nlc.hu
Életmód

Műlábbal tért vissza a színpadra a táncos

Műlábbal tért vissza a színpadra a győri színház táncosa

Egy baleset miatt amputálni kellett a fiatal táncművész lábát, de nem adta fel, és műlábbal tért vissza a színpadra.
Katona Imre, az amputált lábú táncos

Mi is beszámoltunk arról, hogy egy jótett miatt majdnem az életét vesztette Katona Imre profi táncos. Egy elakadt autóson akart segíteni a Népligetnél még 2019-ben, amikor elütötték, és a bal lába gyakorlatilag leszakadt. Nem is lehetett megmenteni, amputálni kellett a lábát. 

A Bors most azt írja, hogy Imre a történtek ellenére sem mondott le a táncról, Rájött, hogy a siránkozás nem viszi előre, pedig oka lett volna rá, hiszen pont az ügyesebbik, az ugrólába sérült meg.

Nagyon sok múlik az akaraton. Nem maradtam kerekesszékes, ahogy azt nekem a kórházban egy orvos jósolta. Azonnal kiküldtem a kórteremből, és megmondtam, hogy csak olyan gyógytornászokkal és orvosokkal vagyok hajlandó együttműködni, akik képesek elvonatkoztatni az általánostól. A lehetetlen szó számomra egy vonatkozásban értelmezhető: ha azt akarják velem elhitetni, hogy valamire nem vagyok képes

– fogalmazott Katona Imre.

A táncművész elszántságát mutatja, hogy a balesete óta már többször is fellépett, például a 64. Év Sportolója Gálán. Nagyon hálás a menyasszonyának is, amiért egy neki szervezett jótékonysági gálára begyakorolt és előadott vele egy kortárs duettet.

(Kiemelt kép: katona-imre.webnode.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top