2022 szeptemberében 687 betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon, ami összesen 516 települést érint. Ez 2022 januárjához képest 6 százalékos (Budapesten 23 százalékos) növekedést jelent, Budapesten az emelkedés mértéke 23 százalék volt. Magyarországon összesen 6454 háziorvosi praxis létezik, melyekből 80 már több mint tíz éve betöltetlen, pedig a praxisjog eladható és hitelt is lehet felvenni a megvásárlására – írja a hvg.
2010 és 2021 között 644 fővel csökkent a praktizáló háziorvosok száma. 2021-ben egy orvosra átlagosan 50 páciens (egy páciensre pedig 10 perc) jutott naponta, ami 16,3%-al volt több, mint egy évvel korábban. A nagy változást a számokban a Covid-járvány jelentette. Az egy háziorvosra jutó lakosok száma 8 százalékkal nőtt 2010 óta. A legtöbb (73) háziorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik, de nagy a hiány háziorvosokból Budapesten és Pest megyében is. A legkevesebb betöltetlen praxist Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyékből jelentették. Települések tekintetében Salgótarjánban és Tatabányán a legégetőbb a hiány: előbbi városban 9, utóbbiban 8 praxis betöltetlen. 4-nél több háziorvos hiányzott Pápán, Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Nagykanizsán, illetve Újpesten, Kőbányán, Zuglóban, Kispesten és Pestszenterzsébeten, valamint a XV., a XVII., a XVIII. kerületekben. A megüresedés oka leggyakrabban az, hogy nem tudják pótolni a nyugdíjba vonult orvosokat, pedig a helyzet sürgető, ugyanis az átlagéletkoruk 60 év körüli.