Elgázolt egy biciklist, majd a lábán is áthajtott egy kamion Budapesten, a Hungária körúton. A Tények riportjából kiderül, a középkorú nő a zebrán akart átmenni, de nem szállt le a kerékpárról, a teherautó holtterébe került, ezért a sofőr nem vette észre és elütötte.
A nő a földre zuhant, a lába súlyosan összeroncsolódott, a mentők vitték kórházba. Csak a szerencsén múlt, hogy túlélte a balesetet.
A Tények úgy tudja, a kamion sofőrje sikítást hallott, de nem gondolta, hogy elgázolt valakit. Miután meglátta az elgázolt nőt, sokkos állapotba került, végül egy szemtanú hívta a mentőket.
A Tényeknek nyilatkozó szakoktató szerint a kerékpáros meg volt győződve arról, hogy a kamionos elengedi őt. “Ezekben a nagy járművekben eszméletben nagy holttér van, tehát valószínűleg a teherautós nem is láthatta az érkező kerékpárost és nem is számított rá, hogy elé, ilyen sebességgel megérkezik valaki” – mondta Barta Judit, aki szerint a kerékpáros óriásit hibázhatott azzal, hogy nem szállt le a bicikliről.
A helyiek szerint a biciklisek sokszor nem tartják be a szabályokat.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock