Zsírolvasztó tablettán dolgoznak a tudósok, ami a leírása alapján le tudná másolni a testedzések szervezetünkre gyakorolt hatásait. Azért egyelőre ne tépd szét a kondibérletedet és ne dobd a kukába a futócipődet, ugyanis egyelőre még nem tartunk ott, hogy csak ülünk a kanapén, Netflixezünk és közben szaladnak le rólunk a kilók – írja a ladbible.
![Edzés](https://nlc.p3k.hu/uploads/2022/10/woman-g92dc4b41c_1920.jpg)
Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)
Viszont már érdemes reménykedni: a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tudósai azt állítják, rendelkeznek azzal a genetikai kóddal, amivel a sejtjeinkben zajló folyamatokat meg lehet fordítani, például el lehet érni, hogy ne raktározzuk nagyban a zsírsejteket. Ezzel egyenes út vezethet a lefogyáshoz még úgy is, ha semmiféle testedzésben nem leszünk hajlandók részt venni. A folyamat segítségével olyan tablettákat tudnak majd fejleszteni, ami a testünk különböző részeinek zsírosodását akadályozza. A született lusták azért ne kezdjenek rögtön tapsolni: optimista becslések szerint is még évekre vagyunk egy ilyen tabletta piacra dobásától. A kutatás vezetője, Manolis Kellis doktor szerint addig nem marad más nekünk, csak a diéta, az egészséges ételek és a testmozgás. A kutatásuk eredményeit a Cell Metabolism tudományos szaklap október 4.-i lapszámában hozták nyilvánosságra, további fogyást segítő termékekről pedig itt olvashatsz.