2022-re elértünk odáig, hogy egyre több férfi igyekszik megszabadulni a patriarchális társadalmi rendszer normái révén elsajátított toxikus maszkulinitástól, azaz a mérgező férfiasságtól. Hiszen kutatások bizonyították, hogy tradicionálisan férfiasnak titulált nemi szerepek, melybe gyerekkoruktól kezdve kényszerítjük a fiúkat – azaz, hogy soha nem mutathatnak „gyengeséget”, és állandóan keménynek kell lenniük, különben „nőiesnek” bélyegzik őket, ezért végeredményben elnyomják az érzelmeiket – mentális betegségeket, esetleg agressziót, homofóbiát vagy szexizmust eredményezhetnek bennük. Ezeket a káros hatásokat tehát egyre többen felismerik, és elkezdték tudatosítani magukban, hogy az érzéseik felvállalása nem egyenlő a férfiatlansággal. Ők azok a férfiak, akik már terápiára, csoportos foglalkozásokra járnak, olyan TED-talkokat és podcasteket hallgatnak, amik a sebezhetőségről szólnak, igyekeznek felelősségteljesebbé és érzelmesebbé válni. A szótlan, erős, sztoikus férfikarakterek népszerűsége egyre csökken, hiszen manapság mindenki a Ted Lasso, Din Djarin (azaz a Mandalorian) és A fiúknak, akiket valaha szerettem-trilógiából ismert Peter Kavinsky-féle érzékeny, gondoskodó fiktív pasikért rajong.
Jason Sudeikis a Ted Lasso című sorozatban (Fotó: Apple TV+)
A filmeken túl Hollywoodban is egyre markánsabb a toxikus maszkulinitástól távolodó férfiak trendje. Gondolj csak Benedict Cumberbatch-re, aki A kutya karmai közt Oscar-jelölt alakításában a mérgező férfiasság megtestesülését vitte vászonra, az alkotás kapcsán pedig aktívan felszólalt a toxikus maszkulinitás ellen. Vagy Daniel Craigre, aki nemcsak elárulta, hogy szívesebben jár melegbárokba, mint más szórakozóhelyekre, de emellett pink öltönyben jelent meg a legújabb James Bond-film premierjén. Hozzá hasonlóan egyre több az olyan híres pasi – mint Harry Styles vagy Joe Jonas –, akik nem félnek az öltözködésükkel elmosni a maszkulin-feminin-határvonalat. Puskás Peti vagy épp Harry herceg pedig minden további nélkül könnyeznek nyilvánosan, mert tudják: ettől nem válnak kevésbé férfivá. Pedig a sebezhetőség, amit ők mutatnak, éppen a hagyományosan női nemi szerepekhez kötődik, ami korábban összeegyeztethetetlen volt a „kemény csávó”-képpel, amit a társadalom elvárt a férfiaktól. Ez pedig egészen reménykeltő tendenciának tűnik. Alex McElroy, a New York Times újságírója azonban észrevette, hogy a férfiak érzelmi kitárulkozása az utóbbi időben toxikus fordulatot vett, és a jelenséget – magyarul nagyjából – ingerlékeny sebezhetőségnek nevezte el.
Az esendőség álcája alatt
Gondolj a pasira, aki magányosnak vallja magát, csakhogy elszigetelje a barátnőjét a szeretteitől. Vagy a számtalan üzenetre, amit az úgynevezett softboiok küldenek – férfiak, akik úgy fejezik ki az érzéseiket, mint ahogy a lavinából ömlik a hó, gyakran a manipuláció vagy passzív agresszió formájaként.
Az HBO Utódlás című sorozatában Kendall Roy empátiáját fejezi ki a bántalmazott nők helyzetével kapcsolatban, csakhogy a saját nárcisztikus vágyait táplálja. Az Ígéretes fiatal nő című film pedig bemutatta a horrorisztikus »kedves srácot«, akinek érzékenysége lassan átcsúszik nőgyűlöletbe és bántalmazásba” – írja McElroy.
A mások feletti kontroll egy fajtája ez, amikor a sebezhetőséget fegyverként használják. Ezek a pasik csak úgy tesznek, mintha érzékenyek lennének, pedig – gyakran – tudatos eszköze az érzelmeik kimutatása mondjuk egy potenciális romantikus partner manipulálására. McElroy a „nice guy”, azaz a kedves srác típusát hozta fel példának – azokat a férfiakat, akik valahogy mindig a barátzónában végzik, mert „túl jó fejek”, akik lovagként tekintenek saját magukra, és akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb színben tűnjenek fel a kiszemelt nő előtt. Ezt a taktikát figyelheted meg az Eufória második évadának harmadik részében is, amikor Elliot progresszív hozzáállást és sebezhetőséget tanúsítva végez kiváló aknamunkát Juleson, hogy a lány végül több szinten is elárulja és megcsalja Rue-t.
Dominic Fike mint az érzékenységét fegyverként használó Elliot az Eufória című sorozatban. (Fotó: HBO)
Elliot egyfajta átmenetet képez a kedves srácok és a softboiok között. Tudod, utóbbi az az álintellektuális, laza, deszkás fajta, aki kizárólag alter zenét hallgat, a végletekig glorifikálja a mentális betegségeket, pszeudo-pszichologizál és indokolatlan felsőbbrendűség-tudata van. A softboiok és a fuckboyok között vékonyabb a határ, mint hinni szeretnénk, a magyar @puhafiuk nevű Instagram-oldal esettanulmányai pedig alátámasztják mindezt. A magyar softboiok üzeneteit gyűjtő profil nem csak azt mintázza, hogyan működik az ingerlékeny sebezhetőség stratégiája a gyakorlatban:
- „Veled együtt akarok depresszióba esni.”
- „Ha jobbra húzol, kérlek, törődj velem, mocskosul magányos és szeretethiányos vagyok.”
- „Én ultraintellektuális alkat vagyok és nagyon más, tényleg senki, de senki nem ért meg.”
Ami gyakran a negging territóriumába (vagyis azon flörtölési technika, ahol aláássák a nők önbizalmát sértésekkel, hogy ezáltal sebezhetővé váljon a férfi közeledésére) is átcsúszik („Szia, te is dögunalmas vagy?”).
Az oldal azt is megmutatja, mi történik akkor, ha a fiú nem jár sikerrel. Mert ha a kiszemelt nő visszautasítja őt, és nem adja meg az általa elvárt „előjogokat”, ami a (kamu-)tiszteletteljes viselkedésért „jutalmul járna” neki (szerinte például a szex), akkor leesik róla az esendőség álarca. Ilyenkor az „egójában sértett” vagy a számonkéréstől nem tartó férfiak – mint ahogy az a McElroy által is említett Ígéretes fiatal nőben szintén látható – lazán átcsapnak slut-shamingbe, szexizmusba, sőt, rosszabb esetben abúzusba is.
Az ingerlékeny sebezhetőséget képviselő férfi (vagy egyébként akár nő) tehát McElroy szerint „a sebezhetőség nyelvét bunkósbotként használja, az érzelmi törékenységet pedig a hatalom megtartásának eszközeként színleli”. Ha pedig ez a hatalom kicsúszik a keze közül, annak a következményei félelmetesebbek lehetnek, mint valós sebezhetőséget mutatni.
Keep it real
Milyen tehát a valódi érzékenység? McElroy a sebezhetőséget kutató Brené Brownt idézi, aki a 2013-as könyvében úgy definiálja mint „bizonytalanság, kockázat és emocionális kiszolgáltatottság.”
A valódi sebezhetőség tehát »elfogadja a változást, a személyes esendőség és a másokba vetett bizalom emberi állapotát«.
De mit tehet egy srác, aki még véletlenül sem akar az ingerlékeny sebezhetőség csapdájába sétálni? McElroy szerint már az is elkezdte formálni a férfiasságról alkotott elvárásokat, hogy egyre több férfi folytat az érzelmeikről párbeszédet, egyre több árnyalt férfikarakterrel találkozhatunk a filmekben és sorozatokban, és a tény, hogy ezek egyáltalán léteznek, sőt egyre népszerűbbek, már az is számít.
„A férfiak nem tudnak megváltozni, ha nincs előttük követendő példa” – mondja Bell Hooks, aki feminista gondolkodással igyekszik megmutatni a fiúknak, hogyan tudnak túllépni a berögződéseiken. A változás azonban nem könnyű, sőt, félelmetes feladat, amihez alázat és valódi sebezhetőség szükséges. „Valamint szükséges, hogy elengedjük azokat az elvárásokat, ami néhány férfi szerint nekik járó előjog. Ha ez sikerül, az erőfeszítéseink megtérülnek” – üzeni férfitársainak McElroy.