Belépek a pszichológiai rendelő szobájába, gyönyörű őszi mandala fogad az asztalon. Az előző napi művészetterápiás csoport alkotta közösen őszi termésekből, virágszirmokból, az átmeneti évszak legszebb díszeiből. Ilyen átmeneti időszak a premeszter is, amely a gyermekvállalás döntésétől a gyermek megfoganásáig tart. A fogalmat két pszichológus Zách Anita és Petkó Györgyi kezdte használni egy kliensük ötlete nyomán, akit nagyon zavart, hogy nincs neve annak az élethelyzetnek, amiben van. Egyéni terápiás munkája során a két pszichológus is megfigyelte, hogy a köznyelben is legfeljebb a „babaprojekt”, a „dolgozunk rajta”, a „próbálkozás” kifejezések utalnak erre az időszakra, de még a pszichológiában sincs rá hivatalos megnevezés. A premeszter tehát gyakran rejtett és tabusított, amit a nyelvi kifejezések, illetve azok hiánya is mutat.
Miközben a várandósságnak, sőt magának a nehezített gyermekvállalásnak a megélését is egyre több és sokfélébb program támogatja, addig a gyermek megfoganása előtti időszak a köztudatban leginkább csak a terhesség előtt szedett vitaminok képében jelenik meg, a lélek nem vagy csak alig kap hangsúlyt. Ahogy a pszichológusok fogalmaznak, “amíg a várandósság látszik, a premeszter nem.” Pedig attól még, hogy a premeszter nem jelent egyet a meddőségi problémákkal, a készülődés időszakában egy nő rengeteg kihívással találkozhat, például a környezet nyomásával, a teljesítményszorongással, az anyai szereppel kapcsolatos bizonytalansággal.
Mitől olyan rejtett, megfoghatatlan a gyermekvállalást megelőző időszak?
Petkó Györgyi: Nagyon sok olyan nő van, aki viszonylag gyorsan átlendül ezen az időszakon, de van egy másik nagy csoport is, akiknek valamiért többet kell várniuk, míg teherbe esnek. Ők elbújhatnak ezzel a problémájukkal a világ elől, hiszen nem biztos, hogy megkapják azt a támogatást, amire nekik szükségük lenne. A premeszterben ugyanis gyakran aktiválódhatnak olyan identitáskérdések, mint például „vajon termékeny vagyok-e”. Mivel sokaknál ez a nőiség egyik legfontosabb építőköve, szégyen övezheti, ha erre a kérdésre nem kapják meg azonnal a választ. Azt is látjuk, hogy a gyermekvállalás döntése sokszor elbizonytalanodik. Lehet azzal is munka ilyenkor, hogy ezt újra és újra átgondolják a párok akár a párkapcsolati térben, akár külön-külön megvizsgálják, mi is a motivációjuk, tényleg akarják-e.
Zách Anita: A kontroll kérdése is gyakran felmerül ilyenkor, mi az, amit tudok tenni, amit már megtettem, és amit még szükséges megtennem. Ezekről nehéz beszélni. A nők ilyenkor könnyen izolálódhatnak a szociális hálójukban, hiszen nehéz ezeket a kérdéseket olyanokkal megosztani, akik egészen más élethelyzetben vannak.
A rejtettségen kívül mondanátok még egy-két olyan tényezőt, ami ezt az időszakot jellemezheti?
Anita: A premeszternek egyrészt bizonytalan az időtartama. Egy ciklusban, két egészséges ember esetében körülbelül 20 százalék az esélye annak, hogy elinduljon a várandósság, és ez az arány az életkorral csökken. Így akár egy vagy több év is eltelhet a premeszterben, ami sok feszültséget és bizonytalanságot hozhat. Úgy gondoljuk, hogy ez az időszak egy normatív krízis. Egy olyan bio-, pszicho-szociális együttállás, amikor felborul a korábbi egyensúly, és a meglévő megküzdési stratégiák már nem használhatóak, újakat kell kimunkálni, hogy egy új egyensúlyi állapot tudjon létrejönni. Ilyen tipikus normatív krízis a serdülőkor vagy a várandósság, és a mi tapasztalataink alapján ilyen a premeszter is. Egy normatív krízisben az identitáskérdések előtérbe kerülnek, ezek a premeszterben leginkább a nőiség és az anyaság identitásterületeit érintik.
Györgyi: Főleg azért, mert a termékenység középponti kérdéssé válik ilyenkor. Egy olyan nőnek, aki már eldöntötte a párjával, hogy szeretne gyereket, az első próbálkozás sikertelensége is okozat egy akkora csalódást, amely által megkérdőjelezheti a testébe, a nőiségébe vetett hitet. Amikor ezek a kérdések megjelennek, özönvíz-szerű, sürgető érzelmi állapotot indukálhatnak, amelyekre azonnal választ kell találni. Másnál lehet eleinte csak nyomasztó ez a kérdés, aztán megtanulja szépen lassan kezelni. Ahogy bele tud oldódni ebbe a folyamatba, úgy csökken ennek az időszaknak a feszültsége is.
Zách Anita (forrás: magánarchívum)
A termékenységen túl még milyen kérdések merülnek fel jellemzően ilyenkor egy nőben?
Anita: Főként az anyai identitás kérdései jelennek meg, mint például “alkalmas vagyok-e anyának”. A várandósság időszakáról szokták mondani, hogy fókuszba kerülnek azok a kérdések, hogy hogyan áll a nő a saját anyai mintájához, hogyan szeretné ő csinálni, mi az, amit továbbvinne, és mit tenne le, de mi azt látjuk, hogy igazából már a premeszterben, a várandósságra való készülődésben is előjönnek ezek a kérdések. Ilyen értelemben ez egy lehetőség is arra, hogy ezeket a témákat megdolgozzák a nők. Fontos megemlíteni, hogy olyan nő is lehet premeszterben, akinek már van gyereke. Az ő kérdéseik gyakran a családi rendszer átalakulásával kapcsolatosak. Illetve a premeszter időszakában maga a gyermekvállalás döntése is többször előtérbe kerülhet az elbizonytalanodás miatt.
Mi nehezíti a premeszter megélését?
Györgyi: Maga a várakozási időszak rengeteg feszültséget hozhat, hiszen nehezen kontrollálható, hogy mi történik. Főleg azoknál a nőknél, akik az életükben nagyon tudatosak, sikeresek, és ha valamit elhatároznak, azt megvalósítják, ez az időszak sok frusztrációt hozhat, hiszen itt nincs kontroll, és nem is nagyon vannak kapaszkodók. Noha számos hiedelem él a köztudatban a megfoganással kapcsolatban, hogy például hány percig kell gyertyaállást végezni az aktus után.
Ezek valójában a kontroll visszaszerzésére tett kísérletek.
Anita: A teljesítményszorongás is gyakori, hiszen ha belegondolunk, az elnevezések is nagyon teljesítményjellegűek, a „projekt”, a „próbálkozás”, a „dolgozunk rajta” kifejezések mind a teljesítmény köré épülnek. A premeszter megélését nehezíti az is, hogy míg a szociális normákban egy várandós nő támogatása nagyon benne van, a kismama iránti óvó, védő hozzáállás természetes, addig egy premeszterben lévő nőnek pont a rejtettség miatt sokkal kevésbé érhető el a támogatás. Sokszor halljuk, hogy maga a szociális környezet sem túl támogató, mert nem tudják, mi ilyenkor a jó kommunikáció. Azt tapasztaljuk, hogy sok a jó szándékú tanács, praktika, de az együttérzést nehéz kifejezni.
Amikor valaki úgy dönt, mégsem szeretne gyermeket vállalni, azt látom, hogy van egy nyomás a társadalom felől, hogy indokolja meg, miért döntött így. Mi a helyzet a gyerekvállalás körüli motivációkkal? Bár ezt a kérdést nem illik feltenni egy rokoni vagy baráti interakcióban, gondolom, terápiában foglalkoztok vele. Miért döntenek úgy a nők, hogy gyereket szeretnének?
Anita: Elméleti szinten sok tanulmány foglalkozik a motivációkkal. A gyermekvállalás jelentheti egy nő számára a felnőtt státuszt, a szülőszerep megélését, illetve az én kiterjesztését: vagyis hogy mit adok tovább, megjelenek-e a következő generációban. Szerepet játszhatnak morális szempontok, csoportkötelékek: azaz annak igénye, hogy ne izolálódjak, ne kerüljek ki a kortárs, “gyerekes” programokból. Valakinek stimulációt, a játék, a kaland újraélését jelenti a gyermekvállalás, más számára fejlődési lehetőség, vagy akár a hatalom, a befolyásolás vagy egyszerűen a szülői boldogság megélése iránti vágy. Jellemző lehet motivációként a szülők közötti kötődés megerősítése is. A gyakorlati tapasztalatokból talán az tudjuk ehhez hozzátenni, hogy a motiváció kérdései eleinte nem is feltétlenül tisztázottak, inkább tudattalanok. A premeszterben megélt nehézségek hozhatják azt, hogy tudatosan megvizsgálom a saját motivációimat, vagy akár együtt, a párommal, hiszen nem biztos, hogy mindkettőnknél ugyanaz, és az sem biztos, hogy kizárólag egy motivációm van a gyermekvállalásra.
Györgyi: A motiváció azért is fontos kérdés, mert ma már talán kicsit nagyobb hangsúlyt helyezünk a gyermekágy, a kisgyermekes lét nehézségeire, egyre szabadabban mondjuk ki, hogy ez egy nehéz időszak, és nem kizárólag egy rózsaszín habos-babos állapot. Ha tudatosabban állok ahhoz, hogy mi a motivációm arra, hogy vállaljam az életemben ezt a nehézséget, akkor könnyebben megyek keresztül ezen az időszakon. Ha pedig valakinek van már egy gyereke, a második gyerek vállalásánál bejöhetnek plusz szempontok is, például szeretné megélni az anyaságot egy más személyiségű, más nemű gyerekkel is.
Petkó Györgyi (forrás: magánarchívum)
A foglalkozásaitokra nők járnak, de a premeszter a férfival közös ügy. Hogyan érinti a párkapcsolatot ez az átmeneti időszak?
Anita: Azt látjuk, hogy megterhelheti a párkapcsolatot. Mindig kérdés, mennyire van erről kommunikáció a párkapcsolati térben, hogy erről tudnak-e, akarnak-e beszélgetni. A premeszter időszakának elhúzódása olyan hiedelmeket is megmozgathat például, hogy „nem vagyunk összeillő pár”, vagy felmerülhet, hogy a párkapcsolati elégedettség függ-e attól, hogy milyen gyorsan jön össze a baba. Előkerülhetnek a felelősség kérdései is, például, hogy ki figyel az ovulációra, ki, milyen gyakran kezdeményezi az együttlétet, ami megterheli a szexuális életet. A párkapcsolati oldalon elindulhatnak fantáziák, milyen szülő leszek én, milyen lesz a párom, milyenek leszünk együtt – ezek a várandósság alatt is fontos témák lesznek, de azt látjuk, már a premeszterben is foglalkoztatják a leendő szülőket. És természetesen fontos kérdés, hogy a gyermekvállalás döntése közös-e vagy sem.
Találkoztok olyannal, hogy nem?
Györgyi: Olyannal igen, hogy a férfi azt mondja, „lehet”, úgymond zöld lámpát ad, ám nonverbálisan még nem teszi bele magát teljesen, a jelzései tartózkodást sugallnak. A veszteségélmények, ha valamiért nem jön össze gyorsan a baba, különösen megterhelhetőek lehetnek a párkapcsolat számára. Előfordulhat, hogy a párok elbeszélnek egymás mellett, mindketten külön élik meg a saját gyászukat, de nem teszik ki egymás elé az érzéseiket, ettől viszont megindulhat egy eltávolodó folyamat. A férfiakban még rejtettebb ez az időszak, ők nehezebben kommunikálnak erről. Pedig a termékenység kérdései a férfi identitásban is markánsak.
Említettétek, hogy a premeszter átmeneti időszak, és eszembe jutott, mennyire nem szeretünk, félünk beleengedődni ezekbe az átmenetekbe az életünkben. Az alvásból azonnal az ébrenlétbe kapcsolunk, amint befejezzük az egyik munkát, rögtön a másikhoz kapunk, vagy tavasszal sürgetnénk, hogy legyen már nyár, jó idő. Miért jelentenek manapság ekkora nehézséget az átmeneti időszakok az életünkben?
Györgyi: Erről csak hipotéziseim vannak, de ha belegondolunk, a mindenhonnan ránk zúduló információ is mind a sikerről szól, csak akkor posztolunk a Facebookra, amikor már valami megtörtént, sikerült, már elértük, már várjuk a babát. Eszembe jut egy könyv, amit nagyon szeretek, Arnold van Gennep etnográfustól az Átmeneti rítusok. Ő nagyon sokféle átmeneti rítust sorol fel, amelyek az egyént az egyik társadalmi státuszból és szerepből a másikba való kerüléséhez segítették régen. Gondoljunk csak bele, a saját életünkben milyen átmeneti rítusokat tudunk felsorolni? Mi az, ami bennünket megsegít az átmenetekben és a normatív krízisekben? Régebben az avatandót, például a fiatal lányt, fiút kivették a megszokott közegéből, elvezették oda, ahol különféle titkos tanításokat, próbatételeket kapott, majd visszavezették az életébe, de már más emberként. Mára mi maradt ebből a rítusból? Talán van egy szalagavatónk és egy érettségink, de alapvetően nincs rá mintánk, hogy hogyan kell megélni az átmeneteket. Régen az átmenetek tisztelete a babonákban, hagyományokban is kifejeződött, például a nők megünnepelték az első menstruációjukat, vagy a férj átemelte a küszöbön a feleségét, ezek a rítusok pedig keretet, forgatókönyvet adtak, ami könnyen feltölthető volt egyéni, személyes tartalommal.
Most tulajdonképpen egyénileg kell kidolgoznunk, hogy hogyan vagyunk jelen ezekben az átmenetekben.
Mik lehetnek a jelenben azok az eszközök, amelyek megkönnyítik ezt a bizonytalan, sokszor kapaszkodók nélküli időszakot?
Anita: Hogy nevet adunk neki, definiáljuk, hogy miben vagyunk benne, mindenképp segítség. Fontos tudni és elfogadni, hogy ahogyan a női ciklusban, úgy a premeszterben is lehet egyfajta ciklikusság. Megjelenhet a remény, aztán a csalódás (amikor megjön a menstruáció), majd újra erőre kaphatunk, és mindegyik érzésnek helye van. Átgondolhatjuk azt is, hogy a premeszter vajon egy teljesítményhelyzet-e a számunkra, vagy egy normális élethelyzet. Az pedig különösen nagy támogatás lehet, ha találunk olyan közeget, ahol hasonló helyzetű nők vannak, és ezek az élmények, megélések megoszthatóvá válnak egymás között.
Mit gondoltok, ezek átbeszélése, megélése, átgondolása segítheti a teherbeesést is?
Györgyi:
A régen uralkodó pszichoszomatikai gondolkodás, amely szerint egy jól körülhatárolható lélektani problémának egy jól körülhatárolható testi tünete van, ma már megdőlt.
A premeszterben inkább egy bio-pszicho-szociális együttállásról, vagyis a biológiai, pszichológiai tényezők és a szociális tér kölcsönös egymásra hatásáról van szó, ezért nehéz egyértelmű kutatási eredményeket hozni és kijelenteni, hogy igen, biztos van valamilyen hatása a lélektani blokkoknak a megtermékenyülésre. Én azt gondolom, sokkal fontosabb azzal foglalkozni, hogy mit jelent nekem az a helyzet, amiben éppen vagyok, milyen eszközeim, megküzdési módjaim vannak arra, hogy továbblendüljek ezen az időszakon. Mi a művészetterápiás foglalkozásaink során is erre koncentrálunk.
Elárulható valamennyi abból, hogyan dolgoztok?
Györgyi: Az a módszer, amit a csoportokban használunk, az Antalfai Márta nevéhez fűződő Katarzisz Komplex Művészetterápiás módszer. Abból indulunk ki, hogy a művészet az emberi élet természetes velejárója, és nem kell ügyesnek lenni ahhoz, hogy a bennünk lévő teremtőerő meg tudjon nyilvánulni. Mi azt a természetes képességünket szeretnénk kihasználni, hogy mindannyian tudunk alkotni, teremteni. A művészet által az önismereti folyamat is könnyebbé válik, lehetőségünk lesz a kreatív erők kibontakoztatására, megélésére egyéni és csoport szinten is. A csoportokban műalkotások révén inspirálódunk, és igyekszünk a premeszter témájához kapcsolódó versekkel, zenékkel, szimbólumokkal facilitálni ezt a folyamatot. Az elkészült műveket nem művészeti értékük alapján használjuk, hanem szimbólumként, majd meg is beszéljük, hogy ez a szimbólum hogyan kapcsolódik az nő saját megéléséhez, premeszteréhez. Ezeken a megosztásokon keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz a csoporttagok és kaphatnak egymástól támogatást. Ebben a folyamatban nagyon erősen megjelenik a hagyni tudás, és maga az alkotási folyamat is eszköz a feszültségek oldására, arra, hogy túllendüljünk ennek az időszaknak a nehézségein.
Anita: Szocializálva vagyunk arra, hogy amit létrehoztunk, azt értékelni, osztályozni fogják. A művészetterápiában viszont megtapasztalhatjuk, hogy az alkotó folyamat átélése, öröme, szabadsága a fontos, és ez segítheti a bizonytalanságokkal teli átmeneti időszak megélését is. A művészetterápia jó módszer arra, hogy a premeszterben jelen lévő feszültséget és teljesítményszorongást oldjuk, valamint az időszakot jellemző kérdéseket és érzéseket szimbolikusan megjelenítsük, körüljárjuk.
Zách Anita pszichológus, integratív terapeuta, autogén tréning és várandós relaxációs gyakorlatvezető, művészetterápiás foglalkoztató. Petkó Györgyi pszichológus, szexuálpszichológiai szakpszichológus, művészetterápiás foglalkoztató.
