Premenstruációs diszfóriás zavar

„Sosem voltam még ennyire lehangolt, sosem voltam még ennyire magam alatt, és az, hogy nem tudtam, mi a bajom, nagyon ijesztő volt. Úgy éreztem, elveszítettem az irányítást a testem és az elmém felett…Az egyik pillanatban teljesen jól éreztem magam, utána pedig azt kívántam, bárcsak megszűnnék létezni…Az elmúlt hét évben minden hónapban meg kellett küzdenem ezzel”

  – tért vissza egy vallomással egy több hetes szünet után a közösségi médiába az egyik legismertebb TikTok-sztár, Dixie D’Amelio, aki hozzátette, nemrég szerencsére választ kapott arra, hogy mi okozza nála ezeket a mélypontokat, a szakemberek ugyanis premenstruációs diszfóriás zavart (premenstrual dysphoric disorder – PMDD) diagnosztizáltak nála. 

„Nem is tudatosult bennem, hogy milyen hatással volt rám egészen a múlt hétig, pedig nagyon durván rányomja a bélyegét életemre, a személyiségemre, a kapcsolataimra,  úgy általában arra, hogy milyen ember vagyok”

– tette hozzá, és megjegyezte, ugyanis nincs olyan kezelés, aminek köszönhetően egyik pillanatról a másikra megszűnnének a tünetek, és a következő hónapban ezek valószínűleg visszatérnek majd, de megnyugtató, hogy tudja, mivel áll szemben, és ez segít abban, hogy jobban meg tudjon küzdeni a helyzettel. 

Forrás: Getty Images

PMS vagy PMDD?

De mi is a premenstruációs diszfóriás zavar? A premenstruációs szindrómáról (PMS) valószínűleg mindenki hallott már, a nők nyolcvan százalékánál jelentkeznek ennek a tünetei valamilyen formában vagy mértékben. A premenstruációs zavar tulajdonképpen a PMS súlyosabb megjelenési formája, ami a nők öt-nyolc százalékát érinti, és ugyan ennek is vannak fizikai tünetei, akik ebben a zavarban szenvednek súlyosabb pszichés tüneteket tapasztalnak, és van olyan tanulmány, amely szerint közel harmaduknak volt már öngyilkossági kísérlete is.

Ha egy pontosabb definíciót kellene adni, akkor a premenstruációs diszfóriás zavar hangulatzavar, amelyet érzelmi, kognitív és fizikai tünetek jellemeznek, amelyek a menstruációs ciklus luteális fázisában (az ovuláció és a menstruáció között) jelentkeznek, és amelyek a menzeszt követően elmúlnak. „Amikor vérezni kezdtem, mindig megkönnyebbültem. Őrület, hogy annak ellenére, hogy fájdalmas volt a menstruációm, mégis megnyugvást hozott. Szinte megszerettem a vele járó fizikai kellemetlenségeket, mert ez azt jelentette, hogy visszakaptam az életemet”  – mesélt a Washington Postnak a tapasztalatairól Morgan Chesley, akinek állítása szerint a menstruációt megelőző két hét igazi pokoljárás volt, pánikrohamok gyötörték és öngyilkos gondolatai támadtak. 

Ugyan egyes források szerint főként a 25-35 között korosztályban a leggyakoribb, de a tünetek már az első menstruációs ciklusnál is jelentkezhetnek, és a szimptómák többek között a terhesség vagy szoptatás abbahagyása után, vagy a perimenopauza környékén súlyosbodhatnak. Példa erre Stephanie Cullen története, mindössze 19 éves volt, amikor orvosa azt javasolta, hogy – az akkor még a PMS-nek tulajdonított – tüneteire biztosan megoldást jelentene, ha teherbe esne. Később hormonterápiával és antidepresszánsokkal próbálták kezelni állapotát, de amikor várandós volt kisfiával, a tünetek még súlyosabbak lettek, mégpedig annyira, hogy el kellett indítani a szülést. Ezután került csak olyan szakemberek kezébe, akik megerősítették, igen, ez premenstruációs diszfóriás zavar. Ez azonban csak részben hozott megkönnyebbülést számára. 

„A kellemetlen érzés, a szégyen kihat az egész életemre. Mielőtt családom lett volna, elég sok mindent elszúrtam, de nem láttam az összefüggést a düh és a szélsőséges viselkedés mögött. Minél idősebb leszek, annál inkább próbálom elkülöníteni magamnak ezt a részét. Hinnem kell abban, hogy jó ember vagyok, mert tudom, hogy a ciklusom első felében nem vagyok önmagam. Bűntudatom van, amiért nem tudok a gyerekeimmel foglalkozni, vagy amiért szűkszavú vagyok. Nem akarom, hogy így emlékezzenek rám” – tette hozzá. 

Hogy pontosan mi okozza ezt a zavar, azzal kapcsolatban még mindig zajlanak a kutatások, sokszor úgy foglalják össze, hogy fokozott érzékenység a menstruációs ciklusra jellemző hormonális változásokra.

Egyes kutatások azt sejtetik, hogy a hajlam örökölhető, de kockázati tényező a családban előforduló depresszió vagy mentális betegség, a krónikus stressz, átélt traumák vagy éppen a dohányzás is. 

Ahhoz, hogy valakit premenstruációs diszfóriás zavarral diagnosztizáljanak, az alábbi tünetek közül legalább ötnek rendszeresen jelen kell lennie a luteális fázis utolsó hetében úgy, hogy az első négy tünet közül legalább egy szerepeljen:

1. szomorúság, reménytelenség, önvád érzése
2. feszültség vagy szorongás
3. jelentős hangulatingadozás, sírásra való hajlam
4. tartós irritabilitás, düh, interperszonális konfliktusok
5. a szokásos tevékenységek iránti érdeklődés jelentős csökkenése, a társas kapcsolatoktól való visszahúzódás
6. a koncentráció nehézsége
7. fáradtság, letargia, energiahiány érzése
8. jelentős étvágyváltozás, amely rendszerint falánksággal vagy egyes ételek fogyasztása iránti fokozott vággyal jár
9. hypersomnia vagy inszomnia
10. annak érzése, hogy a külvilág eluralkodik rajta és nem képes az események kontrollálására
11. olyan fizikai tünetek: mellérzékenység vagy a mellek duzzadása, fejfájás, puffadtság érzése, súlygyarapodás, ízületi vagy izomfájdalmak.

Emellett kritérium az is, hogy a tünetek súlyossága nyilvánvalóan zavarja a mindennapos társas eseményekben és munkában való részvételt, illetve, hogy a tüneteket ne lehessen más zavar vagy betegséghez kötni, és a tüneteket legalább két menstruációs cikluson keresztül kell naplózni. A téves diagnózis talán leggyakoribb oka, hogy nem zárják ki egy másik alapbetegség vagy társbetegség hatását, és PMDD diagnózisa akkor állítható fel, ha a premenstruációs tünetek a feltételezett hangulati vagy szorongásos zavar kezelése után két egymást követő hónapon keresztül fennállnak. 

Van megoldás?

Kezelésképpen a zavarban szenvedők közül sokan szerotonin-szelektív újrafelvétel-gátlóként (SSRI) ismert antidepresszánsokat kapnak, ezek állítólag órákon belül enyhíthetik a tüneteket. Egy másik gyakori kezelés a peteérést megakadályozó hormonális fogamzásgátlók, például a tabletta felírása. Ez segít megelőzni a PMDD-epizódokat kiváltó hormonszintek hirtelen változásait. Azok, akik nem reagálnak az SSRI-kre vagy az orális fogamzásgátlókra, olyan alternatív kezelést kaphatnak, amelyek a nőknél átmeneti, mesterséges menopauzát idéznek elő. Az egyéb kezelési lehetőségekkel sikertelenül kezelt nők számára a végső megoldás az oofrektómia, amely során műtéti úton eltávolítják a petefészkeket.

Sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy a női léthez rengeteg tabu és stigma kapcsolódik, még mindig vannak, akik a menstruáció előtti tüneteket egyszerűen csak hisztiként kezelik, és erre nem feltétlenül mentség az, hogy még a 20. században is tartotta magát a tévképzet, hogy a hisztéria létezik, és előszeretettel húzták rá ezt a diagnózist minden olyan állapotra, amelyet az orvosok nem tudtak megfejteni. Nem véletlen, hogy mielőtt felvették volna a betegség listájára, több szakember is ellenezte azt arra hivatkozva, hogy ha ennek a zavarnak a létezését elismernék ilyen formában, azt stigmatizálná a nőket, de persze nem csak ők tartottak ettől.

Forrás: Getty Images

„A feministák szerint nagyon is fontos, hogy a nők egészségügyi panaszait igenis vegyék komolyan, hogy azt ne a saját képzeletük szüleményének tudják be, de tartanak attól, hogyha ezt a zavar bekerül a hivatalos elismert hangulatzavarok közé, a nőket csak a hormonjaik szintjére redukálják le, úgy kezelik majd őket, mint az érzelmeik által vezérelt, irracionális, megbízhatatlan lények, akik saját biológiájuk áldozatai” – fogalmazott Susan Markens egy 1996-os, a témával foglalkozó cikkében.

A tények elhallgatása persze ritkán hasznos, sokat tudnának mesélni erről azok, akik hosszú időn keresztül – akárcsak Dixie D’Amelio – nem tudták, hogy mivel is küzdenek,

és sajnos annak ellenére, hogy már több mint tízéve annak, hogy bekerült az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvébe, vagyis is hivatalosan a mentális betegségeknek nyilvánították, vannak olyanok, akik önmagukat kénytelenek diagnosztizálni, ami több szempontból is problémás, például így nem biztos, hogy lehetőségük van megfelelő kezeléshez jutni.

Ez pedig életekbe is kerülhet. „Két hétig jól érezte magát, majd két hétig csak árnyéka volt önmagának” – mesélt lánya, Christina Bohn Rudd tapasztalatairól Marybeth Bohn. Christina Bohn Rudd 2021 novemberében, mindössze 33 évesen saját kezével vetett véget az életének, édesanyja pedig azóta azért küzd, hogy felhívja a figyelmet a betegségre.

Hogyan tovább?

Nemcsak az érintettekhez és hozzátartozóikhoz kell eljuttatni a megfelelő információt, ugyanolyan fontos, hogy a szakemberek is tisztában legyenek azzal, hogy van egy ilyen zavar, hogy mik a tünetei, hogyan lehet felismerni, illetve kezelni.

Tory Eisenlohr-Moul klinikai pszichológus szerint egy felmérés kimutatta, hogy a nők átlagosan 12 évet vártak és legalább hat szakembert is felkerestek, mielőtt megkapták volna a diagnózist. Ő maga egyébként éppen olyan alkalmazáson dolgozik, amely megkönnyítené a PMDD tüneteinek felismerését és nyomon követését.

Caroline Henaghannek is sokat kellett várnia, hogy végre kiderüljön, mi okozza a pubertáskora óta jelentkező tüneteket. Miután megszületett a diagnózis, a szakemberek hormonterápiával próbálkoztak nála, de sajnos nem volt sikeres a kezelés, és miután a zavar miatt kórházba került, orvosa beleegyezésével eltávolították a méhét, valamint a petefészkeket is.  Néhány hónappal a beavatkozás után tünetei elmúltak. „Újra az a Caroline vagyok, aki azelőtt voltam, mielőtt a súlyos tünetek jelentkeztek volna “ – nyilatkozta.

Hozzátette, reméli egyre több háziorvos, endokrinológus és nőgyógyász lesz elég tájékozott ahhoz, hogy másoknak ne kelljen átmennie azon, amin neki kellett, hogy azoknak, akik hasonló cipőben járnak, nem kell majd attól tartaniuk, hogy hisztérikusnak bélyegzik őket vagy pár, a PMS-ről szóló tájékoztatóval küldik haza őket. Persze nem feltétlenül kell az érintetteknek egyedül megküzdeni ezzel a helyzettel, vannak támogató szervezetek és csoportok is, amik mentőövet jelentenek azok számára, akik tanácstalanok, válaszokra várnak, akik szívesen megosztanák a tapasztalataikat.  

Nicky Ann Walker például Bristolban hozott létre egy segítő közösséget. Ő is a saját bőrén tapasztalta meg, milyen akadályokat gördíthet a PMDD az ember elé, több munkahelyét is elvesztette, mert próbaidő alatt szabadságra kellett mennie, például kirúgták egy menekültekkel foglalkozó jótékonysági szervezettől, mert annak vezetőjét zavarták a hangulatingadozásai. „A legnagyobb vágyam, hogy a lányom az iskolában tanulhasson erről, hogy az erről a zavarról szóló ismeretek részét képezzék a tananyagnak, illetve azt is szeretném, hogy a munkáltatók is támogatást nyújtanának a nőknek” – tette hozzá.