Először is szeretnénk elnézést kérni a legtöbb tripofóbiás nevében azon kényszerbetegektől és elhatalmasodott fóbiával élőktől, akiknek a betegsége ténylegesen beárnyékolja az életüket.
A tripofóbiával ugyanis vígan együtt lehet élni – legfeljebb elfordulunk, ha méhkaptárt látunk. Nem említhető együtt például az agorafóbiával, a pánikbetegség súlyos változatával, amelynek elszenvedői az utcára sem mernek kilépni, és a teljes szociális elszigetelődéssel jár. (Ugyanitt szükséges elmondanunk, hogy bármilyen fóbia eluralkodhat annyira az ember életén, ami már valóban kezelésre szorulhat.)
Ha egy pillanat alatt meg akarod érteni a tripofóbiásokat, kattints ide! A kissé túlzó képen egy magyar internetsztár, Arató András szerepel
Csak vízcseppek, piros háttér előtt / Fotó: grom900, Pixabay
Tripo-micsoda?
A tripofóbia (Trypophobia) egyenletesen ismétlődő vagy szabálytalan alakzatú lyukacsoktól, bemélyedésektől való iszonyodást jelent, amihez mi hozzáfűznénk, hogy a kitüremkedések is hasonló viszolygást idézhetnek elő. Az egy felületen tátongó sötét lyuk vagy lyukak okozta undort is ide sorolhatjuk.
A görög trypo (fúrt lyuk) és a szintén görög phobosz (pánik, beteges félelem) szavak összevonásából született fogalmat mindössze 17 éve címkézte fel a tudomány. Egyeseket már egy emmentáli sajt vagy eper látványától is veri a víz, más tripofóbiásoknál ezek bőven vonal alatti látványt nyújtanak. A tripofóbiának bár van definíciója, az orvoslásban nem kezelik egyedi, speciális fóbiaként.
Több ingerlő objektum egy képen / Fotó: chuyu, Getty Images
Együttérzést, köznevetséget és ítéletet keltő fóbiák
Mint minden indokolatlan viszolygás, ez is mulatságos lehet azok számára, akiket nem taszít zsigerileg a lyukacsos felületek látványa. A közvélemény is másképpen ítéli meg a különböző fóbiákat. A vermifóbia, a férgektől való félelem, vagy az arachnofóbia, más néven pókiszony széles körben elfogadott kategóriák, hiszen viszonylag kevesen szeretnének férgekkel vagy szőrös nyolclábúakkal kontaktusba kerülni. Ellenben az ornitofóbiásokat, a madaraktól rettegőket már sokkal kevesebben értik meg, hiszen a madarak nagy részét szép és szerethető állatnak tartjuk, nem beszélve pedifóbiásokról, akiket elítél a társadalom nagy része: ők a gyerekekkel szemben viseltetnek komoly ellenérzésekkel, viszolygással.
A fóbiák területén is tapasztalhatók a nyugati társadalmakra oly jellemző túlkapások.
Tiszteletben tartjuk persze minden vénusztrofóbiás egyén zsigeri iszonyodását a szép nőktől, ahogyan a tetrafóbiások rettegését is a 4-es számtól.
E jelenséghez kapcsolódik az igen szórakoztató anatidaephobia is: az attól való félelem, hogy valahonnan folyamatosan egy kacsa figyel minket. Ez persze csak kitaláció, ami mára az emberi fóbiák feldúsult sorának egyfajta karikatúrája lett. (A poén Gary Larson képregényéből, a The Far Side Galleryből származik, az 1980-as évek első feléből.)
Egyes fóbiák tehát komikusak a kívülálló számára, de aki látott már forgalmas úton félelmében magát az aszfaltra vető madárfóbiást egy felszálló galambraj miatt, vagy vízbe kényszerített víziszonyost, láthatta a páni félelmet is az elszenvedők arcán.
Vonzások és taszítások / Fotó: uskarp, Getty Images
Természet és ember alkotta lyukacsok
Mi önhatalmúlag megkülönböztetnénk egymástól a pánikot és az undort. Ismét egy ellentétet hoznánk példaként: a klausztrofóbia, a bezártságtól való félelem komoly pánikot okozhat, a tripofóbia ezzel szemben inkább egyfajta kóros undor.
Számos mintázat előidézheti a természetben: mákgubó, méhkaptár, darázsfészek, hangyaboly, korallok, szivacsok, növényi maghüvelyek, buborékok, köztük a kovász buborékai vagy elváltozások az emberi bőrön.
Horrorfilm is készült már Tryphophobia címmel, a műalkotás egy montázsa itt megcsodálható, a kisfilm itt.
Az ember is előállít a tripofóbiások számára kétségbeejtő textúrákat, gondoljunk csak a lyukacsos sajtokra vagy magvas kenyerekre.
Míg a legtöbben megússzák egy „pfujj, vidd innen” élménnyel, másokat a hideg ráz, hányingerük lesz, szapora szívverés tör rájuk, és izzadni, remegni vagy szédülni, továbbá szorongani kezdenek. Igen szélsőséges esetben a tripofóbia pánikrohamot idéz elő.
Az egyiptomi lótusz magháza / Fotó: AlessandroZocc, Getty Images
Mi a magyarázata?
Ha az irracionális félelmek erdejében próbálunk kiigazodni, megkülönböztetünk egymástól biológiai, ösztönös, valamint tanult, társadalmi félelmeket. Egyértelműen ösztönös, minden bizonnyal evolúciós okokra visszavezethető például a kígyóktól (ofidiofóbia) vagy a rovaroktól (entomofóbia) való félelem, míg a kuloultrofóbia, vagyis a bohócoktól való rettegés minden bizonnyal az emberi kultúra (mellék)terméke.
A kutatók az ösztönös veszélyérzettel társítják a tripofóbia eredetét. Ha hihetünk a tudományos feltételezéseknek, a természetben a lyukacsos, illetve göcsörtös felületek, ismétlődően foltos, pöttyös, kontrasztos színű mintázatok veszélyre figyelmeztetnek minket.
Rücskös is, kontrasztos színű és pöttyös is / Fotó: Photography, Getty Images
Gondoljunk csak a mérges rovarok lyukacsos kaptáraira, fészkeire, a légyölő galóca kalapjára vagy a kékgyűrűs polipra (Hapalochlaena lunulata). Egyetlen kis méretű tengeri fejlábú mérge akár 26 emberrel is képes végezni.
A kékgyűrűs polip mindössze 12-20 cm-es, de a bőre már messziről jelzi, hogy nem érdemes szórakozni vele / Fotó: Hal Beral, Getty Images
A lyukacsos-rücskös felületek heges sebekre, himlőhelyekre vagy egyenesen férgek rágta bőrre emlékeztetnek, ha nem is tudatosan. Az ezektől való viszolygás evolúciós okokra vezethető vissza, egykor tisztes távolságot kellett tartania fertőző beteg társaitól túlélni akaró eleinknek.
A tripofóbia ezen tudományos logika alapján egy túlzó ellenreakció, ösztönös meneküléskényszer a tudatalattinkban megjelenő veszélyhelyzetből, még akkor is, ha csak egy fenyegetően lyukacsos mákgubóval vagy gyanúsan fortyogó buborékokat produkáló kovásszal állunk szemben.
