nlc.hu
Életmód
Traumafeldolgozás daganatos gyerekek

Egyre több beteg gyerek szorul terápiás segítségre, hogy fel tudja dolgozni a kezeléssel járó traumát

2021-ben ugrásszerűen, 80 százalékkal nőtt meg a terápiás szám a Mosoly Alapítványnál.

Korábban elsősorban daganatos és más súlyos betegséggel küzdő gyerekeknek tartottak ingyenes mese- és művészetterápiát a Mosoly Alapítvány szakemberei, de a koronavírus-járvány kitörése óta az alapítvány terapeutái már online terápiákat is tartanak krónikus betegséggel élő és pszichiátriai osztályról kikerülő gyermekeknek – írja a 444.hu.

Az idén 25 éve aktív alapítvány csütörtöki közleménye szerint évente átlagosan 230 gyereknél diagnosztizálnak valamilyen daganatos betegséget, ami nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komoly terhet jelent a gyerekeknek.

A Mosoly Alapítvány szakemberei egy különleges mese- és művészetterápiával segítik ezeknek a gyerekeknek a gyógyulását. A terápiák célja, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, be tudják fogadni a kórházi kezeléseket, és lelkileg felkészülve vágjanak neki a gyógyulás folyamatának. Az alapítvány terapeutái Budapesten, Debrecenben és Pécsett gyermekonkológiai, őssejt-transzplantációs, endokrinológiai és diabétesz-, neurológiai, gyermekpszichiátriai osztályokon és vesecentrumban tartanak foglalkozásokat.

A Covid-19 óta az online terápiákkal egy új időszak indult el az alapítványnál, a szakemberek munkája jelentősen megnövekedett:

2021-ben ugrásszerűen, 80 százalékkal nőtt meg a terápiás szám az alapítványnál, amely jól mutatja az igényt az ilyen foglalkozásokra.

A Mosoly induláskor élményprogramokkal igyekezett enyhíteni a beteg gyerekek szorongásait, aztán az évek során a fókusz fokozatosan került át a terápiás munkára, míg nem ez lett a legfontosabb tevékenységük. Most 25 év elteltével az alapítvány alapítók, terapeuták, szülők, korábbi résztvevők, üzletemberek és művészek bevonásával 25 napos kampányt indít, hogy bemutassa a szervezet működését, és felhívja a figyelmet azokra a pszichés terhelésekre, amik a gyerekeket érik állandóan változó tágabb környezetükben.

rákbeteg gyerek

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top