogy olyan szakmát válasszunk magunknak, ami lehetővé teszi, hogy a munka mellett minél több időt töltsük azzal, ami számunkra örömet jelent, vagyis azzal, hogy ilyen helyeken merülünk. Bármennyire is szeretnék teljes állásban barlangmerülésekkel foglalkozni vagy barlangfelfedező lenni, nem hiszem, hogy a bankom repesne a boldogságtól, amikor nem tudom befizetni a havi törlesztőrészletet.

Josh Bratchley: Egyetértek. Nagyon kevés állás van, aminek része a barlangmerülés. Lehetsz például barlangmerülés-oktató, de minket ebben a műfajban igazán a felfedezés érdekel, a kaland, kevésbé a dolog tanítási oldala. Önkéntes alapon, ad hoc jelleggel persze olykor segítünk kiképezni búvárokat az Egyesült Királyságban, de ez nem piaci alapon működik. Az állások száma korlátozott, és számomra nem is az az irány, amerre menni szeretnék. Számunkra ez az egész önkéntes alapon működik.

A thaiföldi kommandósok nem kértek meg titeket arra, hogy a tudásotokat osszátok meg velük és esetleg kiképezzétek őket hasonló helyzetekre?

Josh Bratchley: Voltak pletykák ilyesmiről, de nem tudom, hogy végül volt-e közülünk olyan, aki visszament és tippekkel, tanácsokkal látta volna el őket. De egy ilyen helyzetre nem is lehet gyorstalpalóval felkészülni. A helytállás egy ilyen mentés esetén sok-sok éves edzést, rengeteg összegyűjtött tapasztalatot igényel. A kommandósok rengeteg dologgal foglalkoznak, de az ilyen jellegű mentésekhez mindig is kellenek majd olyanok, akik régóta, kifejezetten ezzel foglalkoznak.

2018-as thaiföldi mentőakció búvárjai

Egy mentő indul el az egyik kimentett fiúval a Tham Luang Nang Non barlangtól, 2018-ban (Fotó: Linh Pham/Getty Images)

A lenyűgöző eredeti és rekonstruált felvételek nyomán a nézőnek sokszor az az érzése a dokumentumfilm közben, mintha maga is ott lenne a barlangban. Számotokra milyen érzés volt megnézni A Mentőakciót?

Connor Roe: Kicsit aggódtam, amikor először mentem megnézni, addig ugyanis nem láttam belőle semmit, és nem tudtam, hogy mire számítsak.

De amikor jöttünk ki a vetítésről, mondtam Joshnak, hogy végigizgultam az egészet. Ami elég vicces, mert ugyebár személyesen is ott voltam. A saját szememmel láttam mindent, de még így is magával ragadott, és ez szerintem kifejezi, hogy milyen jó munkát végeztek a dokumentumfilm készítői.

Már a dokumentumfilm is kicsit olyan, mint egy akciófilm, de a mentésből valóban készül játékfilm is. Tudjátok már, hogy titeket ki alakít majd?

Josh Bratchley: Igen. Valóban készül egy film, amit Ron Howard rendez és már több színészt is kiválasztottak a különböző búvárok szerepére. Connor és én kevésbé foglalkozunk a produkció részleteivel, de azt hiszem, Collin Farrell játssza majd John Volanthent, és ez a hír mindannyiunkat feldobott. Rick Stantont pedig talán Viggo Peter Mortensen alakítja majd. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Tizennyolc nap reménykedés

A Tham Luang-barlangi mentőakció 2018. június 23. és július 10. között zajlott le a thaiföldi Csiangraj tartomány Nang Non-hegységében. A roppant veszélyes helyzet akkor alakult ki, amikor egy 12 gyermekből és fociedzőjükből álló csoport bement a barlangba, majd egy váratlan, heves esőzés miatt víz árasztotta el a barlangrendszer jelentős részét.

Azonnal megkezdődött a fiúk felkutatása. Az, hogy a barlangban veszett nyomuk, biztos volt, hiszen a hozzátartozóiknak előzőleg meséltek a terveikről, és a barlang bejáratánál több holmit is találtak, amelyeket a gyerekek hagytak ott. Ennek ellenére több mint egy hétig nem sikerült felvenni a kapcsolatot a csapattal. Kilenc nappal az eltűnésük után, brit búvárok szűk járatokon és zavaros vizeken átjutva megtalálták a bennrekedteket, akik a barlang szájától 3,2 kilométerre, egy magasabban fekvő sziklán kerestek menedéket. A feladat neheze azonban csak ekkor kezdődött.

A mentést vezetők alapos mérlegelés után arra jutottak, hogy az egyetlen megoldás, ha a gyerekeket egyenként, búvárfelszerelésben, benyugtatózva, a profi barlangi búvárokhoz erősítve hozzák ki a víz alatti járatokon keresztül. Ilyen módon július 8-án a csapat négy tagját sikerült kihozni, majd egy nappal később újabb négy gyereket mentettek ki. Végül a többi gyereket és edzőjüket július 10-én hozták ki a barlangból.

A mentési műveletbe több ezren kapcsolódtak be, köztük a Thai Királyi Fegyveres Erők haditengerészetének búvárai, valamint számos önkéntes személy és alakulat az országból és Thaiföld határain kívülről is. A mentés során egy 38 éves, korábban a thai haditengerészet elit kommandójában szolgáló férfi életét vesztette, amikor július 5-én a barlangban rekedt csoporttól tért vissza, akiknek oxigéntartályokat szállított.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése