nlc.hu
Életmód

November közepéig letartóztatásban lesz a késelő diák

November 12-ig rendelték el a késelő diák letartóztatását: sokáig tervezhette a tettét

A bűnismétlés lehetőségének veszélye miatt elrendelték az osztálytársa megkéselésével vádolt hunfalvys diák letartóztatását. A fiú több alkalommal tarkón szúrta az áldozatot.

Ma tartották a hunfalvy késelő tárgyalását, melynek végén a gyanúsított letartóztatásba került. Az eddigi adatok alapján a fiú hosszan tervezhette a tettét, valamint megállapították, hogy a fiúnak mentális problémái vannakírja az infostart.

Késelés

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

Úgy gondolják, hogy a gyanúsított fokozottan veszélyes a társadalomra, ezért elrendelték az elmeállapota vizsgálatát, ami a nyomozás érdekeit is szolgálja. A fiatalembert az IMEI-be, azaz az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték letartóztatása idejére, ahol majd az elmeorvosi vizsgálatok zajlanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top