Akár duplájára is emelkedhet a dió ára. Most átlagosan 4-5 ezer forintot kérnek kilójáért, de van ahol egy kiló dióbél ára már eléri a 8 ezer forintot – számolt be a Tények. A drágulás egyik oka az aszály, emellett egy kártevő, a fúrólégy is megtizedelte az idei termést.
A vevők azt mondták, próbálnak olcsóbban diót szerezni, és sokan csak az ünnepi készülődéskor a karácsonyi bejglihez fogják megvenni. Van, aki más alapanyaggal helyettesíti majd.
Kelemen Péter, a FruitVeB ügyvezetője igazgatója szerint a gazdák a termelési költségek brutális növekedése miatt kényszerülnek rá az áremelésre. “Ez azt jelenti, hogy 5-10 százaléknál nagyobb mértékű áremelés nem következett be, és ezt is, amit, ha sikerül is elérni nagyon-nagyon komoly harcok árán” – nyilatkozta.
Mivel a dió fontos alapanyaga a karácsonyi süteményeknek, így a drágulása miatt biztos, hogy idén emelkedik a bejgli ára is.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock