Drága barátom!
Mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni ezt a levelet, hogy köszönöm. Köszönöm, hogy nemcsak a barátom, hanem a legjobb barátom voltál az elmúlt több mint 15 évben. Úgy követted végig a fejlődésemet, ahogy senki más, és én is boldogan néztem, ahogy egy gyönyörű és fantasztikus felnőtt emberré értél.
Mintha csak tegnap lett volna, amikor hatévesek voltunk, és a locsolócsővel kergetőztünk, vagy a felfújható medencét töltöttük a forró, nyári napokon. Hatéves korunk óta gyakorlatilag mindent együtt csináltunk végig, a Barbie-zástól kezdve a késő esti borozásokig, amelyek végül általában filozofálásba torkolltak, mert megártott nekünk a túl sok tanulás.
Elképesztő belegondolni, hogy több mint 15 évnyi emlékünk van. Persze, akadtak nézeteltérések, de mindig kibékültünk, még mielőtt észrevettük volna, hogy egyáltalán összevesztünk. A babázástól eljutottunk odáig, hogy tanácsot kérünk egymástól az életről, szerelemről, nagy döntésekről. Amikor a mi fantasztikus barátságunk elkezdődött, nem kellett aggódnunk a közösségi média miatt, egyszerűbb volt az életünk. Bárcsak minden gyereknek olyan emlékei lennének, mint nekünk, legyen szó akár arról, hogy késő estig csúszdáztunk, vagy arról, hogy telefonbetyárkodtunk. Mindig kiszaladtunk a fagylaltos kocsihoz, amikor elhaladt a ház mellett, és ha valamelyikünknek nem volt pénze, akkor a szüleinktől kértünk egy kicsit többet, hogy a legjobb barátunk is kapjon valamit. Órákon át tudtunk ülni és videójátékozni, miközben úgy tettünk, mintha tökéletes lenne az életünk. De egyébként egyáltalán nem kellett sokat színlelnem, mert a legjobb barátommal lenni volt a kedvenc elfoglaltságom a világon. Minden egyes emlékünket nagy becsben tartom és örömmel nosztalgiázom veled.
Nyílt levél a gyerekkori baráthoz (Kép: Getty Images)
Nemcsak egyénként fejlődtünk, hanem mint az a dinamikus duó is, amely mindig is voltunk. A barátságunk azóta is folyamatosan erősödik, és ezért nagyon hálás vagyok. Elég nagy változásokon kellett túljutnunk, olyan horderejű válságokat életünk túl, mint például a középiskola befejezése és a főiskola kezdése. Különböző osztályba járni egy gimnáziumon belül is elég nehéz volt, de valahogy megbirkóztunk vele. Aztán eljött a főiskolai jelentkezések ideje, és sajnos nagyon más volt a választásunk. Mindketten bekerültünk abba az iskolába, ahova szerettünk volna, és én annyira büszke voltam rád, de nem tudok nem elszomorodni, amikor arra gondolok, hogy milyen messze vagy. Tudom, hogy a barátságunk elég erős ahhoz, hogy legyőzzünk minden akadályt, ami az utunkba kerül, és a távolság egyáltalán nem befolyásolja a szeretetünket egymás iránt.
Nagyon furcsa számomra, hogy nem láthatlak olyan gyakran. Annyira megszoktam, hogy szinte minden nap minden órájában veled vagyok. Keserédes érzés van a gyomromban, amikor végignézem a fényképeket, és látom, hogy nem vagy ott annyi fotón, mint régen. Az egyetlen dolog, ami megnyugtat, az a tudat, hogy rengeteg közös emlékünk van, és amikor csak találkozunk a szünetekben, még több közös emléket fogunk szerezni.
Olyan barát vagy, aki teljesen a részemmé vált, és a szívemből nem halványulnak el az együtt átélt élmények. Segítettél nekem, hogy jobb emberré váljak, és remélem, hogy valamilyen módon rád is pozitív hatással voltam. Mérhetetlenül áldott vagyok, hogy veled együtt nőhettem fel. Ezzel együtt szeretnék köszönetet mondani. A szavak soha nem tudják leírni azt, amit értem tettél, és hogy mennyire hálás vagyok mindenért. Köszönöm, hogy elviselted a dühkitöréseimet. Köszönöm, hogy a válladon sírhattam, vagy hogy felvetted a telefont, és hagytad, hogy kipanaszkodjam, kiörömködjem magam neked. Köszönöm, hogy olyan dolgokat mutattál meg nekem, amiket soha senki nem tett meg. Köszönöm, hogy általad megtapasztalhattam az igaz barátság szépségét. Köszönöm, hogy velem együtt változtál és fejlődtél. Az egyik legcsodálatosabb ember vagy, akit valaha is megismertem. Nem számít a távolság, mindig szeretni foglak, és mindig a legjobb barátom leszel.
