nlc.hu
Életmód

Két hónapra bezárhat a székesfehérvári színház az energiaárak miatt

Két hónapra bezárhat a székesfehérvári színház az energiaárak miatt

Ha szükség lesz a bezárásra, az a jövő év elején történhet meg.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadnyitóján sok szó esett arról, hogy az emelkedő energiaárak milyen hatással lehetnek az intézmény működtetésére.

„Ha a mai piaci árakat vesszük figyelembe – egyszerűsítve és kerekítve – nagyjából 250 millió forinttal nőtt meg csak az áramszámlája ennek az épületnek és a Pelikánnak. Könnyen belátható, hogy a kigazdálkodhatóság határán van ez az összeg. Ha és amennyiben a távhő kérdése is fölmerül, akkor ez a tétel a milliárdot is meghaladhatja. Ez egészen biztosan kigazdálkodhatatlan” – idézte a Feol.hu Cser-Palkovics Andrást, a város polgármesterét, aki felszólalt az évadnyitón.

 

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Mindeközben a színház vezetése és a fenntartó önkormányzat közösen igyekszik megoldást találni a téli időszakra, és sajnos előfordulhat, hogy átmenetileg be kell majd zárni a színház játszóhelyeit. „Ha és amennyiben erre szükség lesz, akkor ez januárban és februárban történne meg – a színház minden játszóhelyét érintené –, hiszen minden rezsiköltség ekkor a legmagasabb” – tette hozzá a polgármester, aki azt is megjegyezte, hogy  az energiaárak emelkedése nemcsak a színházat, hanem a város fenntartásában működő összes intézményt érinti.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója azt mondta, hogy nem egy új színházi évadot nyitnak, hanem egy új színházi korszak nyílik meg. „Egy olyan színházi korszak, aminek mások lesznek a játékszabályai, mint amit megszoktunk” – fűzte hozzá.

(via hvg.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top