nlc.hu
Életmód

Fenékpacskolás a US Openen

Fenékre csapás a US Openen: Csehországban rendben van a teniszezőnő szerint

Szerinte Csehországban senki sem foglalkozna egy ilyen fenékpacskolással, de ház ez Amerika.

Miután három mérkőzést sikerrel megvívott a US Open selejtezőjében, a főtábla első mérkőzésen kikapott és kiesett Sara Bejlek, a csehek 16 éves teniszezője–- írja a 24.hu. Ám nem ez volt a legnagyobb hír a sajtóban…

A keddi, Ljudmilla Szamszonovától elszenvedett 6:1, 6:3-as vereség után nem a mérkőzéssel kapcsolatban kapta a legkínosabb kérdést Sara, hanem a brit Heather Watson elleni, kvalifikációban játszott meccset követő jelenetek miatt.

A tinédzser ugyanis a pálya szélére sietett, ahol előbb édesapja, Jaroslav Bejlek, majd edzője, Jakub Kahoun is megöleli és megveregeti a hátsóját.

Bejlek így magyarázkodott: 

Ez a csapatom spontán reakciója volt, ennyire örültünk. Bizonyára kínosnak tűnik egyesek számára, de ezt már megbeszéltük, többé nem fog megtörténni.Apám az apám, és mindig is az lesz. Az edzőt pedig 8 éves korom óta ismerem.

Ha valami hasonló történne Csehországban, senki nem foglalkozna vele. De mivel Amerikában vagyunk, itt mindenkinek van róla véleménye. De ahogy mondom, egyeztettünk, és többé nem fordul elő – tette hozzá.

Pedig egy „ártatlan” fenékre csapásért akár két évet is kaphat az, aki elköveti.

Sara Bejlek cseh teniszező

Sara Bejlek (Fotó: Mustafa Ciftci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top