A plasztika sötét oldala: vannak, akik a halált kockáztatják a telt idomokért

Az utóbbi években az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozás a brazil fenékfeltöltés, vagy fenékemelés lett, ami sajnos az egyik legveszélyesebb beavatkozás is, bár az Egyesült Államokban mintha sikerült volna javítani a statisztikát. Mindeközben egyesek szerint a nagyon kerek fenék ideje meg van számlálva, mint a Kardashian-családé is, aminek tagjai nélkül ez talán nem lett volna akkora trend.

„Azt hittem, hogy a gyermek születése után csodálatos átalakuláson megyek majd át, de helyette egy rémálomba csöppentem” – így foglalta össze szomorú tapasztalatait egy amerikai anyuka, aki az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozást végeztette el magán, az ún. brazil fenékfeltöltést (brazilian butt lift -BBL).

Chelsea, aki nem vállalta valódi nevével a történetét, mert félt attól, hogy ez kihathat karrierjére, néhány nappal a beavatkozás után a sürgősségin kötött ki, ugyanis a combjai elszíneződtek, hólyagok jelentek meg rajta. Mint kiderült, szövetelhalás lépett fel nála a műtét miatt – írja a Bloomberg.

Egy évvel a beavatkozás után Chelsea még mindig nem gyógyult meg teljesen, vizelet visszatartási problémái vannak, égő érzést tapasztal több helyen is, és a lelki trauma miatt rendszeresen jár terapeutához.  „A vicces, nyitott Chelsea a múlté, és valahogy újra vissza kell találnom hozzá” – nyilatkozta a fiatal nő, akit sokakhoz hasonlóan egy olyan orvos műtött meg, aki nem rendelkezett a megfelelő szakképesítéssel. 

A fenéknagyobbításban – ami alatt nemcsak a brazil fenékfeltöltést értik, hanem azt is, ha mondjuk implantátumot ültetnek be – nagy pénz van, 2020-ban 1,5 milliárd dolláros piacot jelentett a Grand View Research szerint, amely előrejelzése alapján évente 22 százalékos növekedéssel lehet számolni.

plasztikai műtét plasztikai sebészet fenékfeltöltés fenékimplantátum

Kazumi Squirts instagram sztár 20 000 dolláros fenékfeltöltése (Fotó: Profimedia)

A már említett „brazilról” pontosan nem tudni, honnan kapta a nevét, egyesek szerint egy brazil plasztikai sebész, bizonyos Ivo Pitanguy fejlesztette ki a módszert, a Plastic and Reconstructive Surgery című folyóirat egyik cikke szerint viszont egy televíziós műsorból ered az elnevezés, amiben egy  Dr. Leonard Grossman nevű sebész zsírleszívást végzett egy brazil páciensén, majd a nő saját zsírját a fenekébe fecskendezte vissza.

Nem tudom, hogy mikor jutottunk el oda, hogy a nagyobb a jobb, de egyre nagyobb és nagyobb mennyiséget juttatunk be, amint rájöttünk, hogy ez lehetséges

nyilatkozta a New York Timesnak Dr. Oni Garcia plasztikai sebész. A legtöbb orvos szerint egyébként a maximális mennyiség, ami biztonságosnak mondható, az 300 milliliterben húzható meg, de vannak orvosok, akik sokkal nagyobb mennyiséggel is hajlandók dolgozni. Fontos tudni, hogy a befecskendezett zsír egy része lebomlik, ami természetes folyamat. 

Ez veszélyes!

A BBL egyik legnagyobb egészségügyi kockázata az ún. zsírembólia. Ez akkor lép fel, ha a nem megfelelően elvégezett műtét következtében a zsír bejut a vérkeringésbe is, elzár egy vagy több eret, és ha ez a tüdőben vagy az agyban történik meg, annak végzetes következményei lehetnek. A Házi Patika cikke szerint egyes mellnagyobbító műtétek során is végeznek zsírbeültetést izomszövetbe, ezzel kapcsolatos halálesetekről mégsem érkeztek még hírek, ez alapján pedig a rossz statisztikák mögött egyéb tényezők is meghúzódhatnak. Ami biztos,

a beavatkozások egy részét nem kellően kvalifikált orvosok végzik, ráadásul olyan körülmények között, amelyek messze nem mondhatók ideálisnak, vannak, akik például garázsból kialakított rendelőkben fogadják a pácienseiket. 

A floridai orvosi kamara nemrég egy példátlan döntést hozott, amely alapján egy sebész naponta csak három BBL beavatkozást végezhet, és csak úgy, hogy a műtét során ultrahanggal ellenőrzi, hogy minden a megfelelő módon történik-e. A döntés azután született, hogy Miamiban sok, ehhez a beavatkozáshoz kapcsolódó haláleset történt. Ott van például Ismael Labrador, aki több klinikát is működtetett Floridában, és ezen intézmények páciensei közül hat év leforgása alatt nyolcan veszítették életüket, többen közülük fenékfeltöltő kezelésen jártak nála. Mint kiderült, a neki dolgozó kollégái nem rendelkeztek a megfelelő papírokkal, és naponta akár nyolc beteg is megfordult a kezük alatt, ráadásul Labrador biztos, ami biztos alapon többször is megváltoztatta a klinikái nevét, hogy ne lehessen leellenőrizni, milyen véleménnyel voltak a szolgáltatásaikról korábbi pácienseik. 

plasztikai műtét plasztikai sebészet fenékfeltöltés fenékimplantátum

Danii Banks a Botched c. műsor plasztikai sebészeihez fordult, hogy helyrehozzák, amit az inekciózás elrontott. Danii 30 éves influenszer, akit több mint 5 millióan követnek instagramon (Fotó: Profimedia)

A határozatnak mindenesetre nem mindenki örül, sok szakmabeli szerint nem várható érdemleges javulás, mivel az államban a sebészek többsége odafigyel a betegbiztonságra, és létesült is egy szervezet, amely aktívan tiltakozik a változások ellen. Dr. Alan Durkin ugyan nem tagja ennek a szervezetnek, de szerinte sem az új szabályozás a megfelelő megoldás, inkább aktívabban kellene tenni azért, hogy azok a “szakemberek”, akik fittyet hánynak a betegeik biztonságára és nem megfelelő minőségű munkát végeznek, változtassanak a veszélyes gyakorlatukon, amivel annyi ember életét veszélybe sodorják. 

Mindeközben vannak olyan orvosok, akik a veszélyek miatt nem is hajlandók a brazil fenékemelést végezni. 

A szabályozás hiánya, a lelkiismeret nélkül dolgozó orvosok pedig máshol is okoznak problémát, sokan vannak, akik a kedvezőbb árak miatt Törökországba vagy Dél-Amerikába utaztak a műtétért, és sajnos előfordul, hogy annak, hogy olcsóbban tudják megműttetni magukat, nagyon nagy ára van. És szomorú, de a klinikák, vagy a mögöttük álló cégek pontosan tudják, hogyan fogják meg a célközönséget, sokan vannak, akik felajánlják szolgálataikat az influenszereknek, annak reményében, hogy követőik is “kedvet kapnak” majd egy fenéknagyobbításhoz.

Persze vannak kivételek, ott van például  a brit youtuber, Nella Rose, akit az egyik török cég megkeresett egy ilyen ajánlattal, ám ő ezt nem fogadta el, sőt, megosztotta követőivel, milyen felkérést kapott, és a cég utána alig győzött szabadkozni, hogy számukra nagyon is fontos az elfogadás és a testpozitív mozgalom. 

Az Egyesült Államokban közben – a fenti floridai példa mellett is  – próbálnak tenni azért, hogy csökkentsék a kockázatokat.

2018-ban többek között az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága, az Amerikai Esztétikai Plasztikai Sebészeti Társaság és a Nemzetközi Esztétikai Plasztikai Sebészeti Társaság megalakított egy munkacsoportot, hogy olyan irányelveket alkossanak meg, amik biztonságosabbá tennék ezeket a beavatkozásokat. Az ajánlásaik között szerepel többek között az, hogy használjanak olyan eszközöket, amikkel sokkal pontosabban tudnak dolgozni, és hogy a pácienstől leszívott zsírt ne az izomba fecskendezzék vissza, hanem a bőr és az izom közé 

A gyógyulás nehéz útja

A BBL népszerűsége a Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Társaság (Society of Aesthetic Plastic Surgery)  felmérése szerint robbanásszerűen megnőtt,

2015 és 2019 között például 77,6 százalékkal emelkedett az ilyen beavatkozások száma

és 2020-ban, csak az Egyesült Államokban, és csak szakvizsgával rendelkező plasztikai sebészek körülbelül 22 000 fenékfeltöltést végeztek el (az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez némi csökkenést jelent az előző évekhez képest, de ez valószínűleg a világjárvány számlájára írható).

A páciensek növekvő számára pedig egy komoly iparág épült, nem csoda, vannak, akik kompressziós ruhákat és speciális párnákat árulnak, és vannak olyan Airbnb-lakások, amiket kifejezetten a plasztikai beavatkozásokból felépülők igényei szerint alakítottak ki. És mivel igény volna, több helyen is létesültek olyan otthonok, ahol a műtéten átesett betegek lábadozhatnak kellemes, Instragramra való környezetben.  

Az egyik ilyen házat Randi Wright működteti, aki azután döntött úgy, hogy belevág egy ilyen vállalkozásba, hogy maga is feltöltette a fenekét. A legtöbb ilyen helyen egyébként a szolgáltatások közé tartozik az, hogy a klinikáról egy speciálisan kialakított járműben szállítják el a betegeket a házba, ahol az elkövetkezendő heteket töltik majd, és van, ahol képzett ápolónők segítenek a gyógyulásban.

Persze vannak, akik inkább más megoldást választanak, a 25 éves Iman Ingram úgy döntött, a járvány miatt nem fekszik be egy ilyen intézménybe, főleg, mert idős édesanyja volt a kísérője, inkább kivett egy hotelszobát, és felbérelt egy ápolónőt és egy masszőrt, hogy minél problémamentesebb legyen a gyógyulása. Köztük egyébként vannak, akik kifejezetten csak plasztikai beavatkozásokból felépülő betegeknek nyújtanak segítséget. Karra Janatiss pontosan tudja, milyen átesni egy fenékfeltöltésen, és mivel van egészségügyi végzettsége, úgy döntött alapít is egy saját céget, hogy saját tapasztalatait és szakmai tudását kamatoztatva tudja támogatni a pácienseket. 

Tudom, milyen érzés ez a műtét, olyan érzés, mintha elütött volna egy teherautó!

– nyilatkozta Janatiss, aki ügyfeleit elkíséri a szükséges orvosi vizsgálatokra, segít nekik elvégezni a feladatokat, amiket a lábadozás miatt nem képesek, és segít a fizikai rehabilitációban is. 

Iman Ingram mindenesetre majdnem kivételnek számít, nagyon sok páciens veszi igénybe ilyen otthonok szolgáltatásait

A beszámolók alapján egyébként sajnos nem mind arany, ami fénylik, vannak páciensek, akik arra panaszkodtak, hogy borzalmas körülmények vártak rájuk az ilyen intézményekben, nem volt működő vécé vagy ehetetlen volt a felszolgált ételt, létre is jött néhány olyan csoport a közösségi oldalakon, ahol az érintettek – általában névtelenül – megosztják rossz tapasztalataikat.  A New York Times cikke szerint eddig több tucat hivatalos panasz érkezett egy floridai hivatalhoz, aminek sajnos nincs hatásköre olyan szempontból, hogy szabályozhassa az ilyen otthonok működését, így azok létezéséről általában akkor szerez tudomást, amikor baj van.

„Vannak rémtörténetek, például, hogy elveszik a lányok pénzét, és semmit sem kapnak cserébe, nincs megfelelő egészségügyi ellátás, élelem, semmi” – mondta Angel Amour, a Miamiban található Recovery Retreat egyik alapítója. A sors furcsa fintora, hogy őket is érte kritika, Kyera Watts 1600 dollárt fizetett nekik 2021 októberében, de egy héttel korábban lemondta a foglalását, miután azt mondták neki, hogy kilenc nap helyett csak ötöt maradhat, de sajnos a pénzét nem kapta vissza, és 2021 decembere óta nem is posztoltak Instagram-oldalukra. 

A megfelelő minőségű szolgáltatás hiánya pedig  azért különösen problematikus, mert az esztétikai beavatkozások közül a fenékfeltöltésnél az egyik legmagasabb a halálozási arány,

egyes források szerint például az Egyesült Államokban háromezer brazil fenékfeltöltés közül egy halálos kimenetelű, mások szerint ez most már 15 000-20 000. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik maradandó egészségügyi károsodást szenvedtek egy ilyen beavatkozás miatt, illetve arról, hogy az előbbi szám lehet sokkal ijesztőbb is, ugyanis sok eset rejtve maradhat, több okból is nem megfelelő az adatszolgáltatás. 

Itt a vége? 

De trendek jönnek és mennek, és ugyan minden arra utal, hogy a nagyobb fenék mint szépségideál még talán marad, valószínűleg ez nem lesz így örökre.

Ez pedig mindenkit máshogy érint majd: ha valamiért ismét mondjuk a kilencvenes évekre jellemző nagyon sovány alkat lenne a “divatban”, akkor azok, akik természetesen kerek idomokkal rendelkeznek, ismét azzal szembesülnek, hogy azután, hogy végre elfogadóbbak lettek velük az emberek, megint nem felelnek meg az aktuális ideáloknak. De lehet, hogy sokak számára megkönnyebbülés lenne valamilyen változás, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy önmagában nem a nagyobb fenék a divat, az az elvárás, hogy legyen mellé darázsderekad, ami tényleg elérhetetlen cél a többség számára.

A legideálisabb persze – és ehhez valószínűleg egy utópiában kellene élnünk – az lenne, ha nem lennének ilyen divatirányzatok, szépségideálok, amiknek meg kellene felelni, hanem az lenne a legfontosabb szempont, hogy mindenki érezze jól magát a bőrében, hogy mindenki testben és lékekben is jól legyen, és persze ha változtatni akar magán, akkor azt nyugodtan megtehesse, de ne azért, mert mások ezt várják el tőle. Persze úgy vagyunk huzalozva, hogy a külsőségek igenis számítanak, kinél kisebb, kinél nagyobb mértékben, mindenkinek vannak preferenciái, de ez nem jelenti azt, hogy ne törekedhetnénk arra, hogy ezek ne diktálják olyan mértékben az életünket, hogy az magunkra és másokra nézve is káros legyen. 

plasztikai műtét plasztikai sebészet fenékfeltöltés fenékimplantátum

Kim Kardashian a Paper címlapján

A Vice egyik cikke szerint egyébként a trend elterjedéséért felelős celebek és influenszerek körében mintha már kevésbé lenne népszerű az óriási fenék, nemrég állítólag egy sor olyan kép bukkant fel Kim és Khloe Kardashianról, amelyek alapján úgy tűnik, fenekük kicsit összement, pedig Kim Kardashiant a trend ősanyjának lehet tekinteni, meg sem lehet számolni, hányan követték a példáját. Bár ő ugye ragaszkodott ahhoz, hogy nem plasztikai beavatkozásoknak köszönheti telt idomait, még röntgenfelvételt is készített, hogy bizonyítsa igazát. Persze vannak, akik szerint nem jelent semmit az, hogy a felvételen nem látszik, hogy implantátuma lenne, meg lehet oldani a fenéknagyobbítást úgy, hogy ennek ilyen formában ne legyen nyoma. 

Az egyik TikTok-felhasználó, aki oldalán behatóan foglalkozik a Kardashian-jelenséggel úgy véli, az hogy a sztárok újabb és újabb beavatkozásokat végeztetnek magukon, az egyfajta státuszszimbólum, hiszen az esztétikai műtétek és kezelések komoly összegekbe kerülnek, és egyúttal ezzel is azt akarják sugallni, hogy ők bármit megtehetnek.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy azért ma már az emberek sokkal kritikusabb szemmel néznek azokra, akik csak a trendek miatt csináltatnak maguknak nagy feneket, hiszen ez is egyfajta kulturális kisajátítás, nincs jó üzenete annak, hogy valaki csak “divatból” szeretne olyan alakot, amit más etnikai háttérrel rendelkező nőkhöz kapcsolnak, olyan nőkhöz ráadásul, akiket természetes idomaik miatt számtalan kellemetlenség ért, akár megfeleltek a sztereotípiáknak, akár nem. „Van az ez előítélet, hogy az afrikai származású nőknek formás, nagy fenékkel kell rendelkezniük. Sokszor keresnek fel nők azzal, hogy ők az egyetlenek a családban, akinek nincs ilyen alakja”mesélte Aisha Baron, egy Atlanta környékén élő plasztikai sebész.

És a témával foglalkozó TikTok-videóknál a kommentekben sokan azt pedzegették, egyéb oka is lehet annak, hogy összemennek a celebfenekek, mivel most már nem számít különlegesnek, nincs nagyon hírértéke annak, ha valaki fenékben feltűnően erősebb. Most már egyre szélesebb rétegek számára elérhetőek a fent említett beavatkozások, ezért valami másra van szükség ahhoz, hogy valaki ismét előtérbe kerüljön, és a fokozott érdeklődésnek köszönhetően nagyobb bevételre tegyen szert.