A Biblia szerint sokat kellene szexelnünk

Szabó Sz. Csaba | 2022. Október 17.
Persze, nem teljesen mindegy, hogy milyen körülmények között, illetve, hogy kivel, de a lényeg mégiscsak az, hogy tolni kell, amíg bírjuk!

A legutolsó – vagy a legutolsó utáni – dolog, ami az ember eszébe jut a Bibliáról, az alighanem a 

szex.

Pedig a Szentírás meglepően sokat és időnként meglehetősen explicit módon foglalkozik a témával; azaz nem csak emelkedett, allegorikus képekben és hasonlókban érinti finoman a nemiséget, hanem olyan profán szemérmetlenséggel csap bele a lecsóba, hogy abba még mi is belepirulunk. Mutatunk is néhány extrémebb példát:

Jézus és a házasságtörésen kapott asszony (Forrás: Wikipedia)

A Biblia és az erotika

Persze a Bibliában nem csak ilyen nyomasztó szexsztorik vannak, sőt! Még kifejezetten erotikus szövegeket is találhatunk benne, legalábbis egyet egészen biztosan. Az Énekek éneke egy nyolc fejezetből álló, elbűvölő szerelmes enyelgés, amelyben a menyasszony és a vőlegény biztosítja egymást határtalan imádatáról, és amely tele van fantasztikusabbnál fantasztikusabb – és némileg talán a presziőz irodalmat is megelőlegező – hasonlatokkal és metaforákkal; a mi kedvencünk talán a „a te két emlőd olyan, mint két vadkecske, egy zergének kettős fia, amelyek a liliomok közt legelnek”, esetleg a „te nyakad, mint az elefánttetemből csinált torony; a te szemeid, mint a Hesbonbeli halastók, a sok népű kapunál; a te orrod hasonló a Libánus tornyához, mely néz Damaskus felé”, de igazából lehetetlen választani. Istenről, végítéletről, pusztulásról vagy más effélékről egy szó sincs benne. A csúcspont (vagy hát a sok csúcspont közül az egyik) alighanem ez:

Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán, és az én belső részeim megindulának ő rajta. Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam, és az én kezeimről mirha csepeg vala, és az én ujjaimról folyó mirha a závár kilincsére.

Ez már tényleg olyan keveset bíz a képzeletre, hogy nem is nagyon érdemes kommentálni; pláne, hogy ennél szebben mi sem tudnánk megírni, akkor meg tényleg minek.

Illusztráció az Énekek énekéhez (Forrás: Wikipedia)

Bibliai jótanács: szexeljünk minél többet

Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének. A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen

– így okítja fiát egy bölcs és sokat látott apa (ismét a zergemetaforát alkalmazva!) a Példabeszédek könyvében.

Azaz egyszerűbben: szexeljünk minél többet, amíg csak lehet! Persze, a Biblia ezt a tevékenységet elsősorban a házaspároknak javasolja (sőt: kizárólag nekik javasolja, az állatszexet, illetve a közeli rokonokkal való enyelgést ugyanakkor kifejezetten tiltja), de ők aztán tényleg csinálhatják nyakló nélkül, pusztán az élvezet kedvéért; még csak az sem fontos, hogy az együttlétből utód szülessen. Szent Pál korinthusbelieknek írt leveleiből még az is kiderül, hogy a színvonalas, minden szempontból kielégítő szex alapja a kölcsönösség:

A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

Rögtön a rá következő szakaszban meg valami olyasmit tanácsol a tiszteletreméltó, agg apostol, hogy éljük úgy az életünket, mintha az egy véget nem érő szexmaraton lenne, amit csak időnként szakítanak meg az imádkozások és böjtölések (hát, vagy legalábbis így is lehet értelmezni). Ráadásul, ha sokat szexelünk, azzal még a halhatatlan lelkünkre ácsingózó Sátánnak is keresztbe teszünk!

Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.

Exit mobile version