nlc.hu
Életmód
Sajátmese-módszer

Írj egy mesét, megmondom, hogy vagy – így gyógyítja a lelket a Sajátmese-módszer

Egyszer volt, hol nem volt… Fogj egy tollat, és csak írd le, ami ezután benned megjelenik. Az általunk írt mese tükör, amellyel magunkba nézhetünk. Ha pedig a mesénkben megoldást találunk, az a hétköznapi életünkre is pozitív hatással lehet. Interjú.

Szedlmayer Bea sajátmese-tréner, innovatív transzperszonális pszichológiai terapeuta, 15 éves korában kapott egy házi feladatot az irodalomórán, írjon egy mesét. Nehezen látott hozzá, végül az egyes osztályzattól és szigorú tanárától tartva belekezdett a feladatba. A tolla egyszer csak külön életre kelt, és megszületett a „mese a meséről”, amelyben az öreg mese, aki lassan kihalt a köztudatból, megbízta három fiát, hogy menjenek a szélrózsa minden irányába, és terjesszék el a mese, a mesélés hagyományát a világban. Akkor még Bea nem gondolta volna, hogy fiatalkori meséjében már ott rejlett a jövője is: egyszer majd az ő küldetése is az lesz, hogy minél többen megismerjék és részesüljenek a népmesék és klasszikus mesék gyógyító erejéből.

A Sajátmese-módszer során az általunk írt mese fogja megmutatni, hol küzdünk elakadásokkal, és hogyan tudjuk megoldani azokat, hiszen a mesénk valós problémáinkat szimbolikus szintre helyezi, ahol minden lehetséges és mindenre van megoldás is. A mesénk lesz a tükör, amely által magunkba nézhetünk, saját, eddig rejtett folyamatainkra kapunk rálátást. Bea azt vallja, ha a mesénkben megoldást találunk, az a hétköznapi életünkre is pozitív hatással lehet. Mesét írni pedig szerencsére mindenki tud.

A Mese gyógyít című könyvedben írtad, hogy apukád sok mesét olvasott neked gyerekkorodban, de hogyan találkoztál a mesékkel felnőttként?

2010-et írtunk, és megláttam Bruno Bettelheim egyik könyvét a boltban (Bettelheim pszichológus, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek c. könyv írója –  a szerk.), és mint egy villámcsapás, azonnal jött, hogy pszichológiával és mesékkel szeretnék foglalkozni. Hazamentem, és megláttam a könyvespolcomon, hogy teljesen véletlenül már számos témába vágó könyvet megvettem, amelyek ott sorakoztak elolvasatlanul. Akkoriban indult Boldizsár Ildikó képzése, amelyről aztán lemaradtam, és másfél évet kellett volna várnom a következő kurzusra. Engem azonban nem olyan fából faragtak, hogy veszni hagyjam a dolgot, és találtam egy hirdetést egy pár alkalmas meseműhelyről, ahonnan bár elhoztam sok értékes morzsát, az volt az élményem, vagy nem akarják, vagy maguk sem tudják elmondani, miért jók a mesék. Az egyik nap aztán a Google-keresőjébe beírtam olaszul, hogy fiaba terapia, vagyis meseterápia, amire kidobta Paola Santagostino pszichoterapeuta oldalát, és két hónap múlva már ott voltam a képzésén – olasz nyelvtanárként ezzel nyelvi problémáim nem voltak.

meseterápia meseíró írás jobb agyfélteke

Szedlmayer Bea: A mese gyógyít c. könyvével

Mit tanultál ott?

Paola szerint a mesék ősi bölcsessége és a modern pszichológia ötvözése csodás önismereti és kreatív alkotói eszköz lehet. Most a 70-es éveiben jár, a mai napig búvárkodik, úszik, utazik a nagyvilágban, fest, tartja a kurzusait, pedig komoly tüdőbetegsége volt gyermekkorában, azt mondták neki az orvosok, hogy évente kétszer-háromszor egy hónapra teljesen le fogja dönteni a lábáról. Akkor a kezébe akadt egy pszichoszomatikáról szóló könyv, ami abban a korban még nagyon úttörőnek számított. Elkezdte figyelni, hogy amikor jön egy roham, milyen élethelyzetekben van, milyen kapcsolati háló veszi körül, s megpróbált azokon tudatosan változtatni. Azt vette észre, hogy ritkulnak a rohamok, majd teljesen meg is szűnnek. Ez annyira fellelkesítette, hogy pszichoszomatikával kapcsolatos tanulmányokat kezdett folytatni az egyetemen. Aztán egy spontán ötlettől vezérelve az egyik nyári este leült, és írt egy mesét a fény hercegnőjéről és az árnyék hercegéről, és addig nem nyugodott, amíg nem talált egy olyan véget a meséjének, amely minden szereplő számára megnyugtató volt. Eleinte jó poénnak tartotta a dolgot, és nem is foglalkozott a mesével többet, egészen addig, amíg az elkövetkező napokban, hetekben el nem kezdtek kisimulni olyan dolgok az életében, amelyekre évek óta nem talált megoldást. Az utolsó megerősítést a mesék gyógyító hatásáról akkor kapta, amikor a barátja nagyon beteg lett, és felajánlotta neki, hogy írjon egy mesét. Döbbenetes módon a mesében lévő szimbólumokat teljesen meg lehetett feleltetni a betegség aktuális stádiumának. Miután a férfi megtalálta a mese boldog végét, elkezdett felépülni a betegségéből is.

A te életedben is történt változás a meseírás hatására?

Amikor az első mesét megírtam Paolánál, válófélben voltam, mindenféle nőgyógyászati betegségem volt, kétszer műtöttek is, lelkileg sem voltam a topon, a munkámat is untam. Paolánál három mesét írtam meg a látogatásaim során, amelyekről aztán sokat beszélgettünk, és a harmadik mese végére békében elváltak az útjaim a férjemtől, és megismertem a jelenlegi férjemet, aki maga is tréner és önismereti tanácsadó. Közösen is jártunk Paolánál képzésen. Azóta elvégeztem egy transzperszonális pszichológiai terapeuta képzést is, és a férjemmel együtt vezetjük itthon Sajátmese-csoportokat, az eredeti olasz módszert kiegészítve egy úgynevezett meseállítással is.

A meseállításra még térjünk vissza, de most az érdekelne, hogyan írtok mesét az önismereti csoportokban? A könyvben említed, fontos, hogy a varázsmesék eszköztárával éljünk.

Mindig elmondjuk a meseírás előtt, mi az az öt-hat dolog, amit tartsanak szem előtt a meseírás során. Elmondjuk, hogy mesebeli szereplők, tájak, történések szerepeljenek a mesében. Sokszor nem ilyen mese születik, de ez nem baj, mert a mese így is az író lelkében zajló folyamatokat fogja tükrözni. Ha olyan szintű mese születne, mint egy Grimm-mese vagy egy magyar népmese, akkor megvilágosodott mesterek lennének, és nem a tanfolyamon üldögélnének. Ami tehát jön, az pont úgy a jó, ahogy van. Ha elakadnak, az sem baj, de ha olyan mesét tud valaki írni, aminek van eleje, közepe és jó vége, akkor – ha még vannak is benne csiszolandó jelenetek – az azt jelenti, hogy a lelke mélyén, még ha tudatosan nem is, tudja már a megoldást, onnantól nyert ügye van. Lehet rossz vége is a mesének, ez annyit jelent, hogy a lélek még küszködik a problémájával. Csak olyan probléma jön elő, amire a lélek készen áll.

A meseírás maga úgy zajlik, hogy rövid relaxációval kezdünk zeneszóra, és amikor a végén azt mondom, „egyszer volt, hol nem volt”, akkor a csukott szemek mögött megjelenik egy kép, amely életre kel. A résztvevőknek csak az a dolguk, hogy üljenek, mint a moziban, és amikor véget ér a csukott szem mögötti film, gondolkodás és szerkesztés nélkül vessék papírra a mesét úgy, ahogy jött.

A mesével ugyanis a lelkünk bölcsebbik része jelentkezik egy kreatív és intuitív megoldással, ami azért gyógyító, mert egy olyan új lehetőség, amivel a racionális bal agyféltekével eddig nem jöttünk rá.

Ezért utána sem agyalunk, elemezzük a mesét, vonunk direkt párhuzamot az írás és az életünk között. Félretesszük egy időre, pihentetjük, a mese pedig magától dolgozni kezd az életünkben.

Miért fontos, hogy ne agyaljunk rajta?

Erre van egy jó példázat, amit a minap olvastam. Egy mester és egy tanítvány a folyóparton ült, és a tanítvány így panaszkodott: „annyi mindent olvastam már, de félek semmi sem maradt meg”. Erre a mester azt válaszolta: „Ott egy koszos rongy, hozz benne vizet a folyóról”. A tanítvány nem mert ellentmondani a mesternek, lement a folyóhoz, merni kezdte a vizet, de az mindannyiszor kicsorgott. Amikor visszatért, azt mondta: „Mester, én ebbe belebuktam, nem tudom ezt a feladatot teljesíteni”. Erre a mester: „Fiam, nem buktál el, csak meg akartam neked mutatni, hogy amikor olvasol, te vagy a rongy, ami a víztől tiszta lett. Ahogy a víz átmossa a rongyot, úgy a megszerzett tudás sem vész el, hanem téged tisztít.” Lehet, hogy már nem emlékszem a mesémre, de attól az még hat. Ha racionálisan kezdek el vele foglalkozni, visszatereltem a problémát a bal agyféltekémbe, amivel eddig sem tudtam megoldani.

Miért pont a varázsmesék? 

A sajátmeséket a varázsmesék mintájára írják a résztvevők, hagyományos mesei szereplőkkel, mesei helyszínekkel, a varázsmesék szerkezetét használva. A mesék mindig egy megoldandó krízishelyzettel indulnak, egy valaha volt harmonikus egyensúlyi állapot felbomlásával. A mesehős a rend helyreállításáért útnak indul, szövetségesekkel és ellenségekkel találkozik, míg nem teljesíti küldetését, legyőzi ellenségeit, és ezzel egy új, magasabb rendű egyensúly áll be. A varázsmesék, a mesehősök tehát példát mutatnak, hiszen a hősöknek nemes céljuk van, segítenek a bajbajutottakon, nem hátrálnak meg a nehézségek elől, megosztják másokkal, amijük van, mernek segítséget kérni és fogadni, nem engednek a kísértéseknek, elfogadják a jutalmakat. A varázsmesék tehát egyfajta térképet adnak a kezünkbe, amelyek segítenek eligazodni belső folyamatainkban, és pontosan megmutatják, merre érdemes menni, hol tartunk most. „Amikor olyan mesét írunk, ami témájában és szerkezetében hasonlít a népmesékre és a klasszikus mesékre, akkor tulajdonképpen az ember ősi varázserejéhez nyúlunk vissza. E varázserő segít abban, amiben józan eszünkkel, vagy tengernyi problémamegoldó módszerrel sem jutottunk dűlőre. A mesénk megtalálja és felszínre hozza legidőszerűbb, de addig tudattalan problémánkat, és segít szabadulni elakadásunk béklyóiból.”

(Szedlmayer Bea: A mese gyógyít – Ismerd meg a Sajátmese-módszert és lendülj át a nehézségeken, Casparus Kiadó, 2022)

Említetted, hogy a meseírás kiegészül meseállítással. Ezt úgy kell elképzelni, mint a családállítást?

A meseállítás abban különbözik a családállítástól, hogy itt bár ugyanúgy szereplőket választasz a témádhoz a csoportból, a szereplők szövege mindig az, amit a mese írója mond. A mese írója pedig beleáll minden szerepbe, és mindig ő maga viszi tovább a történetet. Ha elakad, vagy nem akarja megoldani a problémáját, akkor a színpad szélére állhat, és saját maga helyett választhat egy beugrót, így ránézhet úgy a jelenetére, mintha egy előadást nézne. A meseállítás során a résztvevő átélheti azt, ami a saját meséjében zajlik. Mindezt úgy, hogy közben nem kell szembesülnie a valódi, hétköznapi problémájával. 

Mert ami a meséjében zajlik, az benne is zajlik, és ha a meséjében meg tud lépni valamit, akkor azt a való életben is meg tudja lépni.

 Többnyire rá szoktak jönni, miért van elakadás, és kitalálnak valamit, amitől jobb lesz a jelenet. Valaki hatalmas sikert él át, más egy kisebb lépéssel jut beljebb a probléma megoldásában, de az állítással valószínűség szerint tovább tud jutni az elakadásán.

meseterápia meseíró írás jobb agyfélteke

Fotó: Getty Images

Minek köszönhető ez a spontán rendeződés a világban attól, hogy valaki ír, majd felállít egy mesét?

A testünkben zajlanak különféle biológiai folyamatok, aztán van egy lelki részünk tele érzésekkel és vannak gondolataink. Könnyen belátható, hogy ha például szerelmesek vagyunk, és meglátjuk az illetőt, rögtön elpirulunk, gyorsabban ver a szívünk, ha pedig megijedünk valamitől, remeg a kezünk, lábunk. Tehát kölcsönhatás van a fizikai test és a lélek között. Azt is megtapasztaljuk, hogy ha valamiről pozitív gondolataink vannak, akkor jól érezzük magunkat, ha viszont valami fáj, akkor negatív gondolataink születnek. Ha bármelyik síkon valamilyen változás történik a három közül, az hatni fog a másik kettőre is. Ha tehát az érzéseink és a gondolataink szintjén megoldunk valamit, rendeződik a fizikai sík is.

Mi a helyzet a külvilágban való spontán rendeződésekkel, azzal, hogy például valaki társat vagy munkát talál a meseírás után?

A mesék segítségével könnyebb a saját problémáinkkal is szembenézni, nyitottá válni valamilyen alternatív megoldásra, ötletre. Volt egy hölgy, aki már a 40-es éveit taposta, de még nem volt hosszabb távú társkapcsolata. Megírta a meséjét, ami arról szólt, hogy van egy boszorkány, aki nem engedi a lányt átkelni a hegyen. Azt mondja neki, „nem mész át, amíg el nem hozod nekem a varázsfüvet a barlangból, a tó mélyéről, a hegy tetejéről. Éreztük, hogy ezzel a jelenettel valamit tenni kell a meséjében, ezért beleállítottuk a hölgyet mind a két szerepbe, hogy átélhesse, milyen boszorkánynak és milyen a lánynak lenni. Egyszer csak a fejéhez kapott, és megkérdezte magától, „Hát hülye vagyok én? El tudok menni a barlangba, a tó mélyére, a hegy tetejére, de nem tudok átmenni a boszorkány előtt?” Majd fogta magát, félreállította a boszorkányt, és átélte, milyen átmenni ezen a vélt akadályon. Nem telt bele két hónap, és a csoporttársai közül valaki felhívott, hogy látta az addig szürke-fekete ruhába öltözködő társát színesben, ragyogóan, egy parkban sétálni egy fess fiatalemberrel. 

Ehhez a saját belső boszorkányát kellett félreállítani, aki lehet, hogy egy gyermekkori szülői parancs, tiltás, amely mentén eddig az életét élte.

Sok más önismereti, pszichoterápiás módszer mellett a sajátmese-módszer nagyon különleges módon ad lehetőséget arra, hogy rálássunk a belső akadályainkra, tudatosítsuk, és megoldjuk. Hiszen minden mesei szereplő mi vagyunk.

Úgy is el lehet az egészet képzelni, mint egy tál spagettit, amely az életedet szimbolizálja. Amikor megírsz egy mesét, az rámutat, melyik spagettiszállal érdemes foglalkoznod. A meseállítással pedig megkaphatod azt a kulcsot is, ami a következő lépést jelenti a megoldás felé. A mese egy problémamegoldó rendszer, és azt tanítja, minden hozzáállás kérdése.

Sokan durvának találják, ahogyan a népmesei hősök elbánnak az ilyen boszorkányokkal, és a mesélés közben sokszor ki is hagyják ezeket a részeket. Te mit gondolsz erről? 

A mesebeli gonosz mindazokat a minőségeket, blokkokat, félelmeket szimbolizálják, amelyek nem azt szolgálják, hogy harmóniában éljünk magunkkal, a többi emberrel, a természettel és a természetfelettivel. A mesék egyik legfőbb tanítása, hogy a rossz, gonosz létezik, ám legyőzhető. Amikor a gonosz elpusztul, vagy a jó, ha áldozatok árán is, de végül győztesen kerül ki, akkor a gyerekek éppen ezt tapasztalhatják meg, és biztonságot, megerősítést, bátorító erőt lelhetnek benne.  Egyszer az egyik Everness Fesztiválon a sárkánymotívum volt a téma, és a közös mesekezdet, amit aztán folytatniuk kellett a résztvevőknek, ez volt: „volt egyszer egy királylány a sárkány fogságában…”. Te például hogy folytatnád?

Arra járt egy hajó egy királyfival, aki meglátta a síró királylányt, és azonnal beleszeretett, majd elbánt a sárkánnyal, és mind a hét fejét levágta.

Hát képzeld el, hogy 100 emberből 90 vagy összebarátkozott a sárkánnyal, vagy megsajnálta, vagy a királyfinak nem is volt kedve elindulni, vagy elindult, de soha nem ért oda, esetleg a király kezdett el intézkedni a királyfi helyett. Az egyik történetben pedig a királyfi kiszabadította ugyan a királylányt a fogságból, el is indultak, majd félúton azt mondta a királylány, „te figyelj, királyfi, úgy sajnálom azt a sárkányt, visszamegyek hozzá”. Mint kiderült, ez a hölgy 28 éves volt, és még együtt élt az anyukájával. A mese itt is megmutatta, hogyan viszonyulunk a lelki tartalmainkhoz, folyamatainkhoz, szimbólumokhoz. A sajátmese-módszerrel ezt a viszonyulást lehet megváltoztatni. 

Mintha belelátnánk, belenyúlnánk abba, ami télen a föld alatt történik, és változtathatnánk rajta úgy, hogy tavasszal szép és egészséges hajtások bújjanak elő.

Miről árulkodik, hogy ennyi emberből csak kevesen éltek a klasszikus tündérmesék megoldásával, és nem ölték meg a sárkányt?

A sárkány a félelmeinket, önhazugságainkat, játszmáinkat szimbolizálja, azokat a lelki minőségeinket, amelyek nem a javunkat szolgálják. Ha belegondolunk, sok mesében a sárkány még segít is, hogy meg tudjuk ölni, hiszen megtehetné, hogy leharapja a fejünket, vagy lelehel lánggal. Ehelyett hagyja, hogy a hős belevágja őt a földbe és levágja a fejeit. Sokan vannak, akik úgy gondolják, jobb a biztos rossz – mert már megszokták, ez számukra a „családi otthon melege”, mint a bizonytalan jó. Inkább összebarátkoznak lelkük sárkányával, csak hogy ne kelljen szembenézni azzal a rombolással, amit végez bennük. Viszont ha a módszer segítségével tudatosítjuk ezeket az elakadásainkat, és

a mesénkben legyőzzük a sárkányt vagy túljárunk a boszorkány eszén, utána sokkal minőségibb életet élhetünk.

A Sajátmese-csoportokon mindent szabad, de semmi nem kötelező – mindenki a maga léptékében halad, mi „csak” biztatást adunk, hogy bátor mesehősként lépjék meg, amit a szívük diktál, mert megéri!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top