Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

„Nem akarok úgy élni, mint apámék” – férfiak, akik rettegnek a gyerekvállalástól

Megkérdeztük a pasikat, mi okozza számukra a legnagyobb szorongást, ha szóba kerül a gyerekvállalás.

Ismert társadalmi ügy, hogy egyre kevesebb gyerek születik, ezért a gyerekvállalás ösztönzése minden európai családtámogatási rendszer egyik fő céljává vált. A kérdés nálunk is napirenden van, a KSH 2016 decemberében a termékenységről kiadott tanulmánya szerint évente 40 ezer emberrel kevesebben él Magyarországon. Az, hogy mi áll ennek a hátterében, komplex szociológiai, gazdasági probléma. A nők felelőssége, a nőkről szóló felmérések azonban a téma kapcsán mindig nagyobb visszhangot kapnak, mintha a gyermeknemzéshez, a gyerekvállaláshoz a férfiak nem is kellenének.

Mi most elsősorban a férfiakra voltunk kíváncsiak. Nem reprezentatív felmérés keretében kérdeztünk harminc fölötti pasikat, mitől tartanak leginkább, miért nem lett még gyermekük. És mint kiderült, vannak olyan férfiak, akik szeretnének családot, de van valami, ami visszatartja őket ettől. Hogy mi? Ennek jártunk után Hanuderné Tamaska Tünde klinikai pszichológus segítségével.

„Apámat megnyomorította a családügy”

Harminctól ötvenéves korig az alábbi kétségeket hallottuk a leggyakrabban a férfiak szájából: „Katasztrofális apa lennék”, „Nem érhetek úgysem apám nyomdokaiba”, vagy „Nem akarok úgy élni, mint apámék.”  Ez utóbbi szorongásról Ádám (35) így mesélt nekünk: „Én azt láttam otthon, hogy apám egyáltalán nem lett boldogabb attól, mert gyerekei lettek, sőt. Ez az egész családügy csak megnyomorította a mindennapjait, és kiherélte. Elveszett az évek alatt az önbecsülése, a büszkesége, és egy nyomorúságos, kompromisszumokkal teli életet élt a gyerekekről való gondoskodás szorításában. Nyilván félek, hogy velem is ez fog történni…

A szakember szerint a fenti félelmek mind egy helyre vezethetők vissza: a gyerekkorra. Az igazi ok az apai minta hiánya, vagy az, hogy nem volt megfelelő minta. A leendő apaszereppel való azonosulás ugyanis mindig egy tanulási folyamat eredménye, amit a férfi családtagoktól les el a kisfiú hatéves kora előtt. A válások pedig a rendszerváltás után egyre gyakoribbá váltak, valamint felbomlottak a nagycsaládok is – nem volt tehát a közelben sem nagybácsi, sem nagyapa –, így a fiúgyermekeknek a férfiakkal való azonosulási lehetősége lekorlátozódott, vagy megszűnt. Magyarul, nem láttak apai mintát, nem történt meg a „bevésődés”.

Tényleg fel kell adnunk addigi életünket, ha megszületik a gyerek? (Fotó: iStock)

Azokban az esetekben, ahol nem váltak el a szülők, általában egy hiedelemcsomagból táplálkoznak a férfiak gyerekvállalással kapcsolatos félelmei. Vagyis az illető a szülei életét vonatkoztatja az önmaga jövőjére is, például: „olyan kevés lesz a mozgásterem, ha gyerekem lesz, mint a szüleimnek”; „olyan szürkén, monoton módon fogok élni, mint ők”. A szakember szerint ennek megoldása abban rejlik, hogy végig kell gondolni, mit szeretek a szüleim életében, és mit nem akarok átvenni tőlük. „Le kell számolni a tévképzetekkel. Például: lehet utazni gyerekekkel is, lehet szakmát váltani családos emberként is, családdal együtt is el lehet költözni egy másik városba vagy akár külföldre. Tudatos munkával lehet csak átdolgozni ezt a hiedelemrendszert. Ha ez egyedül nem megy, bátran forduljunk pszichológushoz ” – mondja Hanuderné Tamaska Tünde.

Majd ha eljön az Igazi

Bence 47 éves, és egy furcsa szemlélettel magyarázza azt, hogy ő tulajdonképpen még mindig az Igazira vár. Aki persze még nem jött el, bár volt már Bence életében számos párkapcsolat, és számos „majdnem igazi” nő. „Figyelj, ha már ennyit vártam, akkor kivárom a legmegfelelőbbet, érted. Ha már idáig nem találtam meg, és már ennyi idős vagyok, nem akarok egy olyan alkut kötni, ahol kihúzom az összes elvárásomat arról a listáról, hogy milyen legyen A Nő. Nyilván félek, hogy nem találom meg a páromat, és emiatt nem lesz családom, de attól is, hogy beérjem kevesebbel, mint amit elképzeltem.

Amióta emberiség létezik, azóta örök elképzelés az Igazinak mondott pár megtalálása. Arról, hogy ez egy idea, avagy sem, elég régóta megy a vita. A pszichológusnak viszont erről elég egyértelmű a véleménye: „Nincs ilyen, ezt el kell fogadni. Hiszen honnan tudod azt, hogy öt év múlva is ő lesz az, mikor esetleg változtok az évek során? Olyat lehet mondani, hogy ebben a pillanatban számomra ő a legjobb, legmegfelelőbb, és nem lehet tudni, mi lesz később. Egy dolgot lehet tenni: tudatosan dolgozni azon, hogy ez elfogadható mértékben megmaradjon.

Az Igazira várni egy csapdahelyzet. Az érettséghez, a felnőttséghez az is hozzátartozik, hogy az addigi párkapcsolatok alapján leszűri az illető, mire van szüksége, illetve mit tud ő maga nyújtani a másiknak. Ebből azért ki kell jönnie egy reális jelöltnek.

Valamint meg kell tudni hozni a döntést: számomra most épp ő a legideálisabb, és tudom, hogy ez a jövőben változhat.”

Boldogságcsapdában vergődve

Számtalan esetben halljuk azt is a férfiaktól, hogy attól félnek, elvesztik a szabadságukat a gyerekvállalás miatt, vagy a párjukkal való kapcsolat megromlik, és veszekedni fognak, esetleg a gyerek elveszi az intimitást a kapcsolattól, s elmaradnak a szexuális együttlétek. Hadd idézzük Pétert (33): „Ha gyerek lesz, szex nem.

A szakember szerint ezeket a félelmeket sokféle nézőpontból meg lehet közelíteni, de a legfontosabb talán mégis az, hogy sok embernek fals elképzelése van a világról. A fenti kételyek mindegyike reális, az az elvárás a téves általában, hogy az élet legyen problémamentes. Az élet velejáróra sajnos az, hogy nehézségekkel teli. Nem lehet kiiktatni az összes vesződést, gubancot, és végig örömtelien élni. Ezt a pszichológia tudománya „boldogságcsapdának” hívja, amibe sokan bele is esnek, és elhiszik, hogy lehet gondok nélkül élni, illetve hogy ezért meg kell tenni mindent. Ebből a szemszögből a gyerekvállalással járó megpróbáltatások visszarettentő akadályoknak tűnnek, miközben ez csupán az élet része, ami leküzdhető, és ami változik:

Igen, lehet, hogy egy ideig kevesebb lesz a szex, elhalványul az intimitás, talán többet veszekedik majd a pár. Viszont ezeket a problémákat meg lehet oldani, és egy idő után pozitív irányba is változhatnak a dolgok, ha őszinte kommunikáció van a párkapcsolatban.

A pszichológus azt javasolja, hogy vállaljuk fel önmagunk és a társunk előtt is az érzelmeinket, aggályainkat: „Mindenféle emberi érzést fogadjunk el természetesnek. Például: rendben van, félek a szex hiányától, és ezzel nincs semmi gond. Viszont be kell látni, hogy a döntést nem félelemre alapozzuk. A félelem ellenére is lehet döntést hozni! Barátkozzunk meg az érzéseinkkel, és osszuk meg őket a párunkkal, ugyanis a másik csak így tudja majd megérteni a szorongásunkat, és csak így képes egy pár közös megoldást találni; felsorakoztatni az érveket, ellenérveket, vagy csak türelmet gyakorolni.”

Legyünk őszinték magunkhoz és a párunkhoz abban a tekintetben, hogy mi áll a gyerekvállalás elodázásának hátterében (Fotó: iStock)

Az anyagiak szorításában

Dani 42 éves, saját lakással rendelkezik Budapest belvárosában, egy menő IT-vállalatnál dolgozik középvezetőként, a párja egy marketingcégnél menedzser. Elmondhatjuk, hogy jól keresnek, ráadásul piacképes szakmájuk van, Dani mégis az anyagiakban látja a fő akadályt, ha a babaprojekt szóba kerül: „Én tényleg rettegek attól, hogy nem tudom majd garantálni a megélhetésünket. Nem látom azt, hogyan tudom majd finanszírozni a gyerekem jólétét. A gyerekről egészen addig gondoskodnom kell, míg fel nem nő, vagyis igencsak sok pénzt kell keresnem folyamatosan. Felmerül a szerintem jogos kérdés, hogy miből fizetem az egyetemét, miből veszek neki lakást, teszem azt?” 

Sokan aggódnak az anyagiak miatt, és ez természetesen reális félelem abban az esetben, amennyiben egy pár olyan körülmények között él, ami jelen pillanatban nem megfelelő a gyerekvállalás szempontjából. Viszont aki jól áll anyagilag, és megtehetné, hogy családot alapít, ám mégis financiális dolgokra hivatkozik, az egyértelműen irreális félelmet táplál. A szakember úgy véli, hogy a jövőben bekövetkező megélhetési gondokra való hivatkozás mindig egyszerű megoldás, és kézzelfoghatónak tűnik, de az esetek nagy többségében igazából csak egy „fedőindok”, és a háttérben más ok húzódik meg. Lehet, hogy az illető maga sem tudja, mi az, de az is elképzelhető, hogy tudja, csak nem meri felvállalni. Ráadásul nagyon távoli jövőbeli szempont alapján döntést hozni nem jó ötlet. Hiszen a jelenben a feltételek teljesülnek, de azt, hogy mit hoz a sors, és mi lesz huszonöt év múlva, senki nem tudja.

A pszichológus azt tanácsolja, hogy gondoljuk végig, milyen irreális a távoli jövőn alapuló döntéshozatal, és milyen logikai bukfenceket tartalmaz. Mindemellett legyünk mélyen őszinték magunkhoz és a párunkhoz abban a tekintetben, hogy mi áll a gyerekvállalás elodázásának hátterében.

A külsőségek fogságában

Igaz, hogy nem sűrűn, de azért a kívánatosnál mégis gyakrabban hallottuk férfiak szájából azt a számukra ténylegesen komoly félelmet, hogy megváltozik majd a barátnőjük teste. Mondjuk ki: leginkább attól tartanak, hogy a kedvesük a terhesség és a szoptatás alatt elhízik.

Ez a kétség nyilvánvalóan egy társadalmi nyomást is tükröz, egy nem a jelent, hanem a jövőt érintő félelmet, ami (elvileg) nem kellene, hogy befolyásolja a döntést. A pszichológus szerint ilyenkor célravezető végiggondolni pár dolgot: a párkapcsolat csupán a testi kinézeten múlik? Miért nem bízik valaki a párjában, hogy újra jó formában lesz gyerek mellett is? És a millió dolláros kérdés, amihez nem is fűznénk magyarázatot:

Talán a férfi teste nem változik az idő múlásával?

Természetesen kíváncsiak vagyunk a másik oldal véleményére is, így hamarosan harminc fölötti gyermektelen nőket is megkérdezünk majd arról, miért nem vállaltak (még) gyereket.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top