nlc.hu
Életmód

Újra tanítani szeretne a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanár

Újra tanítani szeretne a Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori pedagógusa, Palya Tamás

Félállása mellett szívesen tartana órákat, mert hiányzik neki a tanítás.

Több mint egy hete annak, hogy több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból arra hivatkozva, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vett polgári engedetlenségben. Az elbocsátott pedagógusok között volt Palya Tamás is, aki nem maradt munka nélkül, október 6-án kezdett félállásban egy olyan oktatáshoz kapcsolódó weboldalnál, amit tanárok használnak.

Viszont annyira hiányoznak neki a gyerekek, hogy reméli, hamarosan ismét taníthat. „Bár egy hete még azt mondtam, hogy kivonulok a magyar közoktatásból, rájöttem, hogy nagyon hiányozna az, hogy gyerekek között is legyek. Éppen ezért tudnék vállalni 2 napot (a másik félállásom mellett, ami nem tanári állás) óraadóként, akár matekból 9., akár kémiából 7. évfolyamtól felfelé, Budapesten”írta a Facebookon. Hozzátette, állami fenntartású intézménybe nem menne, de valószínűleg nem is alkalmaznák.  

Demonstráló diákok a Margit hídon 2022. október 5-én.

Demonstráló diákok a Margit hídon 2022. október 5-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Mindeközben tovább folytatódnak a tüntetések, hétfőn reggel például a Közép-Budai Tankerület Kacsa utcai épülete előtt tüntettek szülők és diákok, miután a tankerület több, a polgári engedetlenségben résztvevő tanárnak figyelmeztető levelet küldött ki, október 14-én pedig ismét egy nagyobb megmozdulás várható, a tervek szerint késő délután a  Hősök terén gyülekezne a tömeg, és innen vonulnának át a Belügyminisztériumhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top