nlc.hu
Életmód

Influenza és koronavírus járvány tetőzése

Rusvai Miklós: Egyszerre erősíthet be az influenza és a koronavírus

Télen indul meg a járványszezon Rusvai Miklós szerint.

Bár a koronavírus-járvány éppen nyugvóponton van, és az influenza-megbetegedések száma sem mutat emelkedést, az InfoRádiónak nyilatkozó Rusvai Miklós víruskutató szerint hét év után komolyabb influenzajárvány jöhet, amit az előző két évben a maszkviselés akadályozott meg – írja az Infostart.hu.

A víruskutató szerint  nagy valószínűséggel egy újabb alvariáns érkezik a következő hullámban, valamint az infuenza B-típus variánsa fog várhatóan nagyobb esetszámot okozni. A két vírus feltehetően egymásra tolódik majd, és a télen együttesen fognak fertőzni.

A védőoltásokról Rusvai azt mondta, a koronavírus esetében elsősorban azoknak ajánlott felvenni, akik az elmúlt fél évben nem oltatták magukat és nem is estek át fertőzésen. Az influenza esetben pedig azoknak, akik az elmúlt 5-7 évben megúszták a fertőzést, és a közelmúltban nem is immunizáltatták magukat. Kiváltképp, ha valamelyik rizikócsoportba tartoznak – tette hozzá.

Lancet című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint kétszer nagyobb a halálozás kockázata, ha egy beteg egyszerre koronavírusos és influenzás. A tanulmányban több mint 305 ezer kórházban lévő beteget vizsgáltak a kutatók, közülük összesen 6965 betegnél mutatták ki a koronavírust, míg 227 betegnél emellett az influenzavírust is. Utóbbi betegeknél lényegesen súlyosabb kimenetelű volt a betegség.

Pozitív koronavírus-gyorsteszt

Egyszerre fertőzhet a koronavírus és az influenza (Fotó: Unsplash/John Cameron)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top