nlc.hu
Életmód

Lánykérés a Séfek séfe forgatásán

Férjhez ment Reni, akinek a Séfek séfe forgatásán kérték meg a kezét

Gyönyörű menyasszonyi ruhája volt a Séfek séfe versenyzőjének.

Mint azt korábban az nlc is megírta, a Séfek séfe egyik versenye előtt Wolf András egyik csapattagjának párja megérkezett a forgatásra egy gyűrűvel, majd letérdelt a szerelme elé, és megkérte a kezét. Bánfalvi Reni alig hitte el, ami történik. „Arra készültem, hogy széttépik a konyhát, erre megkérik a kezem – mondta a kékek versenyzője. – Teljesen sokkot kaptam, még sírni sem tudtam, annyira lesokkolt” – mondta később Renáta. A 24.hu szerint Reni azóta férjhez ment szerelméhez.

Azóta már az esküvőt is megtartottuk, ami remekül sikerült és az egész szervezését élveztük – árulta el a Séfek séfe versenyzője, akinek a menyasszonyi ruháját ide kattintva lehet megnézni.

Talán még ebből is lehet komoly kapcsolat: a két kiseső, Papp Béla és Pereszlényi Alexandra között gyengéd szálak voltak kialakulóban a forgatások alatt.

Séfek séfe lánykérés

Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top